Észak-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 1., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
tóak, — a felső tőzeges-kotus réteg és az alatta fekvő ásványi réteg vízgazdálkodási sajátságai erősen eltérőek. Felületi öntözések esetén a tőzeges- kotus réteg erős kiegyenlítő képessége miatt nagyobb sótartalmú öntözővíz is engedélyezhető. Az öntözővíz sókoncentrációja elérheti az 1000 mg/l-t, azonban éppen a felső szintek nagy adszorpciós kapacitása nem szikes jellege miatt a Na százalék nem haladhatja meg a 35—40—45-öt és a szódalúgosság pedig a 10 mg/l-t. Altalaj öntözés esetén figyelemmel kell lenni egyrészt az ásványi és szerves réteg eltérő vízgazdálkodási sajátságaira, másrészt az altalaj nagy szénsavas mész tartalmára és a talajvíz foltonként előforduló esetleges nagy sótartalmára. A Hanság másik jellemző talajtípusa a réti talaj és lápos réti talaj. Ezek mechanikai összetétele rendszerint igen nehéz, agyagos, vízgazdálkodási sajátságaik kedvezőtlenek, általában a közepes vízbefogadó képességű, erősen víztartó talajok közé sorolhatjuk. Öntözésük esetén az öntözővíz sókoncentrációja az 500 mg/l-t, Na %-a a 35—40—45-t és szódalúgossága a 10 mg/l-t haladhatja meg. A Rábaköz területére elsősorban a réti öntéstalajok, és réti talajok jellemzőek. Vízgazdálkodásuk sajátsága meglehetősen kedvezőtlen, közepes vízbefogadó-képességű, erősen víztartó talajok, mechanikai összetételük agyag, a talajvíz a felszínhez közel helyezkedik el, öntözésük esetén az öntözővíz maximálisan megengedhető sókoncentrádója 500 mg/1, Na %-a 35—40—45, szódalúgossága 10 mg/1. A Marcal-medence talajainak túlnyomó többsége agyagbemosódásos barna erdőtalaj, melyek altalaja erősen kavicsos. A kavicsos altalaj eredményeképpen ezen talajok vízbefogadó képessége ugyan közepes, víztartó képessége azonban rossz. A folyók völgyében réti csemozjom talajokat, réti talajokat és réti öntéseket találunk. Ezek vízgazdálkodási sajátságai kedvezőek s már öntözés szempontjából inkább bírnak jelentőséggel, öntözésük esetén 650 mg/1 összes sótartalmú, 35—40—45 Na%-ú, 10 mg/1 szódalúgosságú víz engedélyezhető. Az Alpokaljái terület négy altájra osztható. Ezek közül az első a Rábán túli kavicstakaró, ahol a kavicstakarón kialakult csemozjom barna erdőtalajok, vízgazdálkodási sajátságai jók, ugyancsak jó a terület bamaföldjeinél és agyagbemosásos barna erdőtalajainál. Rossz vízgazdálkodású talajok csoportjába oszthatók a kavics-plató agyagbemosódásos barna erdőtalajai. Öntözéses gazdálkodásra elsősorban a két első csoport talajai jöhetnek számításba, azonban az öntözés itt is csupán helyi jelentőséggel bír. Amennyiben öntözésük helyi jelleggel megvalósításra kerül, úgy az első csoportnál a megengedhető összes sókoncentráció általában 300 mgl, Na% 35—40—45, szódalúgosság 10 mg/1. A kavicsos altalajú agyagbemosódásos barna er- dőtalajokon ennél az előbbinél nagyobb sótartalmú öntözővizet is engedélyezhetünk. Itt az öntözővíz maximális sókoncentrációja 1000 mg/1, Na % 35— 40—45, szódalúgossága 10 mg/1 lehet. A Soproni- és Kőszegi-hegység területén a Keme- nesháton és a Vasi hegyháton kialakult erdőtalajok öntözése nem várható. Ugyancsak nem alkalmas öntözésre a Dunántúli-Középhegység e körzetbe eső része. A TVK-egység fenti sajátságait ábrázolja a 3. sz. térkép. 2.365 A felszíni vizeket érő szennyezések (Részletes ismertetést lásd IX. Települések és ipartelepek csatornázása és a vizek tisztaságának védelme c. fejezetben.) 2.366 A jelenlegi szennyezettség mellett szükséges minimális élővízforgalom A meghatározás a számos ellentétes vélemény és különböző sízhasznosítási szempontok miatt minőségi szempontból sok esetben igen nehéz, annál is inkább, mert általánosságban nagyobbak a vízkivétellel szemben támasztott igények, mint a lehetőségek. Számszerű adatokat a TVK XVII. fejezet területi vízmérlegénél adtunk meg. Konkrét esetekben azonban egyedi vizsgálatokra van szükség, ahol a komplex vízgazdálkodás érdekét kell figyelembe venni és az öntözés érdekeit az ivóvízellátás és ipar igényeivel egyeztetni. 2.4 Felszínalatti vízkészlet 2.41 ALTALANOS ISMERTETÉS 2.411 A felszínalatti vizek osztályozása Felszínalatti vízkészletnek nevezzük azt a vízmennyiséget, ami a laza üledékes kőzetek, valamint a repedéses, hasadékos kőzetek hézagaiban helyezkedik el. A felszínalatti vizeket több szempontból (eredet, hőfok, kémiai összetétel, stb.) csoportosíthatjuk. A vízkészlet megismeréséhez a természetes osztályozás vezet, ami a genetikai jelleg és a jelenlegi víz- mozgások szerint két fő csoportot ad. Az a mozgásban levő víz, ami a természetes hidrológiai körfolyamatban résztvesz, a dinamikus felszínalatti vízkészlet. A vízkészletnek az a része pedig, amely a hidrológiai körfolyamatban nem vesz részt a passzív vízkészlet. A mozgásállapottól függetlenül, a hézagokat kitöltő víz térfogata által meghatározott vízmennyiséget, vagyis a dinamikus és passzív készlet pillanatnyi összegét, sztatikus vízkészletnek nevezzük. A felszínalatti vízkészlet összefüggő, komplex egészet alkot, mégis az elhelyezkedés, valamint a gyakorlati felhasználás és a főbb hidrológiai jellemzők szerint megkülönböztetünk talajvizet, karsztvizet és mélységi vizet. a) A partiszűrésű víz tulajdonképpen nem képez felszínalatti vízkészletet, hanem a felszíni vízkészlet része. A vízkivétel módja azonban teljesen azonos, mint a felszínalatti vizeknél és a kitermelt víz minősége is teljesen hasonló tulajdonságokat mutat. Ennek tulajdonítható, hogy a partiszűrésű víz a felszínalatti vizek csoportosításában szerepel. A partiszűrésű vízkivétel lehetőségeit a hidrogeológiai 102
