Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
részére. Vízrendészeti ügyek tárgyalásánál hatósági szakértőként működtek közre, résztvettek az út- és vasúti közigazgatási bejárásokon. Ellenőrizték működési területükön az összes vízimunkákat, továbbá ellátták a vízikönyv vezetését. Felügyeletet gyakoroltak a különböző feladatok ellátására alakult vízi- társulatok fölött. A megyei törvényhatóság volt az elsőfokú vízjogi engedélyezési hatóság, mely a Kultúrmérnöki Hivatal hatósági közreműködése és a megadott határozat-tervezet alapján adta ki a vízjogi engedélyeket és látta el a vízjogi törvény végrehajtásából származó vízrendészeti közigazgatási feladatokat. A vízitársulatok, kultúrmérnöki hivatalok és a Balatoni Kikötők Felügyelősége saját munkaterületükön igen jelentős munkát végeztek. Az ipar és mezőgazdaság nagyarányú fejlődése, s ennek kapcsán a víz iránt mindenütt jelentkező igények tervszerű kielégítése egyaránt a vízügyek egységes állami központi irányítását kívánták meg, melynek keretében az országos népgazdasági érdekek fölé helyezhetők a kisebb horderejű helyi érdekeknek. A fejlődés diktálta tehát a 6060/1948. sz. Korm. számú rendeletet, mely a társulatokat államosította, a kultúrmérnöki folyamszabályozási, és az 1937-ben létre hozott öntözésügyi Hivatal beolvasztásával, valamint a törvényhatóság első tisztviselőjének a vízjogi engedélyezések tekintetében fennálló jogkörének megszüntetésével létrehozta az egységes központi vízügyi szervezetet, az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt. A hivatal egységes területi szervezettel épült ki, s 12 vízgazdálkodási körzetre osztotta fel az országot. Ez időszakban a Balaton-vidék megosztva a székesfehérvári, pécsi, zalaegerszegi és szombathelyi vízgazdálkodási körzetekhez tartozott. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal és a Vízgazdálkodási Körzetek 1951. elejéig állottak fenn. Ekkor a régi széthúzó erőknek sikerült az egységes vízügyi szervezetet kettéválasztani. Az árvédelmi töltéseket és a folyamszabályozást kizárólag a folyókhoz tartozóknak mondták ki, és a hajózás érdekeire hivatkozással a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium alá rendelték. Ennek a szolgálatnak külső szervei voltak az Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatalok. A belvízrendezés, a közép- és kisvízrendezésről, a vízhasználatokról és mindennemű vízzel kapcsolatos hatósági teendők ellátására vonatkozóan megállapították, hogy lényegében mezőgazdasági vízgazdálkodási jellegű feladatok, és a Földművelés- ügyi Minisztérium egyik osztálya alá rendelték. Szerencsére két év múlva ismét felismerték a fejlődés helyes irányát, s 1953-ban megalkották az egységes országos vízgazdálkodási csúcsszervezet, az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, mely azóta területei igazgatóságai útján, egységes irányelvek szerint intézi az ország vízügyeinek irányítását. A vízügyi igazgatóságok a helyi feladatokat szakaszmérnökségeik és kirendeltségeik közbenjöttével intézik. A balatoni partvédőművek építésének munkáját 1953. októberétől a Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság szakmérnöksége vette át. A kikötők és a hozzájuk tartozó partfalak ügyeinek intézése 1955. január 1-étől a KMP. Hajózási Főosztályának gondozásába került. A veszprémi és somogyi részeken felmerült vízügyi problémákat ugyancsak 1953 januárjától kezdve a területnek megfelelően a székes- fehérvári, és pécsi Vízügyi Igazgatóságok oldják meg. A székesfehérvári, illetőleg a későbbi névváltozásnak megfelelően a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság siófoki Szakaszmérnöksége 1960-tól kezdve nagyobb hatáskörrel kirendeltséggé alakult át. Az idézett rendelet állami feladattá tette a víz- gazdálkodás minden ágazatát. Rövidesen kitűnt azonban, hogy az állam a magára vállalt kötelezettségekkel nem tudott megbirwózni. A földtulajdonosok még azokat a helyi jelentőségű kárelhárítási munkákat sem hajtották végre, melyek kizárólagosan saját érdeküket szolgálták, s a társulati keretek között is feladatuk volt. Így jött létre 1957-ben az 1075/1957. Korm. számú rendelet, mely megállapította a vízügyi feladatok pénzügyi fedezetének viselőit, s az ennek alapján alkotott későbbi törvényerejű és kormányrendeletek alapján új típusú vízgazdálkodási társulatok keletkeztek. így alakult ezen a területen is három vízrendező társulat, nevezetesen Fülén, Balatonszabadiban és Siófok-Tisztviselőtelepen. Alakult egy vízhasznosítási társulat is az Eger- víz-Malomcsatornán, s ennek érdekeltségi területe 170 ha, amelyből az öntözött terület nagysága 26 ha körül van. Alakult egy vízmosáskötő társulat is Lesenceist- vándon, s végül egy törpevízm6 társulat Balaton- akarattyán. A területen a mai értelemben vett vízgazdálkodás csak az egységes állami irányítás kibontakozása után indult meg. Ekkor vált nyilvánvalóvá az is, hogy a balatonkörnyéki vizek szabályozási munkáinak, továbbá a víziközlekedésnek nagyarányú fejlődésétől milyen messze elmaradt a ba- latonmenti községek és üdülőhelyek ivóvízellátása és csatornázása. Azóta pedig csak fokozódott annak felismerése, hogy a hiányosan, vagy éppen ki sem épített vízellátási- és csatornahálózat az üdülők kulturális igényeinek csak töredékét tudja kielégíteni. A terület vízgazdálkodási igényeinek felmérése és korszerű kielégítésüknek tervezése csak azóta indult el, amikor ez a tevékenység a vízügyeket irányító központi főhatóság kezébe került. Kidolgozásra került az a nagyszabású regionális vízellátási terv, amely távlatilag megoldja a Balaton vízellátási problémáit. A folyamatban lévő helyi vízellátási, tervezési és kivitelezési munkák már úgy készülnek, hogy a későbbiekben ezek összekapcsolódva, részei legyenek a regionális hálózatnak. Balaton-környéki vízgazdálkodás egységes végrehajtására — beleértve a Balatont és annak közvetlen környékét — az OVF vezetőjének 19/1960. OVF. sz.) számú utasításával létesült a Balatoni Vízügyi Kii’endeltség (BVK), siófoki székhellyel. A Kirendeltség ugyan a Középdunántúli Vízügyi 4 3 TVK 25
