Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
donságainak meghatározásán és ennek alapján történő elhatárolásán épült fel. Később megindul egyes községek, majd megyék talajviszonyainak feltérképezése is, ez azonban még kevés volt ahhoz, hogy átfogó képet lehessen kialakítani az ország talajviszonyairól. Talajtanunk hőskora az 1909-ben tartott Első Nemzetközi Agrogeológiai Konferenciával kezdődik. A konferencián hozott határozat kimondja, hogy olyan átnézetes talajtérképet kell készíteni, mely feltünteti az uralkodó talajtípusokat. 1911- től a Földtani Intézet igazgatója, Lóczy Lajos, el is rendeli ezen munkák megkezdését. így született meg Treitz P., Timkó I. és Ballenegger R. munkája nyomán a klimazonális talajtérkép, amely a talajtan történetében nagy előrehaladást jelent. Sikeréhez nagyban hozzájárult Ballenegger R. kémiai vizsgálataival, melyeket az „Adatok a magyarországi talajok chemiai összetételének ismeretéhez” és a „Talajok osztályozásáról” című munkáiban ismertetett. Nagyjelentőségű munka volt még ebben a szakaszban az Alföld szikes talajainak felvétele. — Ezidőben fejlődött ki Gedroiz munkásságával párhuzamosan ,Sigmond E. talajdinamikai irányzata is. ,Sigmond a talajpkban lejátszódó folyamatok megismerésével, valamint a talajok képződését irányító tényezőkkel foglalkozott. 1930-tól 1950-ig a talajtan fejlődésének irányát Kreybig L. és munkatársai átnézetes talajismereti térképezési munkája szabja meg. Kreybig álláspontja szerint a gyakorlat céljait szolgáló térképeket kell szerkeszteni, melyeken a növénytermesztésben érvényesülő talaj tulajdonságokat kell elsősorban feltüntetni. E munka eredményeképpen fejezték be 1951-ben hazánk 1:25 000 méretarányú talajtérképezését, amely akkor egyedülálló volt Európában. Ki kell emelni ebben az időben azokat a kutatásokat, melyeket elsősorban Mados L. és Ijjász E. végeztek a talajok vízgazdálkodásának megismerése érdekében. — 1948-ban megalakult az Agrokémiai Kutató Intézet, amely a talajtannal és agrokémiával foglalkozó szakembereket volt hivatva összefogni. Ezenkívül még számos talaj- laboratórium is működött az országban, az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet keretében. A talajtani tudomány és a talajok megismerésének történetében az utolsó évtizedet a genetikus irányzat újjáéledése jellemzi. A kutatásokban nagyobb gondot fordítottak a talajképző tényezők között a biológiai tevékenység követelményeire és nemcsak a talajtani, hanem a botanikai és zoológiái tudományoknak is céljává vált a talaj és a biológiai folyamatok közötti kapcsolatok felderítése. A genetikus szemlélet alkalmazásával és az átnézetes talaj ismereti térképek anyagának, valamint újabb kutatások eredményeinek felhasználásával készült el 1955-ben Stefanovits P. és Szűcs L. szerkesztésében 1:200 000 méretarányban az ország genetikus talaj térképe. A térképezési munka tapasztalatait Stefanovits „Magyarország talajai” című munkájában foglalja össze. Nagy előrehaladást jelent a talajviszonyok megismerésében az 1952-ben Mattyasovszky J. által megindított talajeróziós térképezés is. A hazai kutatómunkával párhuzamosan szakembereink bekapcsolódtak a nemzetközi talajtani munkálatokba is. A Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázási Bizottsága kidolgozta a genetikus talajföldrajzi elven alapuló talajosztályozási rendszert. A MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetében rendszeres kutatás folyik talajfizikai, vízgazdálkodási, talajkémiai, szikkutatási, homokkutatási, talajvédelmi, biokémiai, trágyázási és talajmikrobiológiai téren. A Magyar Agrártudományi Egyetem, a Kertéi szett és Szőlészeti Főiskola és a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola kultúrtechnikai, talajtani és öntözési tanszékei ugyancsak eredményes kutatásokat végeznek, a gyakorlat igényeinek megfelelően, az alkalmazott talajtan számos specialis területén különösképpen a talajfejlődés, a növény- termesztés és a vízgazdálkodás kölcsönhatásainak témakörében. Az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet a gyakorlati feladatok talajtani vonatkozású vizsgálatait végzi. Ennek keretében üzemi talajtérképezéssel, talajvédelmi tervezéssel, öntözéses területek kijelölésével, talajjavítási tervek készítésével foglalkozik. Irodalmi áttekintés A következőkben — ismét teljességre való törekvés nélkül — felsoroljuk a tárgykör legalapvetőbb szakirodalmi munkáit és szakfolyóiratait. Ballenegger Róbert—Finály István: A magyar talajtani kutatás története. (Sajtó alatt az Akadémiai Kiadónál, Budapest. Tartalmazza az 1944-ig megjelent szakcikkeket, könyveket és kiadványokat). ’Sigmond Elek: Általános talajtan. Budapest, 1934. Szerző kiadása. Sajó Elemér—Trümmer Árpád: A magyar szikesek, különös tekintettel vízgazdálkodás útján való hasznosításukra. Budapest, 1934. FM Kiadó. Kreybig Lajos: Az agrotechnika tényezői és irányelvei. 1953. Budapest, Akadémiai Kiadó. Ballenegger Róbert szerkesztésében: Talajvizsgálati módszerkönyv, 1953. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Fehér Dániel: Talajbiológia. Budapest, 1954. Akadémiai Kiadó. Arany Sándor: A szikes talajok és javítása. Budapest, 1956. Mezőgazdasági Kiadó. Fekete Zoltán: Talajtan és trágyázástan. Budapest, 1958. Mezőgazdasági Kiadó. Stefanovits Pál: Magyarország talajai. Budapest, 1956. Akadémiai Kiadó. di Gléria János—Klimes Szmik Andor—Dvoracsek Miklós: Talajfizika és talajkolloidika. Budapest, 1957. Akadémiai Kiadó. Szabolcs István: A vízrendezések és öntözések hatása a tiszántúli talajképződési folyamatokra. Budapest, 1961. Akadémiai Kiadó. 39
