Délnyugat-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 2., 1965)

V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése

szigorú szabályokat követő sajátos talajművelés és növényápolás;

indokolt mértékű műszaki beavatkozás;

sajátos és nagyfokú nagyüzemi gépesítés.

A talaj védő gazdálkodást jellemző eljárások ösz- szefüggő alkalmazásával az évi talajlepusztulás 10—15t/ha/év mértékre korlátozható. Ugyanakkor a csapadékvizek a lehető legnagyobb mértékben a helyszínen szivárogtathatok a talajba, míg a felszínen elfolyó vizek késleltetetten, szabályozottan és kártételt nem okozva, hordalék nélkül jutnak a befogadóba.

A vízgyűjtő területen egyes helyeken a talajban felesleges káros víz halmozódik fel. A vizenyős, lá- pos, tőzeges területek hasznosítására a talajvízszintet szabályozni kell, melyet nyílt árok rendszerrel és alagcsövezéssel lehet megoldani.

A belvízrendszereken kívül lévő lecsapolások (nyílt árokkal, alagcsővel) és lápos, továbbá tőzeges területeken meglévő illetve tervezett szabályozások ebben a fejezetben kerülnek ismertetésre. A talajvízszint szabályozást a IV. és VI. fejezet is tárgylaja, összefoglalása a IV. fejezetben történik.

1.2 A múlt és a jelen

1.21 A KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSÉNEK MÜLTJA ÉS JELENE

Zala (1)

A Zala alsó 27 km-es szakasza a folyószabályozás keretében kerül tárgyalásra. A Zala völgyében szeszélyesen kanyarog, medre a közepes vizek levezetésére is alkalmatlan, így igen gyakoriak az elöntések (2—3 évenként). A Zala jelenlegi medrének kialakulásában közrejátszottak a helytelenül telepített vízimalmok is. Ennek következtében a Zala völgyének mezőgazdasági hasznosítására csak a vízfolyás rendezése után lehetett gondolni.

Az első rendezésre 1915-ben került sor a Zala- vári Lecsapoló Társulat kivitelében, Bókaháza— Kustány között. Az előírt fenékszélesség 3—5,7 m között változott. A mederemésztés 14 m3/s.

Kustánytól felfelé aranyód—tüskeszentpéteri út hídjáig a Zala fenntartását a kehida—tüskeszentpéteri érdekeltség látta el. Az előírt fenékszélesség 5,0 m, a mederben levezethető vízmennyiség 11,7 m3/s. A kiviteli munkát 1912—15-ben és 1926— 29-ben végezték el.

E munkálatoknak célja kettős volt, egyrészt csökkenteni a kiöntések gyakoriságát, másrészt biztosítani a Zala völgyének lecsapolhatóságát. E célokat csak részben érték el, mert a kiépített meder mellett is általában kétévenként tenyészidőben kiöntött a Zala és ez komoly terméskiesést okozott. A fenék- vonalozás ugyan lehetővé tette a völgyfenék lecsapolhatóságát, de a helytelenül telepített vízimalmok és az oldalról betorkoló torrensek komoly műszaki problémákat jelentettek, amelyek megoldására ez a terv nem terjedt ki.

Ezek a hiányok és a mezőgazdaság egyre növekvő igénye szükségessé tette, hogy a Zala teljes szakaszára egy egységes terv készüljön. A tervet 1931ben kezdték elkészíteni és 1941-ben az FM. hagyta jóvá. A háború miatt a kivitel azonban csak 1950-ben indult meg. A rendezés nehéz munkakörülmények között 1953-ig kézzel, 1956-tól pedig géppel történt. A kivitel során a káros vízimalmokat megszüntették csak a tüskeszentpéteri maradt meg. A malom feletti terület lecsapolását a Zalával párhuzamosan haladó és az alvízbe torkoló lecsapoló csatornával oldották meg. A rendezéssel az 59 -J- 000 szelvényig értek el. A kikerült földanyag elteregetését dózeres munkával 1961-ben kezdték meg. A meder 28 m3/s emésztésre (középvíz) épült ki. A vízszintes és magassági vonalvezetés megfelelő, de a keresztszelvény kialakítása nem korszerű, a későbbiek folyamán az 1 :1,5 rézsű helyett 1 : 3 rézsűt kell alkalmazni a fenékszélesség egyidejű csökkentése mellett, amely állékonyabb és mezőgazdaságilag is jól hasznosítható.

A rendezésnek már mutatkozik eredménye, mert a kiöntések ritkábbak, így kisebbek a terméskiesések. Azon a területen, ahol a lecsapolási munkát is elvégezték a rétterületek megjavultak és jelenleg I. o. rétiszénát teremnek.

Felső-Válicka (25)

Az első rendezést az 1906-ban megalakult vízitársulat végezte el, hogy a kiöntések gyakoriságát csökkentsék és a völgyfenék lecsapolhatóságát biztosítsák. E célnak az akkori mezőgazdasági igényeket alapul véve megfelelt. A mezőgazdaság megnövekedett igénye miatt azonban szükséges a jókarba helyezés. Elég sok olajfúrás van a vízgyűjtő területen, és ez is fokozza a feliszapolódást.

A vízszintes vonalvezetése jó, de a medret mélyíteni kell, mert Sárhida—Söjtör között a völgyfenék nem csapolható le.

A Válickára támaszkodik egy 100 kh-as öntözés és a Zalaegerszegi Olajfinomító vízkivétele is.

Búkkaljai-patak (26)

Mederrendezése 1907-ben a 0—1,4 km-ig, 1924- ben az 1,4—3,0 km-ig történt.

Előbbi rendezést a Váliskavölgyi Vízitársulat végezte, míg az utóbbit az érdekeltek végezték el. A rendezés célja volt a gyakori kiöntések elhárítása mind a bel-, mindpedig a külterületen. A meder 4 m3/s vízhozamra lett kiépítve.

Azóta a vízfolyáson munka nem volt, így a meder eléggé elfajult és a kiöntések elég gyakoriak. A patak helyszínrajzi vonalvezetése megfelelő, magassági vonalvezetése ellenben nem. Vízlépcsők beépítése, belsőségben burkolás és a deponiák elterítése szükséges, műtárgyak vízügyi szempontból megfelelőek.

Sárvíz-patak (28)

Az első rendezés a közepes vizek kiöntés nélküli levezetése és a sopron—nagykanizsai vasútvonaltól való továbbhelyezés érdekében történt.

1957—1960-ban 0—13 + 500-ig rendezték a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság 1608/1/1960. jóváhagyott terve alapján. A munka 1961-ben a hát128