Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
lásban van. Az erózióbázis alatti részben a karszt összes üregeit, járatait közel nyugalmi állapotban lévő karsztvíz tölti ki. Ez a mélykarszt övezete. Itt erőteljesebb áramlás általában csak mesterséges megcsapolások hatása alatt indul meg. Sztatikus karsztvízkészletnek azt a vízkészletet nevezzük, amely a mélykarszt üregeit kitölti és gyakorlatilag nyugalmi helyzetben van. Dinamikus vízkészlet az az áramló vízmennyiség, amely sokéves átlagban a csapadékból pótlódik. A sztatikus vízkészlet csak utánpótlódás ingadozásainak egyensúlyozása céljából és ennek megfelelő mértékben termelhető ki mesterségesen. Nagyobb mérvű kitermelés esetében megbomlik a földalatti vízháztartási egyensúly, ami a már meglévő víztermelő helyeket veszélyezteti. A vízháztartási egyensúly megóvása érdekében megállapíthatjuk egy karsztterületen sokéves átlagban beszivárgó víz mennyiségét. A beszivárgás karsztterületen döntően a csapadék évi eloszlásától függ. Ennek ismeretében empirikus módon meghatározhatjuk a beszivárgási százalékot. Az elmúlt évi őszi csapadék és a vizsgált év első négy havi csapadékmennyisége ismeretében gyakorlati szempontból elegendő pontossággal előrejelezhetjük az év hátralévő részére a karsztvíz utánpótlását, a karsztforrások vízjárását. Tapasztalat szerint ugyanis a karszt üregei általában a tavaszi hóolvadás idején telítődnek fel, amikor a vegetáció vízelvonó hatása még nem érvényesül. A dolomitkarsztban a víz áramlását gátló súrlódási ellenállás nagyobb, mint a mészkőkarszt üregeiben. Előbbiben tehát jobb a tározódási lehetőség, a források kiegyensúlyozottabbak, mint a mészkőkarsztban, ahol a források gyakran megérzik a csapadék hatását. 2.432 A terület karsztvíztartó rétegeinek hidrológiai és hegyszerkezeti jellemzése A terület nyugati, határszéli része vizet át nem eresztő kőzetekből épült, és ezért forrásai kevés vizet adnak, hozamuk mesterséges beavatkozással nem növelhető. Karsztvizet — harmadkori mészkőből — e részen csak Fertőrákos környékén találunk. Lényegesen eltérő ettől a Bakonyt magában foglaló rész, ahol a mezozoikus mészkövek és dolomitok a csapadékot jól áteresztik, és hatalmas karsztforrások alakulhattak ki. A mezozoikus képződményeket helyenként fedő fiatalabb (eocénkori) mészkövek is jól karsztosodottak (Halimba, Nyírád, Orkút), és elősegítik a beszivárgást a mélyebb szintekre. Hasonló vízföldtani felépítésű a Vértes, Gerecse és Pilis vidéke, amely ugyancsak igen kedvez a karsztvízgazdálkodásnak, bár itt a szénbányászat közelsége igen nagy, a természetes utánpótlást meghaladó mesterséges víztermelésre vezetett. Tatabánya környékén a nagy, ÉNy—DK-irá- nyú tektonikus hasadékok miatt a bányászat által előidézett depresszió fenti irányokban igen lapos, és 10—15 km távolságra kiterjed. A karsztvíz Tatabánya és Tata között egy mélységbe süllyedt mészkőrögön keresztül közlekedik, ezért magasabb a tatai karsztforrások hőmérséklete a szokásos évi átlagos hőmérsékletnél. 2.433 Karsztvízészlelő kutak A területen jelenleg az alábbi VITUKI által létesített vagy rendszeresen észlelt karsztvízszintész- lelő kutak vannak: Bakonybél, Nagygerencepuszta, Csőperem: 245,43 m A. f. Mélység: 72,80 m. Ba- konybél, Kisgerencsepuszta: Csőperem: 249,00 m. A. f. Mélység: 37,24 m. Tata, Pokolforrás észlelőfúrás: Csőperem: 141,504 m A. f. Mélység: 60 m. Vértesszöllős, Petőfi utcai fúrás: Csőperem: 144.83 m A. f., Mélység: 95,10 m. Tatabánya, 772 sz. fúrás: Csőperem: 222,10 m A. f- Mélység: 234,00 m. Az észlelőkutak hálózatát feltétlenül sűríteni kell a tatabányai és a dorogi bányák környékén. A tatabányai bányavíz által előidézett depresszió DK-i szélének vizsgálatát célozza a VITUKI által lemélyített és a közeljövőben rajzolóműszerrel felszerelendő zámolyi akna, bár ez az 5. TVK területére esik. Szükség volna Dorog és Pilisvörösvár között egy kb. 100 m mély észlelő fúrásra. Megoldatlan a fúrások rajzoló műszerekkel való ellátása. 2.434 A karsztvízszint A főkarsztvíz úgynevezett nyugalmi szintje a területen igen változatos, amit a különböző földtani felépítés, és a helyenként igen erőteljes mesterséges megcsapolás (bányavíztermelés) okoz. Ott, ahol a hegység túlnyomórészt dolomitból épült fel (Bakony), a hegység közepe felé igen erőteljes vízszint feldomborodásban nyilvánul meg a nagyobb súrlódási ellenállással járó, és ezért késleltetett természetes elf olyás (források). A túlnyomórészt mészkőből épült területen (Tatabánya, Dorog) a karsztvízszint nem domborodik olyan feltűnően a vízutánpótlást biztosító, felszínre bukkanó karsztos vízgyűjtő területek alatt, de a mesterséges megcsapolások itt nagy depressziókat alakítottak ki. A Bakony karsztvízszintjének alakulását a mellékelt 25. sz. térkép szemlélteti (a vastag hidroizo- hipszák az 50 m-es, a szaggatottak pedig a 10 m-es vízszinteket jelzik). Az ÉK-re csatlakozó tatabányai és dorogi bányavidéken a bányavíztermelés nagy depressziókat létesített. Így Tatabánya környékén 1927-ben átlagosan 138 m volt a vízszint. Ma a 772. sz. fúrás környékén 111—119 m magasságra csökkent, de a bányavíztermelés kihatott a 12 km-re fakadó tatai forrásokra is, amelyek 1954- ben még 141-es szinten fakadtak (Pokol forrás). Ma itt a karsztvízszint mélyen a forrásküszöb alatt kb. a 131 m szinten van, és a víz csak szivattyúzással termelhető ki. Innen északra kb. 120 m-es szinten fakadnak a Fényes források. Dorogon két évtized alatt 131 m-ről 119 m magasságra csökkent a karsztvízszint, amely Piliscsabán — a szénbányászattól távolabb, de még mindig a depressziós tölcséren belül — kb. 127 m-es szinten van. 2.435 A karsztforrások vízhozamviszonyai A területen nyilvántartott karsztforrások részletes hozamadatait a Vízrajzi Évkönyvekben és a VITUKI forrásnyilvántartásában, megbízhatósági értékelésüket az Országos forrásnyilvántartás (VITUKI 1959.) c. kiadványban találjuk meg. A rend112
