Dél-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 4., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
bességgel folyik le a mederben. Az állandó vizeknél az MSZ 15202 sz. szabvány 2. és 3. táblázatában foglalt értékeket betartották. Amennyiben a mértékadó víz középsebessége, vagy a kisvíz lefolyási sebessége a fenti megengedett értékeket meghaladta, középvízi, illetve kisvíz mederbukorlást, vagy pedig mederfenékesés csökkenést irányoztak elő. A kisvízfolyások meder- fenékvonalozásában arra törekedtek, hogy az esés felülről lefelé haladólag csökkenjen. 8. A költségek megállapításánál az 1961-es árszint alapján számoltak. A munkamennyiségeket vagy már meglévő tervek alapján, vagy ilyenek hiányában а П. és III. kategóriába sorolt kisvízfolyások esetében normatívák alapján, az I. kategóriáiba sorolt vízfolyásoknál elkészített tervek alapján állapították meg. 9. Talajvízszint szabályozással kapcsolatban elsősorban a rétek és legelők lecsapolását irányozták elő. 10. A kisvízfolyások alsó szakaszainak rendezésénél és a vízhasznosításoknál szempont a gazdaságosság szemelőtt tartása, figyelembevéve a más vízgazdálkodási ágazatokkal való összefüggéseket. 11. A téli, koratavaszi vizeknek 26—28 nap alatti levezetése helyett 20 év távlatában 13—14 nap, 20 éven túli távlatban 7 nap alatti levezetése biztosítható legyen. 12. A nyári vizek a csatornahálózat, a művelési ágak víztűrésének megfelelően 1—2 nap alatt el- vezetendők. 13. A Kapós völgyében a külvízcsatomák és műtárgyainak tervezésénél a 100 éves gyakoriságú csapadékot kell a méretezés alapjául venni. A csatornák tervezésénél a 10 éves gyakoriságú csapadék a mértékadó. A Dráva és Duna menti öblözetek csatornahálózatának tervezésénél a 10 éves, műtárgyaknál a 25 éves gyakoriságú csapadék a méretezés alapja. 14. Az I. kategóriájú csatornák munka és költségadatainál vázlattervek a II. és III. kategóriájú csatornák költségeinek meghatározásánál normatívák szolgálnak alapul. A kisvízfolyások alsó szakaszain a vízgyűjtőterület távlati fejlesztésénél és a kiöntések elleni védekezésnél az előálló kultúra változások tekintetbevétele. 16. A hírközlés, a közlekedés, a gyors szállítás, a szervezeti felépítés a káros elöntések legkisebb kártétel nélküli elvezetését szolgálja. 17. A lecsapolás ne csak a káros vizek elvezetésére, a károsan magas talajvízszint leszállítására, hanem a talajvízszint növényzet számára legkedvezőbb szintben való tartására is szolgáljon. A mezőgazdasági célú talajvízszint szabályozásnál az energia igényes megoldások általában kerülen- dők. 18. A mezőgazdasági és egyéb célú talajvízszint szabályozásnál a kettő különbségének figyelembevétele alapvetően fontos. 19. A talajvízszint szabályozásoknál különbség van a nyílt árokhálózattal tervezett lecsapolás és az alagcsövezés között A községek belsőségének vízrendezése figyelembe van véve, de a lecsapolás eredményeként a házak állagában továbbá a közegészségügyi vonatkozásokban jelentkező hasznot a számítások a biztonság javára elhanyagolták. A rendkívüli csapadékok nem mértékadók szív. telepeknél a méretezésre, mert ritkábban jelentkező rendkívüli ár- vízhullámok nem indokolhatják a nagyobb gépcsoportok lekötését. Ilyen esetben hordozható szivattyúkkal kell a szükséges kapacitást biztosítani. Fontos a zsilipkapu szivattyúállások minél széle- sebbkörű alkalmazása, mert ez az átemelési mód a leggazdaságosabb és legolcsóbb. Miután gépállomási és tsz traktorral üzemben tudhatók általában olyan időben, amikor ezek a gépek éppen az esőzések és elöntések következtében más mezőgazda- sági munkát (szántás, vetés stb.) végezni nem nagyon tudnak: szivattyúzásra való alkalmazásuk rendkívül kedvező. Szivattyútelepek építése csak az 1 m3/s vízszállításnál nagyobb vízszállítási helyekre az árvízi biztonság érdekében árvédelmi töltés mellé és az esős időben nehezen megközelíthető helyekre javasolható. A szivattyútelepek könnyű szivattyú ag- regátummal felszerelt egyszerű épületek lesznek, a régi típusú, beépített szivattyús és meghajtó motoros szivattyútelepek építése sehol sem indokolt. A szivattyúállások üzemének gyakorisága és tartóssága rá fog világítani arra, hogy hol lesz szükség szivattyútelepekké fejleszteni a szivattyúállást. 2.122 A vízgyűjtőterületek tervezésénél követett fejlesztési alapelvek A vízgyűjtőterületek rendezésének tervezésénél természetes alapegységek a vízgyűjtőterületek. A vízmosások megkötését elsősorban erdészeti módszerekkel irányozták elő, mivel gáttal való megkötés általában gazdaságtalan. Gátakkal való vízmosáskötést leginkább belsőségek vagy közforgalmi létesítmények védelme érdekében célszerű előirányozni. A vízmosásokba jutó víz csökkentésére sáncolást, egymást fedő sorokban terelő rőzse- fonásokat, vagy erdősávokat terveztek a vízmosás feje körül. Amennyiben a továbbrágódás értékes, ill. népgazdasági szempontból fontos területeket ért el, fejgát, fejsurrantó, vagy víznyelőakna épül. A már kialakult vízmosásban a továbbterjedés meggátlására helyi anyagokból fen ék gátak, az oldallejtőkön hosszirányú rőzsefonások szolgálnak. Ezekkel a létesítményekkel egyidőben fásítás, vagy cserjésítés, illetve gyepesítés is elvégezhető, hogy mire a helyi anyagokból készített művek elpusztulnak, a fásítások, cserjések és gyepesítések kifejlődjenek. Az eróziós eredetű hordaléknak a mellékvölgyekben való visszatartása a befogadó vízerek fel- iszapolódásának megakadályozására célszerűen alkalmazhatók a hordalékfogó földgátak, melyek a mellékvölgyek torkolati szakaszain úgy létesülnek, hogy a mögöttük maradó hordalék és felfogó tér minél nagyobb legyen. A lefolyó vizek fokozatosan emelhető nyelőakhákon és az ezekhez csatlakozó csőáteresztőkön keresztül vezethetők át a gátak alatt 163
