Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
XVI. fejezet. A vízgazdálkodás nemzetközi kapcsolatai
szághatáron fekszik, míg a holtmedert a Drávával összekötő csatorna tisztán jugoszláv területen halad. A másik főcsatorna a Tapolca patak 8 km szelvényétől az 5 km-ig országhatáron halad, majd jugoszláv területen a bakánkai zsilipnél keresztezi a drávai töltést. A bakánkai zsilipet a magas drávai vízállásnál zárva kell tartani, — a magas drávai vizek általában május—június—július hónapokra esnek —, amely időszakban, különösen június hónapban a Tapolca vízgyűjtőben is sok a csapadék. Amellett jelentős a drávai magas vízálláskor bekövetkező szivárgás vízmennyisége is. Ezek a körülmények a bakánkai zsilipnél egy belvíz-szivattyútelep létesítését teszik szükségessé, amely közös érdekű, mind építési, mind üzemi költségeit a két fél az illetékes bizottság által megállapított arányban viseli, ill. viselné. A Tapolca belvízrendszer rendezésére vonatkozóan 1947-ben már folytak tárgyalások, amikor is egy 4,5 mVs. teljesítményű szivattyútelep építését vették tervbe, de a tervből nem lett kivitel. Az 1957 utáni időkben a kérdés újra felmerült a magyar—jugoszláv vízgazdálkodási bizottság előtt. A magyar fél elkészítette a Tapolca hidrológiai tanulmányát, a jugoszláv fél pedig általános terv-szinten a lehetséges négy megoldás közül egyet, a Tapolca és a betorkoló Beremendi csatorna visszatöltésezésének a tervét kidolgozta. E szerint a mellékcsatomák betorkollásánál létesülnének zsilipek és szivattyúállások, míg a Tapolca betor- kollása gravitációs lenne. A második varáció szerint 5.5 m'/s kapacitású szivattvútelep létesülne a bakánkai zsilipnél. Ez a megoldás az előbbinél olcsóbb, főleg beruházás szempontjából. A harmadik variáció lényege az árvízcsúcsok fél nem dolgozta ki. Ezt a két variációt a legutóbbi megállapodás szerint a magyar fél dolgozza ki. A harmadik variáció lényege az árvízcsúcsok visszatartása tározókban. Erre lehetőséget ad a zá- logosi halastó tervezési szintiének kb. 1.6 m-rel való megemelése, továbbá a területen megtalálható holtmeder maradványok. Ez esetben a bakánkai zsilipnél fellépő szivattyúzási szükséglet lényegesen csökken, illetve, a szivattyútelep kisebb kapacitásra méretezhető. Ugyancsak csökkenteni lehet a magvar fél hozzájárulását a bakánkai szivattyútelep költségviselésénél azzal, hogy a Tapolca csatorna vizeinek egy részét a Lanka csatornába vezetik. Erre az old— kásádi földút mentén egy magaslat átvágásával lehetőség kínálkozik. Természetesen ennek megfelelően a Lanka csatorna bekötő alatti szakaszát bővíteni kell. Ugyancsak bővítésre szorul az 1873- ban épült Lanka zsilip is, amely egyébként is már építésre szorul. Bővíteni kell a szivattyúállás kapacitását is a Lanka zsilipnél. A tározás. átvezetés és szivattyú együttesen látszik a leghatékonyabb megoldásnak. A magyar fél megbízásából a fentebb leírt megoldásokra a VÍZITERV tanulmánytervet készít. Ezután fog a kérdéssel az erre kijelölt albizottság újból foglalkozni. Mohács alatti öblözetet a határ ketté szeli, azonban ebben az öblözetben átmenő belvízcsatorna nincsen. A Mohács alatti ún. vizslaki öblözet déli szélén húzódik a határ, azonban a főcsatorna és a szivattyútelep is magyar területen van. Az öblözet déli határán egy korábban kiépített, ma már meglehetősen megrongálódott állapotú töltés húzódik, amely alkalmas arra, hogy a jugoszláv terület felől belvizek ne jussanak be a vizslaki öblözetbe. A gerecháti öblözet szintén határos a jugoszláv területtel, azonban itt is hasonló a helyzet, illetve az öblözet szélén egy régi Dunaág húzódik, amelynek mentén szintén töltés nyomok találhatók. Ez a töltés megakadályozza, hogy délről külvizek kerüljenek be az öblözetbe. c) Kisvízfolyások és vízgyűjtőterületek rendezése Mind Somogy, mind Baranya megye területéről több kisvízfolyás halad át jugoszláv területre. Nyugatról-keletre haladva ezek az alábbiak: Zdála patak, Babócsai-Rinya, Karasica patak, Borza patak. A Zdála patak Gyékényes, Csurgó, Berzence, So- mogyudvarhely községek határában halad. Majdnem egész hosszában az országhatáron többször keresztezi a bares—nagykanizsai vasútvonalat, s a vasútvonal keresztezése után rövid szakaszon tisztán magyar, majd ugyancsak rövid szakaszon jugoszláv területen halad. Másutt az országhatár a vízfolyás középvonalán húzódik. Nem állandó jellegű, hanem időszakos a vízhozama, a környező területek csapadék és talajvizeit vezeti le. Lényegében egy régi Dráva-holtmeder nyomán halad. Szabályozása ezideig nem történt meg, 1958-ban közös felmérése elkészült, utána pedig a magyar fél elkészítette a rendezési tervet, amely az egész 26 km-es szakasz jókarbahelyezését magába foglalja. A megállapodás szerint az alsó szakaszt jugoszláv fél, a felső szakaszt pedig magyar fél helyezi jókarba. A jókarbahelyezési munkák során elvégzendő földmunkát a vízgyűjtőterületek arányában, osztották meg. A Zdála patak befogadója a Dombó-csatorna, amely a magyar területen halad az Országhatár mentén úgy, hogy a jobbparti meder szél a határvonaltól maximum 2—3 m távolságban van. A Dombó-csatorna a Dráva egyik mellékágába torkollik közvetlen a jugoszláv terület mellett. A babócsai Rinya a magyar—jugoszláv határon haladó mintegy 18 km hosszú Dráva-holtágba ömlik, a holtágba való betorkollásnál metszi a medret az országhatár, itt 1 kb. 200 m hosszú szakaszon a torkolattól lefelé a holtág feltöltődött, ennek kitakarítása a magyar fél érdeke. Ez a kérdés ezideig vízgazdálkodási bizottsági tárgyaláson nem merült fel. Korábbi időkben felvetettük a Rinyát befogadó holtágnak a Dráva mederrel való közvetlen összekötését, azonban a magyar fél ezirányú indítványát visszavonta. Ugyanis a torkolatnál, tekintettel a Dráva itteni berágódott állapotára, nagy költséggel járó torkolati művet kellett volna építeni ju333
