Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
bemosódásos barna erdőtalajok helyezkednek el. Az idősebb hegyhátakon a kilúgozás erőteljesebb. A mélyebben fekvő területeken a mocsarasodás és a láposodás is fellépett. Külső-Somogy tájából a délkeleti rész esik a TVK-egység területére. Ez a Kapos, a Koppány, valamint a Kis Koppány völgye által — közel kelet-nyugati irányban — átszelt terület ÉNy—DK irányú keresztvölgyekkel erősen tagolt. Jellemző morfológiai formái a széles, lapos hátak — melyek talajképző kőzete a lösz — és az ezeket elválasztó viszonylag keskeny, meredek oldalú völgyek. A talajtakaró a viszonylag egységes, légi úton szállított lösz ennek ellenére heterogén összetételű. Az asszimetrikus völgyek déli, magasabban fekvő oldalain rendszerint erdőtalajok találhatók. Az enyhén déli felé lejtő hátakon pedig a csernozjom- barna erdőtalajok és a mészlepedékes csemozjo- mok követik egymást. A talajok vízgazdálkodása általában jó és csak az erodált szelvények esetében kisebb a talajok vízvezető és vízbefogadó képessége. A völgyekben, elsősorban a Kapos völgyében az erős vízhatás következményeként láposodás következett be. Itt sok a tőzeges, kotus talaj. A Somogy—Tolnai-dombság három részből, kistájból áll: ezek a Tolnai Hegyhát, a Völgység és a Zselic. Kőzetei között sok a harmadkori üledék, valmint a lösz és a lösszerű, szolifluidált vályog. A Tolnai Hegyhát nagyrészt erősen erodált lösztábláin — viszonylag kis területen — a talajok egész sorozata található. Ugyanígy a Kapos és Koppány vidékén. A talajok magasságbani elhelyezkedését illetően, a legmagasabb fekvésben a barnaföldek alattuk a csernozjom-barna erdőtalajok és a legmélyebb fekvésben a mészlepedékes csernozjomok vannak. A völgyekben a lápos réti és réti talajok az uralkodók. Ezt a képet azonban két jelenség tarkítja; az erózió és a fosszilis talajszintek felszínrejutása. Míg az erózió hatására sok felszín pusztul le és erősen vízmosásos területek alakulnak ki, addig az idősebb geológiai korok talajképződményeinek felszínrejutása fékezi a talajeróziót. A löszben található negyedkori, eltemetett talajszintek ugyanis több agyagot tartalmaznak mint a lösz és így az eróziónak jobban ellenállnak. Az erózió hatására képződnek a völgyekben, vagy a lejtők pihenőin a hordalék talajok is, melyek ezen a tájon gyakran találhatók. A Völgység talajviszonyai hasonlóak a Tolnai hegyháthoz, azonban itt több az erdőtalaj és ezen belül megjelenik az agyagbemosódásos barna erdőtalaj, mint az erőteljesebb kilúgzás következménye. Nem egységes a talajképző kőzet sem, gyakran találunk a felszínen harmadkori agyagos képződményeket. Ennek következményeként a talajok vízvezetőképessége rosszabb; ugyanakkor a csapadék mennyisége több, melynek következtében a felületi lefolyás nagy. A Zselic területén a talajok vízgazdálkodása még tovább romlik az agyagos talajképző kőzet és az agyagbemosódásos barna erdőtalajok miatt. A ki- 1 úgozottsággal együtt nő a alajok savanyúsága is, ami viszont a talajszerkezetre kedvezőtlen ha50 tású. Itt a talajokra jutó csapadéknak kisebb hányada jut csak a talajba. A terület további része a baranyai szigethegység tájához tartozik. Ez a geológiailag igen változatos terület, — melyet a Mecsek és a Villányi hegység ural — gyűrt, pikkelyes szerkezetű alacsony középhegység, melyben a gránit, a permi homokkő, a mészkő, valamint különböző korú márgák és pannon üledékek találhatók. Ezeket és általában a lejtőket különböző vastagságú lösz, löszszem vályog fedi. Mészkőterületei karsztosak, míg lejtős vidékei erodáltak. Éghajlata sok mediterrán elemet tartalmaz ugyanúgy, mint növénytakarója is. Talajai a tarka kőzetviszonyokból következően sokfélék. Az uralkodó talajképződés az erdőtalaj irányába mutat. A mészkő területeken rendzinák és vörös agyagok vannak, a löszön és harmadkori laza üledékeken az agyagbemosódásos barna erdőtalajok mérsékelten kilúgozott változatai találhatók. A permi homokkő savanyú talaj képző kőzetén viszont a kilúgzás folyamata sokkal erőteljesebben hatott és így erősen fejlett agyagbemosódásos, valamint podzolos barna erdőtadajok képződéséhez vezetett. Kivételt képeznek a hegységek meredek, mészköves és löszös lejtői, ahol a talajok mind szénsavas meszet tartalmaznak és a humuszkarbonát, a rend- zina, valamint a terra rossa típusba tartoznak. Ezeknek a melegebb lejtőknek a tövében elterülő löszös sík vidéken csemozjom barna erdőtalajok képződtek. Ez a törvényszerűség jellemzi a Mecsekhez támaszkodó és attól délre elterülő baranyai lösztáblát is, melyen az agyagbemosódásos barna erdőtalajok, bamaföldek, csernozjom barna erdőtalajok által képzett talajlánc élesen követhető. A Déldunántúli Vízgazdálkodási Terület Dráva menti része már az Alföld nagytájához tartozik, annak is a „Dráva-melléki sík az Ormánsággal” elnevezésű tájához. Éghajlatát az enyhe tél és a meleg nyár jellemzi mediterrán elemekkel, melyben sok a rokon vonás az Alföld többi területének éghajlatával. A magasabb térszínek talajképző kőzete a lösz, míg a mélyebben fekvőké a folyóvízi hordalék. Önálló kis talajkörzetként kell kiemelni a Szentlőrinc környéki csernozjom területet, melyen jellegzetes mészlepedékes csernozjomok találhatók. Ezt minden oldalról réti területek övezik, melyek agyagosabb, rossz vízgazdálkodású talajai mind a Pécsi medencében, mind a Szigetvár alatti síkságon fellelhetők. A mélyfekvésű, régi, sőt sok esetben elmocsarasodott és szikfoltos területet a Dráva öntésterületétől keskeny partmenti dűriekből álló homokbuckasor választja el. A domborzatból alig kiemelkedő homokos területek talajai igen eltérnek környezetüktől és rajtuk csernozjom jellegű homokok találhatók. A Dráva öntései viszonylag kevés szénsavas meszet tartalmaznak, vagy karbonátmentesek, de nem savanyúak. A talajok típusa a réti öntés és a meder közelében található nyers öntés. Összefoglalva a Terület talajviszonyait, megállapíthatjuk, hogy nyugatról kelet felé, vagy délkelet felé haladva mind erősebbé válik a csemozjom hatás. Az Alfölddel érintkező peremen mészlepedé/
