Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

külföldi rokonintézmények mögött. A két világ­háború között — folytatva az előző borszak mun­káját —, továbbra is a nagyobb folyók vízállás- észleléseit végezték, amellett a 30-as években a kö­zepes folyókon is elhelyezték még néhány vízmér­őét, úgy hogy 1944-re a magyarországi vízmércék száma 137-re emelkedett. Az egységes Vízügyi Szolgálat 1948. évi megala­kulása után, de különösen a Vízgazdálkodási Tu­dományos Kutató Intézet 1952. évi megalapítása óta — amely átvette a régi Vízrajzi Intézet mun­káját is — újra nagyobb lendületet vett a vízrajzi munka. A népgazdaság szerkezetében beállott vál­tozások egyre jobban szorgalmazták az elmúlt év­tizedek lemaradásából származó adathiány lehető­ség szerinti pótlását. A sürgető kényszer hatására az Intézet 1950—56 között az országban több mint 500 vízmérőén észlelte a vízállást, és a vízhozam­mérések számát is csaknem évi 5000-re emelte. Ennek a gyors növekedésnek természetesen meg­voltak a hibái is. A tapasztalatok leszűrése, az állo­mások nyújtotta adatok felülvizsgálata után több állomást megszüntettek és 1960-ban 360 vízmérce- állomás működött, melyek közül kereken 150 állo­máson folyt rendszeres vízhozammérés, de közü­lük még csak 40 nagy és 26 kisebb állomáson ve­zettek folyamatos vízhozamnyilvántartást. Az utóbbi években indították meg a fővízkivé­teli művek és a jelentősebb öntözőcsatomák víz­szolgáltatásának mérését, míg a belvízhálózatunk gerincét képező főcsatornák, és a torkolati szi­vattyútelepek vízszállításának mérési terve a bel­vízgazdálkodás távlati terve keretében jelenleg alakul ki. A gyakorlat igénvei nyomán a vízállás-észlelé­seken. jégmegfigveléseken és vízhozam-méréseken kívül más hidrológiai ténvezők megfigyelését is be­vezették. A vízhőfok mérését, amelyre szórványo­san 1876-tól ismerünk próbálkozásokat és rövidebb adatsorokat, 1945-ben szervezték meg. Szórványos hordalékméréseket 1942 óta végeztek, a rendszeres hordalékmérés 1948-ban indult. A szabad vízfelü­letek párolgásának, továbbá a hótakaró vastag­ságának és víztartalmának rendszeres mérésére a legutóbbi években került sor. További tényezők méréstechnikájának kialakítása és a különböző té­nyezők közti összefüggések kutatása céljából több kísérleti területet rendezünk be. Az országos állomáshálózat elsősorban nem szám­szerű. hanem minőségi fejlesztést igényel. Ennek keretében a legfontosabb feladat — különösen a kisvízfolyásokon — a jól felszerelt, helyi adottsá­gokhoz alkalmazkodó (országosan kb. 180) vízho­zamnyilvántartó állomás kialakítása. Ez a külön­féle hidrológiai vonatkozású kérdések megoldásá­nak alapja. Az országos állomáshálózat megfigyelési anya­gára és az azt kiegészítő — rendszerint különleges célú, vagy rövid időtartamú — helyi megfigyelé­sekre támaszkodva a területi problémákra is meg­adható a kívánt mélységű válasz. E téren mind nagyobb feladatok várnak a vízügyi igazgatósá­gokra, illetőleg az ott működő mémök-hidrológu- sokra. A viszonylag ritka, váz-szerű országos állo­máshálózat, — minőségi fejlesztése mellett töre­kedni kell a közvetlenül a vízügyi igazgatóságok hatáskörébe tartozó helyi állomáshálózatok kiala­kítására. Ennek keretében lehetne megoldani a víz­felhasználás mérését, és e hálózaton alapulhatna a vízügyi igazgatóságok operatív vízgazdálkodá­sa, a terület vízkormányzása is, 2.3122 A TERÜLETEGYSÉG VÍZRAJZI Állomásai 1960-ban A területegység állomáshálózatát a „Hidrológiai észlelőhálózat” c. 1:500 000 méretarányú térkép szemlélteti. A térkép feltünteti a kísérleti terüle­teket is. A vízmérceállomás az állomások alaptípusa; víz­állásadatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztás­közű öntöttvas lapvízmércén olvassák le előírás szerint minden reggel 7 órakor és délután 14 óra­kor. A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azon­ban minden esetben a vízállásadatsor folyamatos­ságát. Heves vízjárású vízfolyásokon teljes árhul­lámok kimaradhatnak az észlelésből, de a nagyobb, illetve nyugodtabb vízfolyásokon sem lehetséges általában a finomabb vízállásingadozások vagy pl. a tetőző vízállások észlelése. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson óraművel hajtőt rajzoló­vízmérce írja folyamatosan a vízállást. Az állomá­sok zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsatomák közül sajnos igen ke­vés van ellátva vízmérceállomással. A vízmércék törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges víz­állásokat a 20. táblázat tartalmazza. A táblázat tájé­koztatásul feltünteti a jellemző vízhozamokat. A határvízfolyások vízhozamának nem az államok között megosztott, hanem a telies értékét adtuk meg. (Az alkalmazott betűszimbólumok értelmezé­sét lásd a 2.321 és 2.322 alfejezetekben). Vízhozamnyilvántartó állomásnak az olvan víz- méroeállomást nevezzük, ahol meghatározták a víz­mérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti össze­függést (rendszerint számos vízhozammérés, azaz keresztszelvényfelvétel és egyidejű vízsebesség- mérés alapján), időnkénti vízhozammérésekkel el­lenőrzik ennek érvénvességét, és a vízállásészlelé­sek és a vízhozamgörbe segítségével megállapítják a napi vízhozamokat. A napi vízhozamadatok pon­tossága a vízhozamgörbe, illetőleg az egyes vízho­zammérések pontosságától, az adatsor folyamatos­sága a vízállásészlelés folyamatosságától (pl. rajzo­lómércék alkalmazásától) függ. Vannak vízhozammérőállomások, amelyeken idő­szakonként vízihozammérést végeznek, de a vízho­zamgörbét nem határozták meg, vízbozamnyilván- tartást nem vezetnek. Ezek az állomások tehát csak szórványos adatokat szolgáltatnak, nem pedig fo­lyamatos adatsort. Vízhőfokmérés egyelőre csak a közepes és a nagyvízfolyások, továbbá a nagy állóvizek vízmér­ceállomásainak egy részén folyik. \ mérést higa­nyos hőmérővel, a partról, a felszínen naponta egy alkalommal reggel végzik. 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom