Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
nek. Az alagcsövezés a terep szintje alá helyezett alagcsőhálózatból és annak tartozékaiból áll. A talajvízszintszabályozás jelentősége különösen tőzeges és lápterületeken nagy. A „Síkvidéki területek vízrendezése” című fejezet a belvízgazdálkodás, belvízvédekezés és talajvízszintszabályozás kerettervét foglalja magában. Mind a múlt és jelen állapot, mind az előirányzott fejlesztés tárgyalásakor az anyagot a Duna, a Dráva, és a Tisza vízgyűjtőterülete szerint csoportosítottuk és a belvízrendszereket ezen csoportosi- táson belül ismertettük. A rendszerek határait, a kiépítés mértékét, a fejlesztés jellemzőit, valamint a szivattyútelepeket a „Síkvidéki vízrendezés” című 1:500 000 ma. térkép tünteti fel. A Duna vízrendszeréhez tartozó síkvidéki vízgyűjtőterület a Kisalföld, a Hanság, a Kisbaiaton, a Balaton-Nagyberek és a Duna—Tisza köze a vízválasztóig. Mindezideig síkvidéki vízgyűjtők közé sorolták a Kapos, a Sió és a Nádor-csatorna völgyét, a kisebb Balaton mellóki öblözeteket és a Duna jobbpartján elterülő nagyobb kiterjedésű lapályokat is. Azonban mivel ezek a csatlakozó dombvidéki vízgyűjtők összegyülekező vizétől erősen terhelt és befolyásolt rendszerek, ezért azokat a dombvidéki vízgyűjtőterületek közé soroltuk. Így a jelen fejezet ezeknek a területeknek csak a múltját és jelen állapotát ismerteti, előirányzott fejlesztésük tárgyalása az „V. Hegy- és dombvidéki területek vízrendezése” c. fejezetben található. A Dráva síkvidéki vízgyűjtőterületéhez tartozott eddig a Dunántúl déli részébe mélyen belenyúló dráva-parti sík terület. Ez a területrész is a dombvidéki vízgyűjtőterületek közé került. Így a jelen fejezet a drávai síkvidéki vízgyűjtőknek csak múltját és jelen állapotát ismerteti, míg a fejlesztésükkel az V. fejezetben foglalkozunk. A Tisza vízgyűjtőterületéhez tartozik a Duna— Tisza közének a vízválasztótól keletre eső része, a Tiszántúl teljes egészében és a Tiszától északra fekvő nagykiterjedésű lapos terület. A síkvidéki területek vízügyi problémái terén Magyarország különleges helyzetet foglal el. Területének mintegy 40%-a belvízártér, vagyis olyan mélyfekvésű terület, amelyet a külső vizek árhullámai ellen gátrendszerekkel védünk és az összegyülekező belső lefolyó vizet a gátakba épített zsilipeken, illetve szivattyútelepeken keresztül lebocsát- juk a főbefogadóba. Belvízrendezéssel más országokban is foglalkoznak, azonban ilyen nagykiterjedésű összefüggő belvízrendszereket mint nálunk, — máshol nem találunk. A hollandiai és belgiumi polderek nagyságrendileg hasonlóak a mi belvízrendszereinkhez, azonban ott a gátrendszer kiépítése a tengerparti területhódítások céljából történt és a munka jellege is más, mint nálunk. A holland területhódítások már a XY. században megkezdődtek és a területek belvízelvezetése ma a legfejlettebb fokon áll. Kisebb belvízrendszereket találunk Európa más alföldjein is, főleg Olaszország és Kelet-Németor- szág területén. A kiépítettség mértékét azonban nem lenne helyes összehasonlítani. A belvízrendszerek lefolyó vízmennyiségét annyi tényező befolyásolja — az éghajlat, a terület csapadék- és párolgás-viszonyai, a növényborítottsóg, a talajviszonyok, a talajvízszint állása, a lejtési viszonyok stb. —, hogy a területegységre vonatkoztatott átemelt vagy gravitációsan lebocsátott vízmennyiség fajlagos értéke önmagában nem elégséges a kiépítettség mértékének összehasonlítására. Kontinentális viszonylatban aránylag az olaszországi Pó-alföld és Kelet-Németország adottságai hasonlítanak legjobban a magyarországi rendszerekéhez. A síkvidéki lefolyó vízmennyiség számítására vonatkozó olasz elméleti kutatások a magyar tudományos vizsgálati módszerekre kihatással voltak. 1.2 Múlt és jelen 1.31 A belvízgazdAlkodAs mültja ÉS JELENE A tárgyalást a Duna—Tisza—Dráva vízrendszereként végeztük. Az egyes belvízrendszerek adatait és az összesített — területi vízgazdálkodási egységenként, megyénként és vízügyi igazgatóságonként bontott — adatokat az 1. sz. mellékletben tüntettük fel. 1.211 A Duna vízgyűjtőterülete A Duna vízvidékén belvízrendezésbe bevont vízgyűjtőterület jelenleg 10 615 km2, az összes gravitációsan elvezethető vízmennyiség 231,9 m3/s. A dunai rendszerek átlagos fajlagos kiépítettsége 19,1 lit/s km2. Csatornahálózat kiépített hossza 5789 'km, ami fajlagosan 5,4 m/ha csatomasűrűséget jelent. A dunai belvízrendszerek zömmel külvízzel is terhelt területek, ahol a külvizek elválasztásának a kérdése mindmáig nincs megnyugtató módon megoldva. A Duna vízgyűjtőterületét négy nagy területegységre bontva tárgyaljuk. Ezek: a Kisalföld belvízrendszerei, a Balatomvidék belvízrendszerei, a Duna jobbpart belvízrendszerei, a Duna balpart belvízrendszerei. A Kisalföld a múlt század végéig állandó vízelöntéseknek volt kitéve. A lápos, mocsaras területeken az extenzív földművelés mellett főleg vízivad vadászattal és halászattal foglalkoztak. A századfordulón az árvízmentesítési művek megépülte után nyílt lehetőség a most már védett területek belvízrendezésére. A területen öt belvízrendszer alakult ki. Ezek az 1. Szigetközi belvízrendszer, 2. Kis-Duna jobbparti belvízrendszer, 3. Rábca-Hansági belvízrendszer, 4. Rába menti belvízrendszer, 5. Dunaalmási belvízrendszer. E rendszerekre jellemző a homokoskavics öntéstalaj. Csak a Rába mentén található kötöttebb agyagtalaj. A vízáteresztő talajon jelentős mennyi214
