Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
MAGYARÁZAT az 5. sz. „Magyarország természeti-beosztása” c. ábráihoz I. Alföld a) Mezőföld (a Fejér megyei Sárréttel) b) Dunavölgy c) Dráva melléki sík az Ormánsággal d) Duna—Tisza közi hátság e) Bácskai löszhát f) Alsó-Tisza mente g) Dél-tiszántúli löszhát h) Körösvidék (az Érmellékkel) i) Bereg-szatmári sík (az Ecsedi-láppal) j) Nyírség k) Bodrogköz (a Rétközzel) l) Hajdúság m) Közép-Tisza mente n) Jászság II. Kisalföld a) Győri—tatai teraszvidék b) Győri-medence és a Fertő- Hanság medence c) Marcal-medence III. Alpokalja a) Rábántúli kavicstakaró b) Kemeneshát c) Vasi-hegyhát '(Alsóőrséggel) d) Kerka-vidék e) Göcsej f) Soproni-hegység, Kőszegihegység IV. Dunántúli-dombság a) Zalai-dombság b Belső-Somogy c) Külső-Somogy d) Tolnai—Baranyai-dombság e) Baranyai szigethegység V. Dunántúli-kozepnegyseg) a) Bakony b) Vértes (Vértesalja, Velencei- hegység, Záimolybmedence) c) Gerecse (Zsámbéki- medencével) d) Budai—Pilisi-hegység e) Visegrádi-hegység VI. üszaki-iközéphegység a) Börzsöny b) Cserhát és a Gödöllői dombság c) Mátra d) Bükk e) Nógrádi-medence f) Karancs—Medves g) Borsodi-medence h) Agigteleki-karszt i) Cserehát j) Zempléni-hegység A talaj alakulás során fellépő folyamatok — melyek egy része fizikai, más része kémiai, vagy biológiai természetű — ugyanis egymással ellentétes részfolyamatok dinamikus egyensúlyából tevődnek össze. Ilyen ellentétes folyamatpárok a következők lehetnek: nedvesedés — lehűlés — kilúgozás — mállás — kolloid — másodlagos ásványok. — széteséses redukció — szervesanyag — bomlás — száradás melegedés felhalmozódás (sófelhalmozódás, konkréciók) másodlagos ásványok képződése, kolloid kicsapódás a szétesés termékeinek kapcsolódása oxidáció szervetlen anyag felhalmozódás Mindezek a folyamatok periódusosán és ritmu- sosan változtatják erősségüket. Ezek a periódusok lehetnek változó időtartamúak. Minden ritmus után az előzőhöz hasonló állapotba térnek vissza, de ugyanakkor vannak kisebb eltérések, melyek erősödve a talajban, több ritmus leforgása után lényeges változásokat idézhetnek elő. Aszerint, hogy az ellentétes folyamatok milyen dinamikus egyensúlyba jutnak és az egyes ellentétpárok milyen viszonylagos szerepet játszanak a ta- lajiképződésben, keletkeznek a különböző típusok. Az egyes típusok nem állandók, tulajdonságaik is változnak. A talaj osztályozás középpontjában a talajtípus áll. Ugyanazon talajtípusba azok a talajok tartoznak, melyek hasonló körülmények között, az egymáshoz közelálló talajképző tényezők hatására alakultak ki, s egyforma biológiai, kémiai és fizikai folyamatok által jellemezhetők. A típusok altípusokra, majd változatokra, valamint helyi változatokra oszthatók. A kidolgozott osztályozási rendszer csak a típusok és az altípusok felsorolását illetően teljes, míg a változatoknál már nem sorolja fel az összes lehetőségeket, hanem csak az elválasztás irányelveit vázolja. Még kevésbé törekszik a konkrét helyi változatok merev felsorolására, mert egyrészt kevés adat áll erre vonatkozóan rendelkezésre, másrészt a már meglevő adatok alapján meghatározható helyi változatok száma is igen nagy. A TERÜLET LÉNYEGES TALAJFÉLESÉGEINEK LEÍRÁSA Az előzőkben ismertetett talajföldrajzi, genetikai szemléletű kutatások eredményeképpen hazánk különböző termékenységű talajait „talajosztályozási rendszerbe” foglaltuk össze, melynek gerincét a talajtípusok alkotják. A típusok általában a genetikai szintekkel jellemezhetők. A talajtanban legtöbbször „A”-val a ki- lúgzási, „B”-vel a felhalmozódási szintet jelöljük, míg ,,C” szint alatt az anyakőzetet értjük. Egyes típusoknál a ,,B” szint értelmezése fentiektől eltér, így pl. a „csernozjom B szint” a fokozatosan csökkenő humusztartalommal és egyre gyengébb kilúg- zással jellemezhető réteget jelöli. A területen előforduló lényeges talajtípusokat a következőképpen jellemezhetjük: 1. Agyagbemosódásos barna erdőtalajok többnyire különböző korú üledékes kőzeteken képződtek. Szelvényükben az egyes genetikai szintek jól elkülönülnek. A podzolos barna erdőtalajóktól abban különböznek, hogy a kilúgzási szintjük („A”) sárgább, kissé barnás színű és másodlagos kovasav kiválás nem válható bennük. Az agyagibemosódás következményeként a „B” szintben bizonyos mértékű agyagfelhalmozódást tapasztalunk. 45
