Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
V. fejezet. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése
MOSONI-DUNA AZ ORSZÁGHATÁRTÓL A RÁBA TORKOLATÁIG indokolt mértékű műszaki beavatkozás; sajátos és nagyfokú nagyüzemi gépesítés, A talajvédő gazdálkodást jellemző eljárások ösz- szefüggő alkalmazásával az esztendei talajlepusztulás 10—15 t/ha/év mértékre korlátozható. Ugyanakkor a csapadékvizek a lehető legnagyobb mértékben a helyszínen szivárogtathatok a talajba, míg a felszínen elfolyó vizek késleltetetten, szabályozottan és kártételt nem okozva, hordalék nélkül jutnak a befogadóba. A vízgyűjtőterületen egyes helyeken a talajban felesleges káros víz halmozódik fel. A vizenyős, lá- pos, tőzeges területek hasznosítására a talajvíz- szintet szabályozni kell. A talajvízszint-szabályozás lecsapolással történhet, melyet nyílt árokrendszerrel és alagcsövezéssel lehet megoldani. A belvízrendszereken kívül lévő lecsapolások (nyíltárokkai, alagcsővel) és lapos, továbbá tőzeges területen meglévő, illetve tervezett vízszintszabályozások ebben a fejezetben kerülnek ismertetésre. A talajvízszint-szabályozást még a IV. és VI. fejezet is tárgyalja, összefoglalóan a IV. fejezetben. 1.2 A múlt és a jelen 1.21 A KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSÉNEK MÚLTJA ÉS JELENE Kisvízfolyásaink medrei az elmúlt század végéig rendezetlen állapotban voltak. Egyes helyi rendezések csupán a malmok és halastavak létesítése kapcsán történtek. Az első tervek az 1900-as évekből származnak, a beindult munkákat azonban az 1914—18-as világháború megakadályozta. A háború utáni időszakban a mederrendezések megindulása lassú, bejárások, engedélyezési eljárások és meder- rendezések kivitele közt évek telnek el. Az 1. sz. TVK területén 1926—30. évek között jelentkezett számottevő mederrendezési igény. Ezek azonban legtöbbször helyi jellegűek voltak, és a rendezés mértéke az érdekeltség teherbíróképességétől és kívánságától függött. Egy-egy völgyre vonatkozó egységes rendezés alig történt. Az 1939— 1945-ös háború alatt és az azt követő években a rendezett medrek fenntartása elmaradt, és a korábban rendezett medrek is feliszapolódtak. Az 1947 évben megindult és napjainkban is tartó meder- rendezések vagy a rendezetlen ősáilapotok megszüntetését, vagy a korábban rendezett, de újból feliszapoit medreknek engedélyezési állapotra való jókarbahelyezését célozták. Ebben az időszakban főleg a kisebb medrek rendezése történt meg. 1957. évtől kezdődően indult meg az egész vízgyűjtőre vonatkozó egységes tervek alapján a fő befogadó medrek rendezése. Az elvégzett mederrendezések hatásfokát nagyban gátolja az a körülmény, hogy a dűlőutakra épült, tanácsi kezelésben lévő hidak úgy nyílásuk, mint állapotuk miatt vízügyi szempontból nem felelnek meg rendeltetésüknek. Ilyen átépítésre szoruló hidak száma közelítőleg 2 200 darabot tesz ki. A múltban elvégzett kisvízfolyásrendezések: Lajta folyó, Balparti-csatorna mellékágai. A Lajta folyónak Ausztriába eső szakasza régóta rendezett volt, a magyarországi szakasz a XIX. századig ősállapotban volt. A gyakori nagyvizek a felső nagyesésű szakaszról sok hordalékot szállítottak és raktak le az alsó szakaszon, így a folyó függő med- rű lett, a fenékszintje alig volt 50 cm-rel a terep alatt. Ilyen mederállapotban következett be az 1803, és az 1850. évi árvíz, amely az egész alsó medencét elöntötte. Az 1922 tavaszi és az 1926 augusztusi árvizek mintegy 1 700 kh. terület termését tették tönkre. Az 1940. évi árvíz hozama 120 m3/s volt. Az első mederrendezések 1903. évben történtek, amikor az elmocsarasodott terület lecsapolására és a gyakori kiöntésekből keletkezett pangó vizek elvezetésére a Balparti-csatorna és a Jobbparti-csa- toma épült meg. 1908. évben átfogó szabályozási terv készült a Gáta — Hegyeshalom — Magyaróvári szakaszra, a munka kivitele az első világháború miatt elmaradt. Répce a Kőris patak nélkül A volt Rábaszabályozó Társulat a Répcelak, Rép- ceszemere szakaszon a síkságra kilépő Répce 100 m3/sec körüli árvizét az 1900-as évek elején kiépített árapasztó csatornán keresztül a Rábába vezette le. Az országhatár és az árapasztó közötti szakaszon csak a vízjogi törvény előtti időkben történtek mederrendezések, és csaknem a vízfolyás teljes esését kihasználva, malmok települtek rá. Bükk—Répcelak közötti szakaszon a medertisztogatások során a meder melletti területsávot feltöl- tötték, és ezen a szakaszon hordalékkúpot alakított 1926. évben a Győri Kutúrmémöki Hivatal készített tervet az országhatár és a torkolat közti szakaszra, és 1928—1932 évek között a mederrendezés a Lajta főmedren és a Balparti-csatomán megtörtént. A Lajta az alsó 10 km-en 10,0 m, a márialigeti malomig, innen az országhatárig 9,4 m fenékszélességgel 1:2 rézsűvel és az árvízszint fölé 0,5 méterrel és 2,0 m-es koronaszélességgel töltés épült. A Balparti-csatorna ugyanakkor 6,0 m fenékszélességgel épült és töltéskoronája 0,5 m-rel volt magasabb az árvízszintnél. Az így kiképzett medrek együttes vízvezetőképessége 95 m3/sec volt. A Lajtán és a Balparti-csatomán az első rendezés óta csak kisebb fenntartások történtek. A közelmúltban levonult árvizek alkalmával, amikor a két meder együttesen 60 m3/sec-ot vitt, olyan magas volt az árvíz szintje, hogy az országhatár közelében, valamint Levél községnél töltésmaghágás ellen kellett védekezni. A mederre épített vasúti és főközlekedési út hídja megfelel, a mezőgazdasági utak hidjai szűk nyílásúak. A márialigeti és magyaróvári duzzasztók nyílása a kis nyílásméretek miatt jéglevonulás alkalmával okozott sok nehézséget. A Lajta vízrendszerbe tartozó Jobbparti-csator- na és a magyaróvári Megyei-csatorna 1958—60. években nyert rendezést. 182
