Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
Tama-vöigymek, a Lajta-völgy egy részének, az Ipoly és a Mura völgyének árvízmentesítése. Ezek közül a legjelentősebb területek árvízmentesítését részben az 1919. évi, részben az 1932. évi árvizek hatására 1948-ig — az egységes vízügyi szolgálat megteremtéséig — elvégezték. A tiszai töltések durvább vonalozási hibáit a tiszacseged, tiszaszöl- lősi, fegyvemeki, nagyfai kanyarok lerövidítésével helyesbítették. A fejlődésre jellemző az 1948. évben államosított társulatok mentesített területének és védtöltések hosszának az alábbi táblázat adataival szemléltetett növekedése. Ä kezdeti időszakban az árvízvédelmi munkákat saját területükön a vármegyék, illetőleg a községek látták el az esetenként mozgósított közerővel. A társulatok megalakulása után az érdekeltségéhez tartozó terület, illetőleg töltés védelmét a társulat saját mérnökeivel, munkásaival, anyag- és felszerelésével végezte, közerőt és idegen anyagot csak a legszükségesebb esetben vett igénybe. A vízügyi feladatok állami ellátásáról és a vízügyi igazgatás szervezetéről szóló 6060/1948. korm. sz. rendelet egységesítette a vízügyi szervezetet. Azok a társulati töltések, illetve védvonalak, amelyek jelentősebb népgazdasági érdekeket, települé1850 I860 1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1940 1950 1960 é v Ármentesített terület 1000 ha 800 1 540 1 940 2140 3 020 3 520 — 3 850 2170 2 220 2 240 2 340 Árvízvédelmi töltés hossza km 1 300 2 490 3 340 4360 5 360 6 340 6 990 3 360 3 580 3 730 3 910 3 960 A táblázat 1920. évig a Kárpát-medencére eső Tisza—Dunavölgyi adatokat, 1920 után Magyarország mai területére eső (1920. év oszlopában mindkét állapotra vonatkozó) adatokat tartalmazza. A védett területek és töltéshosszak növekedése mellett a fejlődés másik mutatója a töltések keresztszelvényeinek növekedése. Jellemzésképpen a 2. ábrán a tiszai töltések Csongrád alatti szakaszának fejlődését mutatjuk be. Mint már említettük, kezdetben az ármentesítési munkákat, a töltések építését és az árvédekezést a vármegyék végezték, legtöbbször közmunkával. Eredményesebb munka az érdekelteknek társulatokba való tömörülése után kezdődött, amikor — rendszerint a vízszabályozással és rendezéssel foglalkozó folyammérnöki és kultúrmérnöki hivatalok általános tervei és a társulatok részletes tervei alapján — a töltéseket és az egyéb műveket a társulatok műszaki személyzetének vezetése és ellenőrzése mellett többnyire vállalatok építették meg. Azokon a területeken, főleg városok és községek belsőségeiben, ahol az érdekelteket társulattá szervezni nem lehetett, az árvízmentesítést és az árvízvédekezést maguk a városok és községek végezték az állami hatóságok ellenőrzése mellett, így építette ki védvonalait Budapest, Győr, Esztergom. Szeged és számos Tisza menti község. sokét védtek, mint árvízmentesítési fővédvonalak állami kezelésbe kerültek. A városok, községek, magánosok vagy megyék által épített és kezelt töltések, körgátak, nyárigátak a továbbiakban is azok kezelésében maradtak. Közülük néhány nyárigát az azóta alakult nyárigáttársulatok kezelésébe került. Az árvízmentesített területek védelmét 1960-ban 3960 km hosszú fővédvonalba tartozó töltés és 499 km hosszú nyárigát biztosítja. A fővédvonalak 95%-án a védekezésről, a fenntartásról és a fejlesztésről az Országos Vízügyi Főigazgatóság és területi szervei, a vízügyi igazgatóságok, 5%-án pedig a vízügyi hatóságok szakfelügyelete mellett az illetékes tanácsok gondoskodnak. Az eddigi árvízmentesítési munkák eredményeként hazánk területének az a negyede, amely a múlt század közepén még a mocsarak, posványok, betegségek otthona volt, ahol a biztonságos mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen volt, ahol utakat, vasutakat építeni, várost, falut telepíteni gyakori árvízveszély miatt nem lehetett, ma 73%- ban szántó, 21%-ban rét-legelő; a mentesített terület 6%-át pedig egyéb célokra hasznosítják. Ezen a területen van burkolt útjaink 17%-a, közforgalmú vasúthálózatunk 27%-a. itt él lakosságunk Arvfesz/nóck e/ne/Áoat'se 144
