Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
iftogé kirakott kavicsnak a főmederbe való visszajutását. A középvízi szabályozás keretében megépült v&- zetőművek, illetve partbiztosítások magasítását kőbeépítéssel csak olyan mértékben tervezzük, hogy azok magasságai megfeleljenek a KMB által elfogadott magassági méreteknek. Ahol erre lehetőség van, a mögéjük elevált kavicstöltéssel alakítható ki a tervezett terepmagasság. A kavicstöltés főmeder felöli oldalát egyes erősebben támadott helyeken leburkolják (műkővel) és így az eredeti vezetőmű gyakorlatilag átalakul partbiztosítássá. A vezetőművek és partbiztosítások állékonyságának növelésére lábazatkiegészítéseket tervezünk, egyes helyeken padkás kiképzéssel. Mindazokon a szakaszokon, ahol a meder egyensúlyi helyzetének megbomlása következtében rossz gázlók alakulhatnak ki és akadályozhatják a hajózást, a gázló kotrásokon túlmenően betervezzük a kisvízszabályozási művek (sarkantyúk) kiegészítését is, amely a meglévő műveken kívül egy-egy sarkantyúsorozat új művel történő kiegészítését is magában foglalhatja, ill. esetenként egyes sarkantyúk megszüntetését is eredményezheti. Kotrást tervezünk a meder feltöltődésre legjobban hajlamos szakaszain. A kotrás tervezésekor kijelöljük a szabályozási és egyéb szempontból legelőnyösebb eleválási helyeket is. A Duna—Gönyü—Szob közötti szakaszán a meder egyensúlyban van. A jégelvonulásnak és a hajózásnak (20—22 dm-es gázlómélység) mindössze 1—2 helyen van csak akadálya. Ezeken a helyeken a meglévő középvízi szabályozási művek kiegészítését tervezzük. A tervezett folyócsatornázás figyelembevétele: A Duna komplex hasznosítása keretében megépülő felső-dunai üzem vízcsatornázás és a Nagymarosi Vízierőmű együttes hatása folyószabályozás szempontjából azzal jellemezhető általánosságban, hogy azoknak a kisvízi szabályozási műveknek jelentős része, amelyeknek célja a dunai hajóút fenntartása és javítása, az állandó duzzasztás miatt és az új mesterséges hajóút következtében elmaradtak. Különösen nagyjelentőségű az a körülmény, hogy a Bratislava—Gönyü közötti feltöltendő gázlós szakaszon az üzemvízcsatornás erőmű megépítésével egycsapásra megvalósul a Dunabizottság ill. a KGST által ajánlott 3,50, illetve 3,65 m hajózási mélység. Ennek a vízmélységnek előállítása folyamszabályozási módszerekkel nem lenne lehetséges. Az ismertetett egységes főmeder kialakítására irányuló törekvés, továbbá a folyócsatomázás hatása egyértelműen meghatározza a tervezés célját és a Keretterv összeállítását. A cél elérésére leggazdaságosabb megoldás az, ha a vízlépcső üzembehelyezéséig terjedő időszakot átmeneti időszaknak tekintve a korlátozott (csökkentett) követelmények zünk, az üzembehelyezés után — 1972-től — pedig csak a létesítmények hatásaként szükséges —• főként fenntartásjellegű — folyószabályozási munkák elvégzéséről kell majd gondoskodnunk. A Duna szabályozási műveinek tervezésénél az eddig alkalmazott és jónak bizonyult módszereket, méreteket és építési anyagokat vesszük alapul. A múlt és jelen tárgyalásánál ismertetett szabályozási műveken kívül másféle műveket nem tervezünk. A vezetőművek, partbiztosítások, sarkantyúk anyaga kő, amely lehet vízépítési terméskő — kizárólag uszályban szállítva — és műkő (betonkő) egy közeli zátonyon legyártva és víziúton, vagy szárazon a helyszínre szállítva. A vezetőművek kiegészítésénél kavics feltöltéssel kombinált vegyes műveket is tervezünk. Ez a megoldás nemcsak gazdaságos, hanem a művek állékonysága szempontjából előnyösebb is. A mellékágelzárások építésénél a helyi adottságoknak megfelelően kőműveket, vagy műkőborítással ellátott vegyes műveket használunk. A vezetőművek, mellékágelzárások felületét általában burkolják, így a levonuló jég és uszadék nehezebben bontja meg. A Dunán a főmederben egyáltalán nem, a mellékágakban pedig csak kevés helyen alkalmazható — partbiztosításként — az élő növényzettel történő mederrögzítés. A nehéz fizikai munkát igénylő kőbeépítés megkönnyítésére gépesítést tervezünk be. (Üszódaru, fenékürítős uszály). A dunai mederszabályozási művek magassági adatainak megállapításánál a Magyar—Csehszlovák KMB által elfogadott értékeket alkalmazzuk. A Gönyü feletti szakaszon a vezetőművek magasságát az 1934. évi CID vízszin fölé tervezzük 2,0, ill. 2,5 méterre. A Gönyü alatti szakaszon pedig a tervezett magasság az 1934. évi CID vízszin fölött 2,5 méter. A partbiztosítások magassága változó, a KMB által elfogadott irányelv az, hogy a partbiztosítás CID vízszin felett + 2,5 m-ig terjedő része közös költségű, az efölötti rész költsége nemzeti jellegű — az illető államot terhelő — munka. Az 1934. évi CID vízszinre vonatkoztatott magasságoknak a mindenkor érvényes DB-vízszinre való átszámításáról és általában a DB-vízszinre való áttérésről az újabb kiviteli tervek készítésénél gondoskodás történik. A vezetőművek koronaszélessége 2,0 m, oldalré- zsüjének hajlása a vízfelőli oldalon 1:2, a partfelőli oldalon 1:1,5. A partvédőművek kiképzésénél l:l,5-nél merede- kebb részüt nem alkalmazunk. A sarkantyúk magassági méretei is megegyeznek a K. M. B. által elfogadott értékkel. A sarkantyúsorozatok kiegészíténésél, új sarkantyúk építésénél a koronaszélesség általában 2 m, a koronamagasság a DB-vízszín felett 0,75—1,00 m, a vízfolyás szerinti felső rézsű hajlása 1:1, az alsó rézsűé 1:3 (utófenék nélkül), vagy 1:2 (utófenékkel). Az így megépülő sarkantyúk hatásosan tudják ellátni mederszűkítő, ill. zátonyrögzítő és vízterelő szerepüket. A mellékágelágazások magasságai függnek a közvetlen terepmagasságtól. A magassági értékeket tehát ettől függően általában 0,5—1,0 m-el magasabban tervezzük, mint a főmederből kivetített Db. vízszin. 146
