Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)

XVII. fejezet. Területi vízmérleg

beszerzett adatok pontossága ennek megfelelően az adatot szolgáltató szervek tárgyi adottságaitól, továbbá lelkiismeretességétől és szakértelmétől függött. Néhány ipartelep esetén — a legnagyobb vízigénylőknél és a legújabbaknál — az illetékes VÍZIG vízgazdálkodási tájékozódást is végzett, amelynek adatait ugyancsak beépítettük.

A feldolgozót és részterületként összesített statisztikai adatok átlagos hibája mennyiségi vonatkozásban ± 30%-ra becsülhető.

A vízigények közé nem állítottuk be a vízfelhasználással nem járó vízhasználatoknak (hajózás, vízerő) vízszükségletét. Ezek úi. a számításba vett vízhasználatok érdekeit nem sértik, és viszont: az ivó- ipari vízellátás és mezőgazdasági vízhasznosítás (az öntözést leszámítva) aránylag kis vízfelhasználásai ezen itt nem szereplő vízhasználatok helyzetét lényegesen nem rontják.

Nem építettük be a falusi — túlnyomórész ásott — kutas vízellátás és az állattenyésztés vízigényeit sem. Ezek ui. általában olyan eloszolva jelentkeznek, hogy a helyi vizekből fedezhetők, ill. a vízkészletbecslésből származó bizonytalanság határain belül mozognak.

Nehezebb kérdés a vízminőségek és a vízbeszerzési források megnevezése terén. Itt a tapasztalatlanság és a kellő körültekintés hiánya számos téves közlést eredményezett. A kirívó eseteket — elsősorban a beszerzési forrás vonalán — igyekeztünk korrigálni. így, véleményünk szerint, a vízmérlegbe került beszerzési és minőségi adatok szintén + 30%-nál nem nagyobb hibahatárral vannak megadva egy-egy részterület átlagában.

Mind a vízkészlet-, mind a vízigény-adatokban a véletlen jellegű hibák mellett szabályos hibák is vannak: A vízkészletnél ui. biztonságbl inkább kevesebbet mondtunk, ugyanakkor a vízigényeknél az adatszolgáltatók általában nagyobb vízigényeket adtak meg a szükségesnél, s így bizonyos mértékig szándékosan valamivel rosszabb kép alakul ki a ténylegesnél. Mégis azt mondhatjuk, hogy a mérlegek TVK-egységenként reálisak és bennük 50%- nál nagyobb eltérés a felszínalatti vizek mérlegénél és 20%-nál nagyobb eltérés a felszíni vizek mérlegénél nem valószínű.

2.12 a vízmérleg szerkesztésének elvei

2.121 Biztonsági tűrés

A vízmérleg összeállítása nem egyértelmű feladat; a vízmérleg készlet- és igény oldalát is több szempont szerint vehetjük számításba.

Hosszú évtizedeken keresztül a vízkészlet kifejezésen a felszíni vízkészletnél a minimális értéket, a felszínalattinál pedig, legjobb esetben, egy becsült értéket értettek. Később már egészen nagyvonalú gazdaságossági vizsgálatok alapján közismertté vált, hogy az abszolút vízkészletnek nevezhető minimális vízkészlet helyett annál valamivel nagyobb készletet célszerű számításba venni.

Végeredményben a vízkészlet és a vízigény időben változó értékeinek összevetéséből származó

vízmérleg készítésénél különböző biztonsággal járhatunk el:

a) Teljes biztonságot érünk el, ha az egyidőben lehetséges minimális vízkészlettel és maximális vízigényekkel számolunk.

b) Gyakorlatilag majdnem az előzővel azonos biztonságú, ha kikapcsoljuk az egyidejűleg csak vis maior jelleggel előforduló szélsőségeket.

c) Részleges biztonsággal számolunk akkor, ha a vízkészletnek valamely gyakorisággal előforduló minimumát — tehát az abszolút minimumnál nagyobb értéket — állítjuk szembe a vízhasználatok zavartalan ellátáshoz szükséges vízigénnyel.

Ez utóbbi megoldás kétségtelen a legkorszerűbb, de egyben a legtöbb ismeretanyagot is igényli. Ezért a felszíni vizek mérlegénél ezt az eljárást alkalmaztuk.

A helyes gyakoriságú kisvízi értékek csak gazdaságossági vizsgálat alapján választhatók ki, — kivéve, amikor a szükségesség dönt. — Mivel nem forrtak még ki a vízkészletek és a vízszükségletek egybevetésének megalapozott gyakorlatban végrehajtható módszerei, a vízmérleg meghatározásánál felszíni vizek esetén egyszer a szeptemberi 99%-os tartósságú hozamot állítottuk szembe az ipari- és ivóvízigényekkel, másodszor az augusztusi 85%-os tartósságú hozamot az előbbin felül a mezőgazdaság vízigényével. A készlet szempontjából ugyanis általában a szeptember a kritikus, míg az igények szempontjából az augusztus tekinthető mértékadónak.

Felszínalatti vizeink készletváltozását kevéssé ismerjük. Talajvizeinknél és karsztvizeinknél van számos megfigyelési adat, rétegvizeinknél azonban jóformán semmi. Megállapítható azonban az, hogy a felszín alatti vízkészletünk esetében a tározott víz mennyisége nagyságrenddel nagyobb az évi készletváltozásnál. Ezért a felszínalatti vizek meglévő tározóterükből pótolni tudják az évi készlet- változást. Felszínalatti vízkészletünk esetén így az átlagos készletet állítottuk szembe az egyidejűleg előforduló maximális vízigénnyel.

Az, hogy a felszíni vizeknél nem az abszolút minimumhoz, hanem annál nagyobb készletekhez viszonyítjuk a vízigényt, azt jelenti, hogy bizonyos esetekben nincs meg a megfelelő vízmennyiség az igények maradéktalan kielégítésére. Ezért felmerül a tűrés fogalma.

A tűrés kérdését közel egy évtizede vizsgálják már a mezőgazdaságban. Az augusztusi 85%-os tartósságú értéket az ezirányú vizsgálatok alapján választottuk ki. Ezzel számolva állunk a mezőgazdasági vízhasznosítási terveknél szokásos 80%-os vízbiztosítási elvén, amely szerint sokévi átlagban (a hónaptól függetlenül) minden ötödik évben kell tűrni vízhiányt.

Üjabban az ipari és kommunális vízigények vonalán is elkezdték ezt vizsgálni, de végeredmény még egyik esetben sincsen. Megjegyzendő, hogy ha egyes ipari vízhasználatokra volna is tűrési irányszám, a vízhasználatok tarkasága miatt azt az egész TVK-egység vagy csak egy részterületének üzemeire együttesen alkalmazni amúgy sem lehetne. Mérlegünknél a szeptemberi 99%-os tartóssági ér288