Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
VII. fejezet. Halászati vízhasznosítás
1.2 A múlt és jelen 1.21 A TERMÉSZETES VIZEK HALÄSZATÄNAK MÚLTJA ÉS JELENE Tavaink között legnevezetesebb halasvizünk a Balaton. A múlt század közepéig ősi állapotban volt, a Sióval együtt. Hal volt bőben mind a Balatonban, mind a Sióban. 1862-ben aradi halkereskedők tiszai halászokat hoztak ide, akik 300 öles hálóval dolgoztak és a kifogott naygtömegű halat sózva szállították az Alföldre. Az eresztőhálók alkalmazása és az értékesítés lehetősége a Déli vasút megépítésével (közlekedési viszonyok javulásával) megapasztotta a Balaton halállományát. A vasútépítés elvette a természetes ívóhelyek nagy részét is. 1884-ben megalakult a Balaton Halászszövetkezet, 1890-ben pedig a Balatoni Halászati Társulat. 1891- ben 38 bérlő 1287 közhalász, 143 hajó és csónak. 47 nagy és 51 kisebb húzóháló, végül 2517 végeresztőháló segítségével űzte a halászatot. 10 év múlva, 1900-ban a Társulat vízterületeit 25 évre bérbeadta a B. H. R. T.-nak, amely belterjes gazdálkodásba kezdett. Az RT. nagy gondot fordított a balatoni fogas- és pontyszaporításra. Gondoskodott az orvhalászat megakadályozásáról. A fogás biztosítására halásztelepeket létesített és megszervezte az értékesítést. A fogási eredményeket tekintve 1886-ban a Balatoni Halászati Szövetkezet 3709 q-t közölt, ez viszont a tényleges fogásoknak talán a felét sem teszi ki. 1901—1945-ig az átlagos halfogás 8 958 q 1945—1950-ig az átlagos halfogás 14 750 q 1950—1955-ig az átlagos halfogás 17 451 q 1955—1950-ig az átlagos halfogás 13 961 q Tehát a halfogás a háború előttinek 180%-ára nőtt. A Balaton tömeghalának, a keszegnek, átlagsúlya emelkedett: 1951 17,5 dkg 1952 16,7 dkg 1953 14,0 dkg 1954 16,3 dkg 1955 18,8 dkg 1956 17,9 dkg Ez mutatja, hogy ritkább állomány mellett a víz tápanyagainak nagyobb %-a jut hústermelésre 1948—56-ig; megkezdődött a Balaton intenzív pontyosítása és közel 3000 q pontyivadékot helyeztek ki a tóba. Az ivadék ellátás javítása érdekében ivadéknevelő tavak épültek Vörösön 10 kh, Balatonszárszón 13 kh és Zardaváron 366 kh. Alsóörsön keltető telep létesült, ahol a süllők és pontyok millióit keltetik ki. A táblázatban szereplő többi természetes víz halászata elenyészően kevés. 1.22 tógazdasági haltenyésztés MÚLTJA ÉS JELENE A Balatontól északra lévő területen az Uzsai halastó jelentős. Völgyzárógátas rendszerű, jó hozamú tó. A két kisebb tsz tó a felszabadulás után létesült. A Somogy megyében üzemelő halastavak 50%-a az 1920—30-as évek között létesült. Ezután egészen 1945-ig a tavaknak csak a 8%-a épült meg. A kiépítés terén újabb fellendülést az 1950-es évek hozták, ebben az időszakban létesült kb. 450 ha, az összes tóterület 38%-a. Legrégebben épült tógazdaság a Krönye-pusztai, amely 1909-ben létesült. Jelenleg a Halgazdasági Tröszt kezelésében üzemel 1241 ha, Állami Gazdaság-i kezelésben 99 ha, tsz kezelésben pedig 50 ha tóterület. A halastavak létesítésének műszaki megoldását elsősorban a területi adottságok szabják meg. Már a térképre rátekintve is megállapítható, hogy a vizsgált terület felszíne nagyon változatos. A völgyekkel sűrűn átszabdalt dombvidéken különböző rendszerű tavak létesültek: a völgyek szű- kebb szakaszain völgyzárógátasok, a szélesebb völgyekben hossztöltésesek, a Balatonhoz közel eső, lapos berkekben pedig körtöltéses elrendezésű tógazdaságok is találhatók. Az erősen nyugtalan terület magyarázza azt is, hogy az 1399 ha üzemelő összterület 121 db tóegységből tevődik össze, tehát 1 tóegység átlagos területe alig 10 ha. A völgyzárógátas erendezésű tavak vízzel általában kellőképpen ellátottak, hátrányuk azonban az erősebb mérvű feliszapolódás. A kiépített és üzemelő tóterületek közötti különbséget is nagyrészt a feliszapolódás okozza. A kiépülteit területnagyságoknál általában ugyanis a vízjogi engedélyezés alkalmával figyelembevett területeket tüntettük fel. Az azóta eltelt időszakban a táblázatban leolvasható területcsökkenések álltak elő, amelyek elsősorban az említett okkal magyarázhatók. Közrejátszik a nem üzemelő területek kialakulásában az is, hogy a tavak műszaki létesítményeinek fenntartására, rekonstruálására (töltések, zsilipek) felújítására az üzemelők aránylag, kevés gondot fordítanak, így több esetben nem tudják az előírt üzemszintet tartani. A fenntartás hiányának különösen a hossztöltösése elrendezésű tavaknál van nagy jelentősége, ahol a töltések rossz állapota miatt előálló nagymérvű szivárgások csak a bőségesen rendelkezésre álló vízmennyiség folytán nem okoznak katasztrofális vízszintcsökkenést. A későbbi fejlesztés idején, a vizek teljes kihasználásakor azonban ezek a hiányosságok káros következmények nélkül nem engedhetők meg. A nagyobb tóegységekből álló tógazdaságok építésére a Balaton melletti berkekben volt lehetőség. Ismeretes, hogy a Balaton Somogy megyei partja mentén elterülő zerkek évezredekkel ezelőtt a Balaton öblözetei voltak, amelyeknek bejáratát, — szél és jég hatására — homokpadok zárták el. Az így kialakuló berkekben geológiai idők folyamán különböző vastagságú tőzegrétegek keletkeztek. A berkek magassága általában a Balaton vizével hasonló magasságú, több helyen ala180
