Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
Áz 1937. és 1940—41. évi súlyos belvízjárások után megépülnek a Gyirmóti II. és Bodonhelyi szivattyútelepek. A csatornahálózat tovább fejlesztése mellett 1954—57. években megépül az Árpási szivattyútelep. A szivattyús vízelvezetést nagyban elősegítik még a Marcal-jobbparti töltés zsilipeknél létesült szivattyúállások is. A rendszert élővízfolyások is átszelik, a belvízi biztonság ezek mederrendezését is megkívánja, egy- egy kisvízfolyás, mint a Lánka patak, öblözeti főcsatornaként szolgál. A Rába mente belvízrendszer az alábbi 6 önálló öblözetre tagozódik: a) Ikrény—Pósdombi öblözet 4,0 km2 b) Marcal-alsó öblözet 33,0 km2 c) Marcal-felső öblözet 13,4 km2 d) Bodonhelyi öblözet 36,6 km2 e) Árpási öblözet 87,4 km2 f) Lánka öblözet 46,6 km2 Összesen: 221,0 km2 kiterjedéssel. Ebben a területben nem foglaltatnak benne a rendszeresen átfolyó kisvízfolyások vízgyűjtő területei. A rendszer jelenlegi fajlagos kiépítettsége 66 1/s/km2 gravitációs és 30,75 1/s/km2 szivattyús elvezetésre. A fajlagos csatornasűrűség 1,06 km/km2. 5. Dunaálmási belvízrendszer Komárom megyében, összesen 64,2 km2 területen, Almásfüzitő és Üjpuszta között, északon a Duna folyó által határolva, déli irányban pedig a Vértes, Észak-Bakony dombnyulványainak lábáig terjedően fekszik. Területét metszik a dombvidékről jövő kisvízfolyások, mint a Szila-völgyi patak, Kocs—Mocsai vízfolyás, Grébics patak, amelyek növelik a belvíz- rendszer veszélyeztetettségét. A dunaalmási részen a Kühtreiber és Fényes patakok töltésezetten keresztezik a belvízi árteret, míg a Szőny—Fűzfői vízfolyás mint belvízi főcsatorna a belvízrendszer területéről a csapadékvizeket vezeti le. Az öblözet árvízmentesítése után az 1894. évben megalakult Öszöny—Füzitő—Almási belvízlevezető Társulat, amely 1897 után építi meg a belvízvédelmi műveket, vagyis 24,4 km hosszúságban rendezi a főcsatorna-vízfolyást és megépíti annak zsilipét. A rendszer tisztán gravitációs jellegű öblözeti tagozódás nélkül, fajlagos kiépítettsége 45,17 1/s/km2, 0,38 km/km2 csatomasűrűséggel. Észak-Dunántúl belvízrendszereinek rövid ismertetése után az elvégzett — sok évtizedet igénylő munka — eredménye az alábbiak szerint foglalható össze röviden: Az öt belvízrendszert magában foglaló mélyfekvésű belvízártér összesen 2191,90 km2 területű, átlagosan 110—120 m A f. szinten. A talaj nemére nézve jellemző, hogy mind az altalaj, mind pedig a feltalaj vízáteresztő, sokszor fakadóvizek képződését elősegítő, többnyire homokos összetételű öntés, csupán a Rába mentén található kötöttebb agyagtalaj. Mezőgazdasági művelést illetően ma már a terület túlnyomórészt szántó, kisebb részben legelő, gyümölcsös és erdő. Az időnként még víz járta, savanyú láprét kiterjedése már csak 34,926 ha, vagyis a belvizes területeknek mintegy 16%-a. A kiépítettségre nézve jellemző, hogy a gravitációsan 98,22 m3/sec, szivattyús átemeléssel 41,31 m3/sec vízmennyiség vezethető le a belvizes területekről, ami 44,81 1/s/km2 gravitációs és 19,00 1/s/km2 szivattyús fajlagos kiépítésnek felel meg. A csatornahálózat összes hossza 1 834 791 km, vagyis 0,84 km/km2 fajlagos sűrűségű. A belvízártérben öntözött területek összes kiterjedése 6294 ha. A belvizes területekre jellemző adatokat a 2.41 II. sz. táblázat tünteti fel öblözeteknént részletezve, rendszerenként csoportosítva és a TVK területére összesítve. Az öntözéseket általában a belvízi csatornák közbejöttével eszközük. A nagyobb főcsatornákon kisebb mérvű halászat folyik. A belvízártéri halászati kezelésben lévő tavak feltöltése és kiürítése a belvízi csatornák igénybevételével történik. A Hansá-főcsatorna a Fertő-tó komplex hasznosításánál, a külvizek levezetésénél nyer nagyarányú felhasználást. A belvízrendezésnek jelenleg nagy hiányossága az a tény, hogy egyes rendszerekben még nem történt meg a belvizek és külvizek szétválasztása. Néhány kisvízfolyás a belvízártérben belvízi csatornaként folytatódik, sokszor nem kellő kiépítés mellett, a Hansági, Lánka, Marcal-felső öblözetekben pedig a kisvízfolyások befogadója a belvízcsatornahálózat, miáltal az sokszor nem felelhet meg időben eredeti rendeltetésének. 1.212 A belvízhasznosítás múltja és jelene Észak-Dunántúlon tározók nem épültek, belvízhasznosításra csupán maguk a belvízrendezés művei szolgálnak. Az 1. Szigetközi belvízrendszer szigetközi alsó öb- lözetében a Szavai-csatornán épült tüsgát kétoldalt fix bukóval alkalmas a Vámosszabadi halastó feltöltésére a Révfalu-Vámosi-főcsatorna útján. Ez egyúttal a fokozatos elzárás elvének érvényesítését jelenti és tehermentesíti a torkolati szivattyútelepet túlterhelés esetén. A Szigetköz számos holtága természetes tárolóként szolgálhatna, de az áteresztő talajok miatt jelentőségük nincs. A Szigetköz öntözővíz-szükséglete veszélytelenebb módon is biztosítható, pl. cső- kutakkal. A Rábca—Hanság belvízrendszerben természetes tározónak tekinthető a Fertő tő, mely kb. 150 millió m3 tárolására alkalmas, de feltöltése még megoldatlan. A hasznosításnak egyik módja a belvíz elvezetésének késleltetése, az alsó szakaszok időleges tehermentesítése végett, amikor indokolt esetekben til- tóval, vagy zsilipekkel szakaszonként el kell zárni a belvízcsatornákat, hogy a fokozatos elzárással a torkolati szakaszok belvízkárait csökkentsük. Ilyen lehetőségek vannak a Szigetköz alsó öblö162
