Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
Az a)—e) pontokban felsorolt utánpótlódásokon kívül — melyek valamennyien a felszínalatti vízkészlet szaporodásával járnak — az egyes felszín- alatti vízfajták készlete természetesen egymás rovására is gyarapodhat (pl. mélykarsztból táplálkozó rétegvíz). RÉTEGVlZJARÁS A következőkben sorravesszük hazánk területének jelentős (I), korlátozott (II) rétegvízutánpótló- dással rendelkező és rétegvízutánpótlódással gyakorlatilag nem rendelkező (III) területtípusait és jellemezzük rétegvízjárásukat. I. A nagymennyiségben utánpótlódó vízadókat elsősorban, sőt majdnem kizárólag a hegységi peremeken találjuk (pl. Pécs, Komló, Várpalota, Mezőkövesd vidéke). Itt a rétegvíz utánpótlása háromféle lehet: a) A hegységperemeken a rétegek a felszínen vagy a felszín közelében vannak s ott jut beléjük a helyi és a hegységről lefutó csapadék egy része. (Például Pécsett a Tortyogói Vízmű területén.) b) Az utánpótlódás a mélyebben lévő karsztos kőzetekből, alulról vagy oldalról is történhet. Ez számos hegységperemen igen bővizű rétegek táplálója (pl. Komló, Liget-oroszlói és Budafa-mán- fai vízművek). Az a) és b) módon utánpótlódó víztartókra jellemző, hogy rétegvizük nyomása és dinamikus vízkészletük változása jól követi a száraz ill. nedves évek periódusait. c) A rétegvizet nagy mélységből törések mentén feltörő hévíz is táplálhatja (például Budapesten a Gellérthegy—lukácsfürdői úgynevezett termális vonalon). A rétegvíz ilyen jellegű utánpótlódása a tapasztalat szerint csak addig számottevő, ameddig megfelelő fiatal vagy megújult törésrendszer van a területen. II. A medencék belsejében a vízutánpótlódás már általában korlátolt és — az I/a és I/b alatt tárgyalt lehetőséghez hasonlóan — többnyire csak a felső 200—450 m-re terjed. Három lehetséges módját ismerjük: a) A peremekről bejutott víz oldalirányú szivárgása. Ez csak felszín közeli és csak durva üledékes törmelékes kőzetek esetén számottevő (pl. a Kisalföldön). b) A második lehetőség a vizet adó alapkőzetből a törések mentén történő táplálódás. Ez Alföldünkön nem jelentős, bár egyes nagy szerkezeti vonalak mentén érdemes lenne megvizsgálni. c) Végül az utánpótlódás a felszínről a talajvizén keresztül szivárgó vízből is történhet. Ennek mértéke á talajvízháztartásra vonatkozó mai ismereteink szerint természetes állapotban jelentéktelen. Jelentősen más azonban a helyzet, ha a rétegvizet termelik. Ilyenkor ugyanis helyileg olyan nagy leszívás jöhet létre, hogy a talajvíz a kialakult nyomásesés miatt már lejuthat mélyebbre is. A korlátozott utánpótlódású területeken a rétegvíz nyomása és dinamikus készlete — ameddig a terület nincs túlterhelve — általában állandó, ill. változása oly kicsiny, hogy azt az üzemeltetésnél nem lehet észrevenni. III. A mélyebb rétegekben a rétegnyomás változásai következtében geológiai értelemben van ugyan migráció, de ez az utánpótlódás szempontjából figyelmen kívül hagyható. Az utánpótlódás nélküli területeken dinamikus vízkészletről nem beszélhetünk. Amennyiben ilyen területek rétegvizéből termelni kezdünk, nem utánpótlódó passzív vízkészlethez nyúlunk (lásd 2.4413 alatt), ezért itt a kitermelhető készlet és a rétegnyomás is fokozatosan csökken. Ma azonban a beavatkozás folytán jelentkező rétegvízjárást és ezzel járó készletváltozást még alig tudjuk észlelni. A RÉTEGVÍZKÉSZLET FELOSZTÁSA. MENNYISÉGI BECSLÉS A hazai rétegvízkészlet mennyiségének, időbeni változásának, utánpótlódásának kielégítő pontosságú meghatározása jelenleg még megoldatlan, ezért egyelőre csak durva közelítéssel becsülhetjük. Számos elvi kérdés merül fél még akkor is, ha csupán a készlet nagyságrendi, tájékoztató meghatározására törekszünk. A mélyebb víztartók vizének termelése a múltban ugyanis csaknem mindig a helyi vízigények kielégítésére történt; a tudományos kutatás részére való adatszolgáltatást ilyenkor nem tartották fontosnak. Rendszeres, részletes hidrogeológiai vizsgálatról csak az 1949. óta létesült kutaknál beszélhetünk, ezek száma azonban kevés, így a becslés megbízhatósága sem elegendő. Hazánkban még mindig számos olyan jó vízadó van, amelynek feltárása vízigény híján még nem történt meg. a) a passzív vagyis a természetes hidrológiai folyamatban részt nem vevő készlet értéke hazánkban kb. 70 ezer km3. b) a dinamikus vagyis a természetes hidrológiai közfolyamatban részt nem vevő vízkészletnek víz (forrás) formájában ismét felszínre jutó értéke igen kicsi. A vízgazdálkodási terv készítéséhez (a vízmérleg felállításához) a rétegvízkészlet hasznosítható részét kell ismernünk. Ez — az eddigi gyakorlat szerint — meghaladhatja a dinamikus készletet s így elsősorban attól függ, hogy a passzív készlet fogyasztását milyen mértékben engedjük meg. A 29. táblázatban a XVII. fejezetben megadott hasznosítható rétegvízkészlet értékeit a teljes dinamikus készlet és a kitermelhető passzív készlet egy részének összegeként kaptuk. Minthogy ez a mennyiség a természetes passzív készletnek csak elenyésző része, a készletfogyasztás értéke jelentéktelen. Így az általunk megadott haznosítható készlet tartós kitermelése gyakorlatilag nem jelent beavatkozást a felszínalatti vízkörforgalomba, tehát nem bontja meg lényegesen a hidrogeológiai egyensúlyt (lásd még a XVII. fejezet 2.111 pontját). HIDROGEOLÓGIAI TÁJEGYSÉGEK Az ország területét 85 vízföldtani tájegységre bontottuk (lásd 26/a sz. ábrát és a 12. sz. térképet). A tájegységek elhatárolásánál általában a fővíztar116
