Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
nyes szelvényt adni, ezért a TVK terület középhegységi medencéinek és közvetlen peremének jellegzetes fúrási szelvényeit állítottuk össze (26/b ábra, 1., 4., 8., 9., 10., 12. szelvények). A Középhegység medencéiben és peremén a fe- dőhegységi eocén kevés helytől eltekintve általában vékonyabb. Nummulinás mészköveiből, aljának szárazföldi (szénfekű és széntelepes) összleté- ből helyenként bőséges vizet adhat (59., 60., 61. tájegységek). A medencékben és a hegység peremén (57—59. tájegységek) a felső oligocénnak, alsó miocénnek minősített vastag szárazföldi üledéksorban helyenként jó vízadó szintek vannak, azonban a lencsés település — és gyakran még a durva-kavicsos rétegek erős agyagossága is — a mélységi víznyerést sok bizonytalansággal terheli, amint ezt a kisbéri fúrás is mutatja (26/b ábra, 2. szelvény). A Bakony ÉNy-i peremén (59. tájegység) a középső miocén szárazföldi összlet kavics- és homokrétegei helyenként bőséges vizet adnak, azonban itt is a vízadók szeszélyes lencsés települése okozza a fő bizonytalanságot a szerkezeti viszonyokból eredő változó magasságok mellett. Az eocén, oligo-miocén és a középső miocén a felszínen csak vékony sávban kíséri a Középhegységet s attól távolabb csak kivételesen fedi vékonyabb pannon üledéksor (Kisbér). A TVK-egység területének legnagyobb területű felszíni vagy felszín közeli képződménye a panno- niai emelet üledéksora (38., 50—62., 54—56., 59. tájegységek). A pannoniai beltó üledéksorát, éppen nagy vastagsága miatt, a medence belsejében (53. tájegység) kevés helyen harántolták. A lassú süllyedéssel lépést tartó sekélyvízű beltenger csökkent sósvízű, felfelé mindjobban kiédesedő vizében keletkezett üledéksorban a peremekről befelé haladva egyre kevesebb és finomodó szemcsézettségű víztartók vannak. A peremeken még kavicsos durva homok, a medence belsejében már túlnyomóan aprószemű homokrétegek a pannon összlet vízadói. A pannon összlet fő vízadó szintjei a felső pannon oszcillációs szakaszának és felső részének homokjai. A Kisalföld szegélyén (38., 54., 56., 59. tájegységek) vékony sávban vannak csak meg a durvább homokos víztartók, ezért a pannon vízadó szintjei túlnyomóan finomabbak a terület nagyobb részén, tehát a vízhozamuk is kedvezőtlenebb. A pannon utáni szerkezeti mozgások következtében a felső pannon vízadó szintjei is igen különböző helyzetben vannak a felszínhez képest (26/b ábra), még ugyanazon vízföldtani tájegységben is (50—51., 54—56., 59. tájegységek). A pannon összlet rétegvizét feltáró fúrások száma viszonylag kevés, nagyobb részük 150 m-nél nem mélyebb. A kevés és többségében megbízhatatlan fúrásszelvény, a vízadók lencsés települése és a pannon utáni szerkezeti mozgások miatt a vízadó rétegcsoportok azonosítása nem lehetséges. A Duna—Rába vonal és a középhegységi perem, valamint a Fertőt a pápócd Rába-kanyarral összekötő vonaltól DNy—Ny-ra a rétegvizet a felső pannon homokjaiból (50—52., 54—56., 59. tájegységek) nyerik. A felső pannon vízadó szintjei a terület egyik legfontosabb szerke119 59. Móri árok és Dunántúli Közép hgs. É-i pereme 60. Vértes hg. 61. Esztergomi medence 62. Budai és Pilis hg.
