Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
géológiai feltárásokkal is meglehetősen határozottan követhető folyamata az eljegesedés: a sarkvidéki jégtakaró periodikus előnyomulása és visz- szahúzódása. Európa északi részét az utolsó 600 ezer év folyamán 9 alkalommal borította el 1— 3 km vastagságú jégtakaró. A legutóbbi és legnagyobb eljegedés mintegy 20 ezer éve zajlott le. A különböző erősségű és általában több 10 ezer éves periódusú erőhatások eredőjeként kialakuló pályaelemeket és az ezeknek megfelelő sugárzási viszonyokat csillagászati számításokkal ma már a Föld bármely körzetére elvileg tetszőlegesen hosszú időre visszamenőleg és előzetesen is ki lehet számítani. A csillagászati számításokon alapuló éghajlat- előrejelzést azonban nagymértékben megnehezíti^ hogy az éghajlatváltozások alakulását részleteiben számos más, részben földi eredetű tényező is befolyásolja (a szárazföldek és tengerek kiterjedésének változása, a szárazföldeknek a jelenlegi forgás- tengelyhez viszonyított hatásai a légkörzésre, a domborzati, földtani, növényzeti stb. adottságok változása). Az évezredes éghajlati változásokon belül vannak azonban olyan néhány éves vagy évtizedes ingadozások is, amelyeket a vízgazdálkodási távlati tervezésben sem szabad már figyelmen kívül hagyni. Ezeket adataink részben tükrözik is, részben azonban még csak a kutatás fokán áll a megismerésük. Az emberi tevékenység okozta mennyiségi és minőségi változások részben az ilyen célból végzett beavatkozások eredményei (tározók építése, talajvízdúsítás, az erdőgazdálkodási módok megváltoztatása, vízátvezetések idegen vízrendszerből stb.), részben más célú munkálatok járulékos következményei (a talajművelésben, a mezőgazdasági termelési viszonyokban, a bányaművelésben beálló változások, ipartelepek szennyvizének bevezetése a vízfolyásokba, az állóvizek vízszínszabályozásával kapcsolatos igények módosulása stb.). Külön kell kiemelni a víz természetes körforgásában ez idő szerint részt nem vevő passzív vízkészlet kitermelésének hatását. A passzív készlet kitermelése a felszínalatti vizek szintjének, illetve nyomásviszonyainak csökkenésére vezet; ezt a források elapadása, a terület kiszáradása, növényzetének elpusztulása, sőt elsivatagosodás is követheti. Említésre méltóak végül még azok a beavatkozási lehetőségek is, amelyeknek belátható időn belül feltehetően nem lesz szélesebb körű jelentősége Magyarország vízgazdálkodásában, de a tárggyal kapcsolatosak és elsősorban is a száraz éghajlatú területek országainak megsegítésére irányuló nemzetközi tevékenységnek már ma is súlyponti kérdései. Ilyenek a hasznos édesvízkészlet növelése a tengervíz sótalanítása útján, a csapadék növelése mesterséges esőkeltéssel, a vízfelületek és a növényzettel borított talajfelszín párolgásának csökkentése vegyszerek alkalmazásával, a vízi mikro-élő- lények bevonása a táplálkozásba stb. Az 1980. évi és a nagytávlati vízmérlegek összeállítása szempontjából közvetlenül is jelentős tényezőknek a hasznosítható vízkészletekre gyakorolt hatásáról а XVII. fejezetben található részletesebb értékelés. Ez a fejezet a hidrológiának és a kapcsolódó többi szaktudománynak a természeti adottságok megismerésében elért eredményeit olyan részletességgel és olyan módon ismerteti, ahogy az az 1.11 pontban vázolt elvek szerint, a vízgazdálkodás fejlesztésének fő vonásait meghatározó keretterv számára — a terv készítése előtt és közben — szükségesnek mutatkozott. Az adatanyag a konkrét műszaki tervezéshez is felhasználható, jóllehet arra a célra sok felesleges ismeretet is tartalmaz, más vonatkozásokban viszont nem elég részletes. Az egyes vízgazdálkodási egységek konkrét műszaki tervezéseihez a vízgazdálkodási egység természeti adottságainak további, behatóbb feltárása nem nélkülözhető. Az eddigi kutatómunkák, a legfontosabb szak- irodalmi közlemények és a témakörrel foglalkozó intézmények áttekintése (1.2 pont) után a természeti adottságok részletes anyagát a 2. alfejezet tartalmazza. Tárgyalja a terület földtani felépítését (2.11), talajviszonyait (2.12) és éghajlati viszonyait (2.2). Legrészletesebben természetszerűleg a vízgazdálkodás tárgyára, a felszíni (2.3) és a felszínalatti (2.4) vízkészletre vonatkozó adatokat ismerteti. A morfológiai viszonyokkal, aránylag könnyen érzékelhető és értékelhető voltukra tekintettel és az egyéb fejezetekben foglaltakkal való átfedés elkerülése céljából, külön nem foglalkozik. Az ábrákkal és táblázatokkal illusztrált szöveges anyag lényegét 11 db 1:500 000 méretarányú térkép emeli ki. A szükségesnek látszó fogalommeghatározások és magyarázatok a 2. alfejezet megfelelő pontjaiban találhatók. Végül a 3. alfejezet rámutat arra, hogy a tudományos kutatást milyen irányokban kívánatos fejleszteni. 1.15 A FEJEZET SZERKEZETE 1.2 A múlt és a jelen .21 A VÍZFÖLDTANI, TALAJTANI ÉS ÉGHAJLATTANI kutatások Áttekintése .211 Vízföldtan 1.2111 A KUTATÁSOK FEJLŐDÉSE A vízföldtani kutatás hazánkban а XIX. század második felében, a mélyfúrásokkal kezdődik. A rétegvízkutató fúrásokat kereken egy század óta általában előzetes földtani szakvélemény alapján tűzték ki, amely a felszíni geológiai adatokon és a környező fúrások szelvényén alapult. Egyszerűbb esetben a geológust meg sem kérdezték. Az 1933- ban tartott első Országos Ivóvízellátási Kongresz- szus a vízkutatás elmaradottságát éppen a geológusokkal való együttműködés hiányában látta. Az első rétegvízkutatást a margitszigeti I. számú fúrással kapcsolatban végezte Szabó József és Kerner Aladár 1854-ben, majd 1856—57-ben. Hét évtizeddel később a margitszigeti II. sz. fúrásnál Vendl Aladár és Pávai-Vajna Ferenc már a felszíni geológiai vizsgálatokon kívül kisebb kutatófúráso35
