Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
XIX. fejezet. A vízgazdálkodás és a népgazdasági ágak kapcsolata - Összefoglalás
a függőmedrű alsó szakasz 3—4 év alatt felisza- polódik, s e miatt gyakran kell kotorni. Az Ikva pataknak bosszú éveken keresztül mindig csak egy-egy szakaszát helyezték jókarba, de a völgyében folytatott belterjes gazdálkodás céljára nem kielégítő módon. A Rába-balparti összes nagyobb vízfolyásaira sok vízimalom épült, ami az egységes rendezést megnehezítette. A kisebb vízfolyások közül a mezőgazdaság növekvő igényeinek megfelelően az utóbbi években, néhányat a kívánatos 10 %-os valószínűségű vízhozamra terveztek. A Marcal folyó első rendezési munkái az árvízi elöntések miatt kerültek napirendre egyes szakaszokon, de az összefüggő komplex rendezés még hátra van. A Marcalba torkolló kisvízfolyások nincsenek egységesen rendezve, pedig az erős hordalék-képződés miatt fokozott karbantartást igényelnek. A Rábának a Marcal torkolata alatti részén lévő kisvízfolyások na.gy esésű löszdombról gyűjtik össze a vizet és vele együtt a sok hordalékot. A nagy mennviségű lerakodás következtében több lefolyás nélküli medence alakult ki, a terület mo- csarasodásra hajlamos. A Győr—Esztergom között közvetlenül a Dunába torkolló vízfolyások közül az egyik legnagyobb a Cubai Bakony-ér. Az elfaiult meder szinte a teljes árteret elmocsarasította és több községet évenként elöntött. A vizfolvás átfogó rendezésre szorul. Mellékágai is nagvdbbrészt elhanyagolt állapotban vannak. A másik jelentős kisvízfolyás a Concó natak, melven sok malom, halastó és rét- öntözés üzemelt. Később a nagy árvizek a műveket nagyon megrongálták, azok tönkrementek, a vízhasználatok megszűntek, de elmaradt a meder további karbantartása is, és ígv a vízfolyás tarthatatlan módon elfaiult. A harmadik nagy vízfolyás ezen a területen az Által-ér. melvn<=>k vízevűitőiére a nagy intenzitású csapadékok a jellemzőek. A vízfolyás sok széniszapot kap a tatabányai bányavidékről. Medrének szakaszonkénti és kisebb fokú rendezésére a korábbi munkálatok nem voltak elegendők. Az Által-ér és az Unvi patak közötti területen lévő kisebb patakok torrens, dombvidéki jellegűek. sok hordalékot adó vízmosásokkal. Az Unvi patak és mellékágai sok hordalékot és mechanikai eredetű szennvződést kapnak a vízgyűjtőjükbe eső bányákból. A vízgyűjtőterületek rendezése a múltban, és jelenben. is lényegében csak a vízmosások megkötésére terjedt ki kisebb mértékben. A TVK területén nagy kiterjedésű vízmosásos részek vannak. Ilyenek a Bakonyhoz csatlakozó ravasz—ménfőcsa- naki vízmosásos völgyek, az Altal-ér és Galla patak vízrendszerébe tartozó vízmosásosk, a duna menti (Dunaalmás, Neszmély, Süttő. Lábatlan és Ba j ót községek) vízmosások és a Pilisi-hegyvidék vízmosásai. A rendezési munkálatokat vízmosás- kötő és hordalékfogó gátak építésiével és szükség szerinti mederburkolásokkal több helyütt néhány évtizede megkezdték. Az erdemények biztatóak, a vízmosások további bemaródása és a völgyek fel- iszapolódása lényegesen lecsökkent. A talajlepusztulás védelmére a vízmosások megindult rendezésén kívül nem sok történt. Csupán Komárom megyében végeztek elenyésző területen ilyen jellegű munkát sáncolással, teraszírozással és erdősítéssel. A nagyobb arányú erózió elleni munkákat nagyban gátolták a kisparcellás .birtokviszonyok. A vízfolyásoknak jelenleg csak egészen kis hányada tudja a 10 %-os valószínűségű nagyvizeket levezetni, gyakoriak a kiöntések, nagyok a terméskárok, romlik a talaj minősége1. Következésképp az átfogó rendezési munkák ütemét növelni kell. A rendezési munkálatok során igen fontos az utóbbi időben teljesen elhanyagolt lecsapolásökat folytatni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a terméseredmények az ily módon, rendezett területeken, — akár szántóföldi, akár rétművelésről van szó, — ugrásszerűen megemelkednek. Különösen fontos a hozam növelése érdekében a rét és legelő területek lecsapódása, mert Győr-Sopron és Vas megye fejlett állattenyésztéssel rendelkezik. A vízgyűjtőterületek talajvédelmi rendezésével eddig igen keveset törődtünk. A talajvédelem elsősorban nem vízgazdálkodási műszaki beavatkozást igényel, hanem az okszerű hegy- és dombvidéki nagyüzemi mező- és erdőgazdálkodás kialakítását. Ennek révén megmarad a talaj termőképessége, állandósul a termelés biztonsága, növekszik a terméshozam, de csökkennek a kisvízfolyások mederrendezési és fenntartási munkái. 2. A fejlesztés célkitűzéseit a témakörre .vonatkozó elméleti tanulmányok és segédletek alapján, valamint a vízügyi igazgatóság műszaki terveinek a felhasználásával és helyszíni állapotfelvétel alapján végeztük el. A talaivédelmi tervezésnél az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet kutatási eredményeit vettük alapul. Sajnos a fejlesztési terv előirányzatait hazai eredményekkel nem lehet igazolni, mert a tudományos kutatás a talajvédelem kérdéseivel eddig nem igen foglalkozott, és a vizsgálatok az alkalmazott kutatás területén hiányoznak. A fejlesztés főbb alapelvei: A terv mindenkor átfogó értelemben készül a vízfolyásra és a hozzátartozó vízgyűjtőterületre, mint szerves egységre. Először a népgazdasági szempontból fontosabb vízfolyásokat és a vízrendszer gerincét alkotó befogadókat kell rendezni. A kiépítés' foka külterületeken a 10 %-os. a községek belterületén a 2 %-os, városok belterületén és ipartelepeknél az 1%-os valószínűségre való tervezés. A talajvízszint-sza- bályozásnál elsősorban a rétek és legelők leesapo- lását irányoztuk elő az előzőekben már hivatkozott okok miatt. A vízgyűjtőterületbe rendezésének tervezésével kapcsolatban a mezőgazdaság hasznosítását úgy kell kialakítani, hogy minden fajta művelési ág optimális helyre kerüljön, de a legmesszebbme- nően figyelembe véve a talai véd elem szempontjait is. A növényeket a talajvédelmi hatásuk szerint kell csoportosítani s ennek megfelelően kell megállapítani a vetésforgót. Különösen fontos az alkalmazandó kultúrákat megvizsgálni abból a szempontból, hogy a legjobb eróziós ellenállás alakulhasson ki. Ennék érdekében 40 %-os lejtés felett ft I 499
