Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)

I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban

teni, a múlt század eleje óta sok, helyen nagy erdő­irtásokat végeztek. Ennek következtében megnöve­kedett a talajerózió, s a kedvező esésű vízfolyások eliszapolódtak, s a völgyfenéki részek elmocsara- sodtak. Ezt a folyamatot elősegítették a több százra rugó vízimalmok is. A szántóföldi terület végeredmény­ben tehát nem növekedett a kívánt mértékben. Viszont a sok és jótermő természetes rét, valamint legelőterület és hozzá a kedvező csapadékviszonyok igen kedveztek az állattenyésztésnek. Így ez, s ezek közül is főleg a szarvasmarha tenyésztés fejlődött ki, s az állomány jelenleg is eléri az országos át­lag háromszorosát. Ez nemcsak a tej- és húster­melés szempontjából, hanem tenyészállatok neve­lése szempontjából is jelentős népgazdasági érdek. A területen most arányosan oszlik meg a szántó, rét, erdő, szőlő és gyümölcsös. Más népgazdasági ágak közül említést érdemel régebbről a fűrészipar, s némi élelmiszeripar. 1937- ben Dél-Zalában indult meg hazánkban az olaj­bányászat, Lispe, Lovászi, Budafa-puszta és Hahót környékén. Az ötéves terv folyamán tárták fel Za­laegerszegtől délre hazánk legnagyobb olajmezőjét Nagylengyel határában. Ezek az olajmezők ugyan­csak az ötéves tervben finomítót kaptak Zalaeger­szegen, s ennek kapcsán a városban jelentős vegy­ipar fejlődött ki, de lendületet vett a város textil­ipara is. Ugyancsak sokat fejlődött az ötéves terv­ben Nagykanizsa gyáripara is, melyből különösen az élelmiszeripar érdemel külön említést. Vízgazdálkodási szempontból az erózió elleni küzdelem, a vízmosások megkötése, s az elmocsa- rasodott völgyek lecsapolása, valamint a Zala és Mura szabályozása jelentette a feladatokat. A mezőgazdaság szocialista átszervezése ezen a területen is megtörtént, s a még egyéniek kezén lévő kevés szőlőt kivéve kialakultak a mezőgazda- sági nagyüzemek. Ez a fejlődés szorosabb kapcsola­tot létesített a vízgazdálkodással. Ismét előtérbe kerültek az erózió és vízmosások megkötésére irá­nyuló munkák, aminek a nagytáblás gazdaságok jobban kedveznek. Ezeken ugyanis a lejtő irányá­ban történő művelés megszüntetésével eredménye­sebben lehet küzdeni a károkozások megszüntetése érdekében. Szorosabbá vált azonban a vízgazdálkodással való kapcsolat az olaj mezők mellett épülő ipari te­lepek és lakótelepek vízellátása és szennyvizük el­vezetése tekintetében is. Ezen túlmenően azonban az életszínvonal általános emelkedése következté­ben mindenütt előtérbe lépett a jó ivóvízzel való ellátás kérdése is. Mint már említettük, a terület talaja a vízfolyá­sok geológiai kialakulásának megfelelően sok he­lyen kavics, homok, réti anyag, tőzeg. A tőzeget helyenként újabbkori öntéstalajok takarták el több méter mélységben. Egyes völgyekben, mint a Szé- víz, Principális és Kőgyár esetében régebben a le­folyástalan medencék sorozata alakult ki. A nagy hordalék következtében ugyanis ezek a vízfolyások képtelenek önálló meder fenntartására, s ezekben a mai vízfolyások mind ásott csatornák, melyek­nek íeliszapolódása ellen állandóan küzdeni kell. Az arányban kis vízgyűjtő területtel bíró vízfo­lyások vízhozama a hóolvadás és nagy esőzések idejét kivéve csekély, ezért a terület vízhasznosí­tásra alkalmas vízmennyiségben szegény. Emiatt a vízimalmok nagyrésze is csak időszakosan tudott és tud ma is üzemelni. Ezek az adottságok határozzák meg ma a vízgaz­dálkodás tennivalóit. A távlati múltra vonatkozólag lépésről-lépésre kimutatható, hogy a terület gazdasági élete és tár­sadalmi fejlettsége mindig szoros kapcsolatban volt a vízgazdálkodás fejlettségével vagy annak hiányosságával. A terület az ókorban, mint Pannóniának része, római birodalom tartománya volt. A töredékesen ismert írásbeli adatok szerint a rómaiak végezték itt a III—IV. században az első vízimunkálatokat. A 300. év körül Galérius római császár ásatta ki többek között a Principális csatornát, öntöző- és feltételezhetően malomcsatornákat, a városok vízel­látását biztosító vízvezetékeket építettek, virágzó mezőgazdasági kultúrát honosítottak meg. Pannó­nia a római birodalom éléstára volt, ahonnan ár­pát, bort, gyümölcsöt, tölgyfát és más árukat szál­lítottak a birodalom más vidékeire. Fejlett volt állattenyésztésük, s a római kori vadászat és halá­szat fejlettségéről számos adat tanúskodik. A római birodalom bukása után a népvándorlás viharaiban Pannónia mezőgazdasági kultúrája ugyan hanyatlott, de az eddig elért eredmények nem vesztek el teljesen. Az ezt követő Frank biro­dalomban is viszonylagos virágzó mezőgazdasági kultúra volt. A történelmi kútfők adatai szerint azonban kétséget kizáróan hiányzott ebben a kor­ban a magasabb mezőgazdasági kultúrát feltételező vízrendezési tevékenység. A lecsapoló csatornák el­iszaposodtak, a területek elmocsarasodtak, s a me­zőgazdaság számára egy egyszer meghódított terü­letek ismét elvesztek. Az arab és perzsa történetírók a dél-orosz pusz­tákon vándorló magyarságról feljegyezték, hogy nagy szerepet játszott életükben a víz. Telephelyü­ket mindig valamilyen álló- vagy folyóvíz mellett, vizenyős területek által védett hátságokon, folyók által körülvett szigeteken választották ki. A hadá­szati megfontolások mellett kétségtelenül szerepet játszottak ebben a halászati érdekek is. Ez jellemzi a honfoglaló magyar törzsek szálláshelyének kivá­lasztását is. Mint tudjuk, a Dunántúlnak ezt a ré­szét a Horkák törzse szállta meg, s központi szállás­helye a Balaton mocsárvidékének szigetein volt. Letelepült őseink itteni életére nézve a területre vonatkozóan hosszabb ideig nincsenek konkrét adataink. így csak következtethetünk arra azokból az oklevéli anyagokból, melyek az ország egész te­rületére általában vonatkoznak. Ezek szerint a le­település'után egy ideig nyáron túlnyomóan pász- torkodó, télen halászgató magyarság lassanként tért át a földművelésre. Ennek általános elterjedése után a pannóniai kor gazdaságföldrajzi képe éledt újra a tájon. Ekés földművelés, váltógazdaság, a termőterületeknek az erdők felégetésével való gya­rapítása, vetésforgó, mesterséges trágyázás, gyü­mölcs, szőlő, kertgazdálkodás a jellemzői ennek a 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom