Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
e) Műcsatornák, holtmedrek, zsilipekkel ellátott vízfolyások (malomcsatornák, alföldi csatornák és kisebb vízfolyások) esetében a jellemző vízhozamok egyáltalán nem értelmezhetők, vagy legalábbis hidrológiai megfontolások alapján nem adhatók. Táblázatunkban ezért ezekkel nem foglalkozunk. Hasonlóképpen olyan csatornáknál, melyek rendel- tetészerűen csak árvíz idején szállítanak vizet, csak a maximális vízszállítást tüntettük fel. A különböző tervezések során csak ritkább esetben van szükségünk hidrológiai adatokra épp az észlelőállomások szelvényében. Ezért elkészítettük a terület főbefogadóinak hidrológiai hossz-szelvényét is (19. sz. ábra), melyről a vízfolyás tetszőleges szelvényére leolvasható a közepes és két szélsőséges vízhozam, továbbá ezek fajlagos értékei. 2.3222 KEVÉSBÉ JELENTŐS VÍZFOLYÁSOK A vízrajzilag nem tanulmányozott — táblázatainkban sem szereplő — általában III. kategóriába sorolt vízfolyások középvízhozamának meghatározásában (egyéb adat híján) a keretervezés számára a 20. ábra nyújthat segítséget. Ha az ábráról leolvasott fajlagos lefolyás-értékeket a vízgyűjtőterülettel szorozzuk, a sokévi középvízhozamot kapjuk. Erről, a hidrológiai analógia elvén, a 22. táblázatban szereplő, részeletesebben is tanulmányozott környékbeli kisvízfolyások viszonyszámainak értelemszerű felhasználásával térhetünk át a különböző nevezetes kisvízhozamértékekre. Felhívjuk azonban a figyelmet, hogy az alföldi területeken, ahol a belvízrendszerek méretezéséhez elsősorban a lefolyás csúcsértékeinek ismerete fontos, ez az átlagos lefolyási térkép közvetlenül nem használható fel. A táblázatban nem szereplő vízfolyásokra az árvízhozamok tájékoztató megadása ugyancsak a táblázatban szereplő környékbeli vízfolyások megfelelő értékeinek értelemszerű felhasználásával, a vízgyűjtőterületek kb. négyzetgyökeinek arányában történő átszámítással, azonban mindig a helyi adottságok figyelembevételével végezhető el. 2.323 Hidrológiai előrejelzések Hazánkban az árvízi előrejelzések a legismertebbek. A folyami duzzasztóművek és a tározóme- denoék gátszerkezetének kezeléséhez folyamatos, naponkénti előrejelzésekre van szükség. Az öntözést és a különféle más vízhasználatokat — különösképpen ha víztározással párosulnak — a lefolyó vízhozamok és forráshozamok hosszúidejű előrejelzése teheti a szó valódi értelmében vízgazdálkodási tevékenységgé. Az 5—15 napos kisvízi előrejelzések a gázlós folyószakaszokon előfeltételei a biztonságos és gazdaságos hajózásnak. Főként a hajózási üzem tervszerű irányítását szolgálják a jégjárásra vonatkozó rövid- és hosszúidejű előrejelzések is. Néhány éve rendszeresen készülnek a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben hosz- szúidejű előrejelzések a talajvíz (lásd 2.426) és a tavak tavaszi legmagasabb vízállására, és folynak az előkészítő kutatások a mederalakulás előrejelzése terén. A 3. sz. Balatonvidék TVK-egység területén ez- ideig a Balatonra készültek előrejelzési segédletek. A tó május közepén kialakuló tavaszi legmagasabb vízállásait január elején 15 cm pontossággal lehet előrejelezni. Az őszi, téli csapadék a megelőző év vizfeleslege és a hőmérsékleti viszonyok alapján készülő előrejelzéseket február—március és április elején fokozatosan finomítható. A területen a hidrológiai előrejelzések fejlesztése terén az alábbiak a főbb feladatok, illetve lehetőségek : Árvízi előrejelzési módszerek kidolgozása és a vízjelzőszolgálat megszervezése a főbb vízfolyásokon (pl. a Zalán és az Egervizen). A vízhasználatok szempontjából jelentős kisvízfolyások és karszt források nyári kisvizeinek hosz- szúidejü előrejelzésére szolgáló segédletek kidolgozása (pl. a Balaton-menti vízművek víznyerőhelyei számára). A Balaton jégviszonyainak rövid és hosszúidejű előrejelzése a hajózás, a téli sportok és a nád-aratási munkák számára. 2.33 VÍZHÖMÉRSÉKLET A gyakorlati vízgazdálkodás álló- és folyóvizeink hőmérsékleti viszonyainak ismeretét is egyre inkább megköveteli. Számos vízhasznosítási tevékenység a felhasznált víznek nemcsak mennyiségével és összetételével, hanem hőfokával szemben is határozott igényeket támaszt. (A nyári hónapokban pl. az öntözővíz megkívánt hőfoka 20—28 C°, a halastavaké 16—18 C°, de nem közömbös az ipari vízigények legjelentősebb hányadát kitevő hűtővizek beszerzési hőfoka sem.) Fontos a vízhőmérsékleti adatok ismerete a jégviszonyok előrejelzésével és a folyók, tavak öntisztulásával foglalkozó vizsgálatoknál is. Bár a vízhőmérsékletre vonatkozó adatgyűjtés még csak kereken 15 éves múltra tekinthet vissza, a következő törvényszerűségek máris megállapíthatók: a) Míg állóvizeinkben általában hőmérsékleti rétegződés figyelhető meg (télen a fenék felé haladva melegebbek a rétegek, nyáron fordítva), a folyóvizek hőfoka — gyakorlatilag — a kereszt- szelvény minden pontjában egyenlő. b) A víz nagyobb fajhőjéből következik egyrészt, hogy tavasszal sokkal lassabban melegszik fel, mint a levegő, és ősszel lassabban hűl le annál, — tavasszal és nyáron tehát melegebb, ősszel és télen hidegehj) a levegő, mint a víz; — másrészt hogy ugyanez az eltolódás a lég- és vízhőmérséklet napi menetében is jelentkezik. A víz hőmérsékleti görbéje általában sokkal kiegyenlítettebb a levegőénél. Azok a vízfolyások, melyek hozamának jelentékeny hányadát talaj- és mélységi eredetű vizek teszik ki, — tehát elsősorban a hegyes-dombos forrásvidékek kisvízfolyásai, továbbá felszínalatti vízzel is táplált síkvidéki vízfolyásaink — még kevésbé követik a léghőmérséklet változásait. 72