Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
nagyságát. Most az eddigi módszerekkel szemben, vízadó összletenként és tájegységenként szétbontva próbáltuk meghatározni a kitermelhető készletet. Itt az eltérés 200% is lehet. Ennél a készletfajtánál a kitermelhető készlet nagyságát az is befolyásolja, hogy a statikus készlet fogyasztását milyen mértékben engedjük meg. A felvett értékele 'kitermelése mellett a sztatikus készletfogyasztás értéke jelentéktelen: a készlet ezer év alatt sem merülne ki. A rendelkezésre álló vízkészlet értéke az időben változó. A 2121 pontban foglalt indokolással a vízmérleg bővítése szempontjából mértékadó vízkészletnek a felszíni vizeknél a 85%-os tartósságú augusztusi, illetve a 99%-os tartósságú szeptemberi vízhozamokat vettük fel, míg a felszínalatti vizeknél a kiszolgáltatható vízsugár évi átlagértékét tekintettük vízkészletnek. 2.112 Vízigények A vízigények adatai általában a helyi vízhasználó szervek hivatalos jelentéseiből származnak. A beszerzett adatok pontossága ennék megfelelően az adatat szolgáltató szervek tárgyi adottságaitól, továbbá lelkiismeretességétől és szakértelmétől függött. Néhány ipartelep esetén — a legnagyobb víz- igénylőknél és a legújabbaknál — az illetékes VÍZIG vízgazdálkodási tájékozódást is végzett, amelynek eredményeit ugyancsak beépítettük. A feldolgozott és részterületenként összesített statisztikai adatok átlagos hibája mennyiségi vonatkozásban + 30%-ra becsülhető. A vízigények közé nem állítottuk be a vízfelhasználással nem járó vízhasználatoknak (hajózás, vízerő) vízszükségletét. Ezek ui. a számításba vett vízhasználatok érdekeit nem sértik, és viszont: az ivóipari vízellátás és mezőgazdasági vízhasznosítás (az öntözés beszámításával) aránylag kis vízfelhasználásai ezen itt nem szereplő vízhasználatok helyzetét lényegesen nem rontják. Nem építettük be a falusi — túlnyomórészt ásott — kutas vízellátás és az állattenyésztés vízigényeit sem. Ezek ui. általában olyan előszóivá jelentkeznek, hogy a helyi vizekből fedezhetők, ill. a vízkészletbecslésből származó bizonytalanság határain beliül mozognak. Nehezebb kérdés a vízminőségek és a vízbeszerzési források megnevezése. Itt a tapasztalatlanság és a kellő körülitekinités hiánya számos' téves közlést eredményezett. A kirívó eseteket — elsőssor- ban a beszerzési forrás vonalán — igyekeztünk korrigálni. így, véleményünk szerint, a vízmérlegbe került beszerzési és minőségi adatok hibahatára egy- egy részterület átlagában szintén ± 30%-nál nem nagyobb. Mind. a vízkészlet-, mind a vízigény-adatokban a véletlen jellegű hibák mellett szabályos hibák is vannak; a vízkészletnél ui. biztonságból inkább kevesebbéit mondtunk, ugyanakkor a vízigényeknél az adatszolgáltatók általában nagyobb vízigényeket adtak meg a szükségesnél, s így bizonyos mértékig szándékosan valamivel rosszabb kép alakul ki a ténylegesnél. Mégis azt mondhatjuk, hogy a mérlegek TVK-egységen'ként reálisak és bennük 50%-nál nagyobb eltérés a felszínalatti vizek mérlegénél és 20%-nál nagyobb eltérés a felszíni vizek mérlegénél nem valószínű. 2.12 A VÍZMÉRLEG SZERKESZTÉSÉNEK ELVEI 2.121 Biztonsági tűrés A vízmérleg összeállítása nem egyértelmű feladat; a vízmérleg készlet- és igény oldalát is több szempont szerint vehetjük számításba. Hosszú évtizedeken keresztül a vízkészlet kifejezésen a felszíni vízkészletnél a minimális értéket, a felszínalattinál pedig, legjobb esetben, egy becsült értéket értettek. Később már egészen nagyvonalú gazdaságossági vizsgálattok alapján közismertté vált, hogy az abszolút vízkészletnek nevezhető minimális vízkészlet helyett annál valamivel nagyobb készletet célszerű számításba venni. Végeredményben a vízkészlet és a vízigény időben változó értékeinek összevetéséből származó vízmérleg készítésénél különböző biztonsággal járhatunk el: a) Teljes biztonságot érünk el, ha az egyidőben lehetséges minimális vízkészlettel és maximális vízigényekkel számolunk. b) Gyakorlatilag majdnem az előzővel azonos a biztonság, ha kikapcsoljuk az egyidejűleg legfeljebb vis maior jelleggel előforduló szélsőségeket. c) Részleges biztonsággal számolunk akkor, ha a vízkészletnek valamely meghatározott tartóssággal előforduló minimumát — tehát az abszolút minimumnál nagyobb értéket — állítjuk szembe a vízhasználatok zaavartalan ellátásához szükséges vízigénnyel. Ez utóbbi megold,ás kétségtelen a legkorszerűbb, de egyben a legtöbb ismeretanyagot is igényli. Ezért a felszíni vizek mérlegénél ezt az eljárást alkalmaztuk. A helyes gyakoriságú kisvízi értékek csak gazdaságossági vizsgálat alapján, választhatók ki, — kivéve, amikor a szükségesség dönt. — Mivel nem forrtak még ki a vízkészletek és a vízszükségletek egybevetésének megalapozott, gyakorlatban végrehajtható módszered, a vízmérleg meghatározásánál felszíni vizek esetén egyszer a szeptemberi 99%-os tartósságú hozamot állítottuk szembe az ipari és ivóvíziigényeikkel, másodszor az augusztusi 85%-os tartósságú hozamot az előbbin felül a mezőgazdaság vízigényével. A készlet szempontjából ugyanis általában a szeptember a kritikus, míg az igények szempontjálból az augusztus tekinthető mértékadónak. Felszínalatti vizeink készletváltozását kevéssé ismerjük. Talajvizeinknél és karsztvizeinknél van számos megfigyelési adatunk, rétegvizeinkre jóformán semmi. Megállapítható azonban az is, hogy a felszínalatti vízkészletünk esetében a tározott víz mennyisége nagyságrenddel nagyabb az évi készlet- változásnál. Ezért a felszínalatti vizek meglévő tározóterükből pótolni tudják az évi készletváltozást. Felszínalatti vízkészletünk esetén így az átlagos 452
