Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
VI. fejezet. Öntözés
VI. FEJEZET Öntözés 1. BEVEZETÉS A feldolgozás során három időszakot különböztetünk meg. Az első időszak határa 1960. december 31-e, mely a szövegben megegyezik a jelennel és egyben elhatárolja a múltat. A második időszak 1960-tól 1980-ig terjed és ez szorosan kapcsolódik a népgazdaság 20 éves távlati fejlesztési tervéhez. A harmadik az 1980 év után következő és le nem határolt időszak. Ebben a részben kerülnek feldolgozásra a 20 éves tervidőszak utáni fejlesztési lehetőségek. 1.1 A témakör ismertetése Az öntzés a talaj természetes vízkészletének lehetőleg olyan mértékig való kiegészítése, ameny- nyire a növényzet legkedvezőbb fejlődése azt megkívánja. Az öntözésnél a vizet természetes eséssel vagy gép segítségével szállítjuk az öntözendő területre. A felületen sáncokkal, barázdákkal, vagy a talajban mélyszántással történő vízvisszatartást (skatulyázás) hazánkban nem soroljuk az öntözési módok közé, annak ellenére, hogy e módszerek is javítják a növényzet számára a talaj vízgzadálko- dását. A területen az évi csapadékmennyiség vagy eloszlása az év 80%-ában kevesebb, mint amit a növényzet — optimális fejlődése érdekében — megkíván, és ezen belül az időjárás 35%-ában aszályos, azaz a nyári hónapokban kevés vagy éppen semmi csapadék nem hull. Egy-egy ilyen súlyosan asztályos évben a terméskiesés 20%-ban meghaladja az öntözőművek építési költségét. A helyesen végrehajtott öntözéssel a szárazgaz- kodásnál nagyobb és biztosabb termést érünk el, függetleníthetjük a termelést az időjárás szeszélyeitől és a talajok esetleg rossz vízgazdálkodási adottságaitól, továbbá elősegíthetjük a mezőgazdasági termelés átalakítását, a termelés belterjesebbé tételét, fejleszthetjük az állattenyésztést és korszerű talajjavítást is végezhetünk. Az öntözést a mezőgazdasági és műszaki szempontok legtökéletesebb összhangjával kell megvalósítani. Az öntözés mint a vízhasznosítás egyik ága, hazai viszonyok között nagyjelentőségű, mert az egyik legnagyobb vízfogyasztó, ezenkívül az öntözésre igénybevett vizek legnagyobb része a növény testét építi, elpárolog, vagy a felső talajrétegben marad és így a felszíni vízkészletet nagymértékben csökkenti. Az öntözéssel kapcsolatos mezőgazdasági és műszaki ténykedések a következők: — a vízkészlet és öntözővízszükséglet meghatározása, — a vízszükséglet biztosítása, — a víz kivétele, — a víz vezetése a felhasználás helyére, — a víz szétosztása, — a víz tározása. — a felesleges vizek elvezetése és — a talajvízszint szabályozása. E ténykedések az érintett szervektől összehangolt kutatási, tervezési, építési, üzemszervezési és hatósági tevékenységet kívánnak. Az öntözővíz adagolásának módja szerint az öntözések felosztása az alábbi. — a felületi öntözés, melynek alkalmazásával a felszínen vezetett víz a talajt árasztással, csörge- deztetéssel, vagy áztatással nedvesíti, — az altalaj öntözés, melynél a talajba helyezett csövekben vagy mélyvezetésű nyílt csatornákban vezetett víz az aktív termőréteget, a talaj kapilláris erőhatásával nedvesíti, végül. — az esőszerű öntözés, melynél az öntözővíz gépi beredezés segítségével, szórófejeken keresztül, mesterséges csapadék alakjában hull a növényre, illetve a talajra. Az öntözővíz beszerzése történhet: — felszíni vizekből (vízfolyások, tavak. — felszínalatti vizekből, — szennyvizekből. A Keretterv összeállításánál alkalmazott néhány fontosabb fogalom értelmzése a következő: — öntözőrendszer általában egy vízkivételhez tartozó, a domborzati viszonyok által meghatározott és csatornarendszerrel ellátott legmagasabb- rendű, nagykiterjedésű vízgazdálkodási és üzemi egység. Az öntözőrendszer kisebb önálló egységei az öntözőfürtök; — rendszeren kívüli öntözött területek a jelentősebb számú helyi vízkivétellel öntözött és csak telepeket tartalmazó, de öntözőrendszerbe nem tartozó területek; — öntözésre berendezhető, vagy öntözhető terület, az öntözőrendszer öntözésébe távlatilag maximálisan bevonható területe, melyet úgy kaphatunk 27 4 TVK 209
