Balaton Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 3., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
lyel értékes kultúrált szőlőterületek rongálódása következezett be és épületek alámosása. A megmozgatott hordalék az árok alsó szakaszán a MÁV és a balatoni közút átereszeit is eltömte, útat és vasútat elárasztva és töltéseit átázással veszélyeztette. A Badacsonytördemici Kolónia árok 1890 m hosszú szakaszából 300 m vízmosás jellegű. Átlagos esése a vízmosásos szakasznak 106%o, de helyenként a 200%o-es esést is eléri. Mélysége 6 m és 13 méter között változik. Ezen szakaszra 1 db kőgát, 1 db surrantó és 1 db aknás bukó nyert beépítést. A gátak állapota jó. A gátrendszer továbbfejlesztésével foglalkozni kell. A Balaton északi partvidék vízgyűjtőjében a III. kategóriájú vízfolyások felső szakaszain kialakult kisebb jelentőségű vízmosások megkötésével a helyi érdekeltség foglalkozott, rövid élettarmú, kisebb rőzsegátak beépítésével. A Ravaszi tó vízgyűjtőjében a vízmosáskötési munkálatok Balatonkenese térségére szorítkoztak. Balatonkenese község belsőségeire észak felől — 5,1 km2 területről — zúdul le az átlagos 20%o esésű Temető árok medrében a csapadékvíz. A Temető árok, mely 1800 m hosszú, vízmasásos szakasza 850 m. A vízmosásos szakasz csaknem teljes egészében belterületen van és itt belsőséget, lakóépületeket, községi utakat, községi középületeket veszélyeztetett. A lerohanó vizek rombolásának megakadályozására a község lakossága rőzse és fa- gátak beépítésével védekezett, kevés sikerrel. 1938 —39-es években a súlyos károk további meggátlása érdekében kivitelezésre kerültek a megkötés kőmunkálatai. Fenti években a község belsőségének területén 6 kőgát, 2 db bukó és 2 db surrantó nyert beépítést. Ezen kívül nagyobb mérvű mederburkolási munkák is készültek. Megkötésre kerültek a vízmosások fejei is. A gátrendszer jól működik, továbbfejlesztésre nincs szükség. A Balatonba torkolló vízfolyások vízgyűjtőterületén 1900—1960 évek között nem végeztek sem vízmosáskötéseket, sem egyéb talajvédelemmel kapcsolatos beavatkozásokat. A múltban az erdészet végzett fásításokat az erózió meggátlása céljából. A Zamárdi Állami Erdészeti Hivatal feljegyzéseiből megállapítható, hogy az utóbbi 60 év alatt a Balatonba torkolló vízfolyások vízgyűjtőterületén, mely községek határában és milyen nagy területen végeztek vízmosásra hajlamos kopár-fásításokat. Az adatokat részletesen a táblázatban tüntettük fel, összefoglalóan megemlítjük, hogy összesen 18 községben 444,5 ha területen végeztek eredményes kopárfásítást. Kőgátas vízmosáskötéseket, sáncolásokat, területlépcsőzéseket az erdészet nem végzett az utóbbi 60 év folyamán. 1.3 A fejlesztés szükségessége 1.31 A KISVÍZFOLYÁSOK rendezési FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE A kisvízfolyások rendezése lassan meginduló folyamat volt. A nagy folyók ármentesítése óriási területeket hozott a mezőgazdasági termelés számára, nem így a kisvízfolyások. Ezek mentén az árterület szűk völgyek sokszor igen keskeny sávja, hátráltatta az előhaladást a kisvízfolyásokon települt malmok jelenléte is. Ezek a malmok rengeteg kárt okoztak, elmocsarasítva sok ezer hold területet. A termőterület növelése azonban egyre égetőbb kérdéssé vált, meg kellett kezdeni a szűkebb árterületek hasznosítását is. Megindult a patakszabályozás. Különösen az 1885. XXIII. törvénycikk, a vízjogi törvény megjelenése lendítette meg a feladatot, törvényes alapot teremtve a kisfolyás rendezési munkálatoknak. Kisvízfolyásaink szabályozása ezután kisebb- nagyobb hullámzással folyamatos tevékenységgé vált. A vízügyi szervezet egységesítése, a Vízügyi Főigazgatóság felállítása után ugrásszerű fejlődés következett. Azóta pedig szinte évről-évre növekszik az e feladatra fordított anyagi erő. A fokozott szabályozás állandó állagnövekedést is eredményezett, hiszen a rendezéssel a további fenntartás szükségessége is előállt. A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóságnál az utóbbi években a törekvés az volt, hogy a kisvízfolyások medre lehetőleg kiöntés nélkül vezesse le a 10%-os valószínűséggel előforduló nagy vizeket és fenékesése olyan legyen, hogy a vízfolyás mentén elterülő mezőgazdasági területek lecsapolhatok legyenek. Egyre inkább figyelembe vettük, hogy a rendezési munkával a belsőségek árvízi elöntési helyzetét javítsuk, ha lehet megoldjuk, de mindenesetre elősegítsük. Ennek legjellemzőbb példája a meder- rendezés során kiemelt földanyagnak olyan elhelyezése, hogy abból a település érdekeltsége helyi védtöltését aránylag könnyebben megépíthesse. (Egyoldali kotrás stb.). Tervezésnél, kivitelnél figyelembe vettük, hogy községeink, városaink belsőségi mederszakaszaikat a korszerű települési igényeknek megfelelően alakíthassák ki. A Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság a Balatonba ömlő 10 vízfolyás közül 4 vízfolyásnak a legtöbb kárt okozó alsó szakaszát 1945—1960 év között jókarbahelyezte. A Balatonba torkolló vízfolyásokat az jellemzi, hogy az alsó 8—10 km szakaszuk alacsony volt. Balaton-medreken, az ún. berkeken megy keresztül, itt fenékvonalúk közel vízszintes, árvizük a terep felett csak töltések között vonulhat le kiöntés nélkül. A múltban ezen töltéseket hullámtér nélkül gyenge méretekkel is rossz tőzeges talajból építették meg, így nagyobb árvizek alkalmával a töltések kiszakadtak, a volt Balaton medrek jelenleg belvízöblözetek — vízalá kerültek, ilyenkor jelentős mezőgazdasági károk keletkeztek. 1951 óta száraz időjárási periódus uralkodik, így az utóbbi években végzett mederbővítési munkák eredményét nem tudjuk megvizsgálni, mert 1951— 1960 között nagyobb árvizek nem vonultak le, így a nagyobb medrek kihasználatlanok voltak. Az utóbbi 60 esztendőt vizsgálva kb. 10 nagyobb árvizet észleltünk, amelyek átlag 2 hétig tartottak, ami azt jelenti, hogy 60x365=21 900 napból, 10x14 140
