Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
eltérően — az alaphegység, fedőhegység, medence- üledéík elnevezést földtani korokhoz kötjük. így alaphegységi képződménynek nevezzük a Föld őskorától a Föld középkorának végéig, a felső krétával bezáróan keletkezett kőzeteket; fedőhegységi képződménynek tekintj ük a paleogént, vagyis az eocént és oligocént, végül medenoeüledékèk címszó alatt foglaltuk össze az alsó miooéntől napjainkig keletkezett kőzeteket. Ez a csoportosítás jelenthet ugyan nehézséget, mert pl. a miocén képződmények néha fedőhegy- ség jellegűen jelentkeznek, máskor pedig nem lehet őket a felső oligocéntől szétválasztani. Az oli- gocén rétegek azonlban vízföldtanilag általában kedvezőtlenek és legtöbbször nagy vastagságuk folytán jól elválasztják a vízadásra kedvezőbb, eocénnel végződő és miocénnel kezdődő rétegeket. Az alaphegységek, fedőhegységek és medenceüledékek területi kiterjedését az 1., 2. és 3. ábra szemlélteti. felszíni kristályos pala fedett kristályos pala felszíni tengeri karbon és perm feded tengeri karbon és perm felszíni perm és mező zoós vonulat fedett perm es mezozoos medenceotjozaf felszíni harmadidőszaki vulkánosság szerkezeti vonal 1. ábra. Az alaphegységi képződmények elterjedése A 3. Balatonvidék TVK-egységet a Balaton két nagy részre bontja. A tó északi oldalán van a középkori és újkori kőzetekből felépített Déli-Ba- kony. A hozzá szorosan kapcsolódó Balatonfelvi- déken már ókori kőzetek is vannak felszínen (L. 3. ábra). A tótól délre eső somogyi dombvidékre a vastag medenceüledék jellemző. A Balatonfő környékén, de már a Siótól К-re is a Balatonpart közelében a medenceüledék vékony. 2.111 Alaphegység Az ókori alaphegység vékony sávban a Balaton északi partját kíséri Kisörstől Fűzfőig. A Balatonion Füles, Polgárdi, Urhida, Balatonfőkajár környékén kis foltokban a felszínre kerül. Anyaga egyrészt idősebb átalakult kőzet (agyagpala, fillit, kristályos mészkő), másrészt durva vörös permi homokkő és konglomerátum. Vízföldtani jelentőségük kevés, még a permi homokkőnek is, mert kvarcos kötőanyag tölti ki hézagait. Az ókori alaphegység Balatonkenese Polgárdi—Nagycséri p., Me~ zőszentgyörgy, Lepsény, Balatonbozsok, Ságvár, Siófok, Balatonföldvár, Zamárdi, Őszöd és Boglár mélyfúrásaiból ismeretes. A felszínhez legközelebb Siófokon (70 m) és Balatonkenesén (50 m) van. A Balatontól távolabb egyre nagyobb mélységben található (Visztől K-re 1000 m). Az alaphegység ókori és középkori kőzetei az északi Balatonpart közelében, azzal párhuzamos vonalon érintkeznek. A Balatonfelvidéken több, a Balatonnal párhuzamos rátolódásos törés és arra merőleges, többnyire nyitott törésvonal szabdalta szét és különböző helyzetbe vetette az ókori és főleg alsó és középső triász képződményeket (L. 3. ábra). A legfontosabb az ún. veszprémi törés, mely a Bakonyt a Balatonielvidéktől választja el. A Ba- latonfelvidék alsó és középső triász karsztos kőzeteiben vannak a „főkarsztkőzet” alatti karsztvízemeletek. Ennek kőzetei a megyehegyi dolomit ét kagylós mészkő (100 m), meg az ezektől vízzáró rétegekkel elválasztott füredi mészkő és tridentinu- szos mészkő (50 m). Föléjük települ a raibli márga- csoport 500 m-t meghaladó, túlnyomóan vízzáró összlete. A törések következtében a balatonfelvi- déki alsó és középső triász karsztkőzetek összefüggése megszűnt, vagy erősen csökkent, ezért elkülönült, vízzáró rétegekkel többé-lcevésbé jól elzárt karsztegységek keletkeztek. Az elkülönülést a vertikális elmozdulásokon kívül az is elősegítette, hogy a Balatonra merőleges törések mentén gyakran horizontális elmozdulás is történt. A veszprémi 6 3 TVK 41