Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
XIX. fejezet. A vízgazdálkodás és a népgazdasági ágak kapcsolata - összefoglalás
megfelelő számú és szakképzettségű munkaerő. A munkaerő számbeli fejlesztését a népgazdaság munkaerőmérlegének keretei között kell megoldani. Mivel a munkaerőnek mind a számbeli, mind a minőségi fejlesztése döntő jelentőségű a Keretterv feladatának végrehajtása szempontjából, a munkaerőgazdálkodás problémakörét szorosan ősz- sze kell hangolni a gépesítés, automatizálás fejlesztésével. Az állandóan fejlődő gépesítés miatt ugyanis a szakmai felkészültség egyre nagyobb feladatot jelent. A megfelelően képzett szakmunkás létszám biztosításának legfőbb módja a szakoktatás fejlesztése és tervszerűbbé tétele, a rendszeres továbbképzés országos szintű megszervezésével, a levelező oktatás fejlesztésével, továbbá az új középfokú tanintézetek létesítésével. A felsőfokú szakemberellátás megkívánja az egyetemi oktatás fejlesztését, a felsőfokú technikumok fejlesztését és emellett nagy súlyt kell helyezni a mérnök-továbbképzésre, továbbá a belföldi és külföldi tapasztalatcserék megszervezésére. A szakmai színvonal általános emelése érdekédben tovább kell fejleszteni a vízgazdálkodási dokumentációs, illetve a vízügyi műszaki tájékoztató munkát. 2.2 A vízgazdálkodási feladatok célszerű megvalósítási sorrendje Az Országos Vízgazdálkodási Keretterv egyes szakágazati fejezetei a fejlesztést két lépcsőben adják meg az első fejlesztési időszakban elvégzendő feladatokra és a későbbi távlatban végrehajtandó feladatokra bontva. Az előirányzott fejlesztésen belül tételesen ismeretes volt az JL960—65 közti második ötéves terv. A fejlesztés főbb létesítményei megvalósításának sorrendjét a Területi Vízgazdálkodási Kerettervek XIX. fejezetei táblázatban tételesen megadják, az 1965. évig terjedő, az első fejlesztési időszak és a távlati fejlesztési időszak bontásában. Mivel a Területi Vízgazdálkodási Kerettervekben szereplő tételes felsorolás megismétlése áttekinthetetlenné tenné az összefüggéseket, az egyes ágazatokon belüli fejlesztés nagyságrendjét a területi megoszlási arányait jellemezzük csak e fejezet 1. sz. mellékletében. Az alábbiakban, a fejlesztés szempontjából döntő jelentőségű vízgazdálkodási létesítménycsoportok és intézkedések sorrendiségében mutatkozó kötöttségekre utalunk röviden az alábbiakban. Általános elvként érvényesítettük a Kerettervben, hogy a vízhasznosítások fejlesztését meg kell előznie a szükséges mértékű vízrendezésnek. Így öntözéses gazdálkodás, illetve tógazdasági vízhasznosítás csak árvízmentesített, vízlevezető rendszerrel ellátott területen rendezhető be és folytatható. Vízellátási közmű, vagy új ipari vízmű csak a csatornázás és a szennyvízkezelés berendezéseinek előzetes, vagy legkésőbb egyidejű megépítésével létesíthető. A vízgazdálkodás főműveinek fontos láncszeme, hogy a vízkészletek kimerülésének arányában az újabb vízhasználatok létesítményeinek megépítése előtt meg kell valósítani a szükséges víztározókat és egyéb vízpótló berendezéseket. Több azonos jellegű fejlesztés közül a társadalmi hatékonyság elvének érvényesítése mellett kell választani, és szem előtt kell ezen belül tartani, hogy a gyorsabban megvalósítható és gyorsabban megtérülő valósítandó meg előbb, illetőleg amelyek többfeladatú hasznosítást tesznek lehetővé. Lehetőleg el kell kerülni olyan, munkák elvégzését, amelyéket egy belátható időn belül megvalósuló másik létesít meny feleslegessé tesz. A Duna (és Dráva) vízgyűjtőn az adottságokat figyelembe véve — az említett általános szempontokon kívül — a fejlesztés sorrendjét kevés sajátos kötöttség befolyásolja és az igények kielégítését a vízgazdálkodási tényezők nem korlátozzák. A konkrét létesítményekre vonatkozóan a következőket lehet megállapítani. A Duna-völgy legnagyobb létesítményei a dunai vízlépcsők. Ezek közül az energiaigények hatékony kielégítése és a legnehezebben hajózható szakaszok megjavítása első helyre teszi a Gabcikovó—Nagymaros Vízerőmű rendszert, mely a csúcsenergiát szolgáltató vízerőműpárként együttesen épül meg. A következő vízlépcső célszerűen az Adonyi Vízlépcső és utána a Fajszi Vízlépcső következhet. A Sió árvízmentesítésébeni mutatkozó jelentős megtakarítás indokolttá teszi a Sió torkolati árvízkapu közeljövőben történő megépítését, mely lehetővé teszi a Sió legalsó vízlépcsőjének kiépítését is. A Sió-csatornázás további folytatása akkor lesz időszerű, amikor a Sió és a Balaton menti területek vízpótlása és a Balaton vízszintszabályozása megkívánja. A Soroksári Dunaág felső műtárgyainak és vízszállító képességének bővítését a Duna—Tisza Csatorna létesítése teszi indokolttá. A Dáva—Mura folyókon létesíthető jugoszláv— magyar vízlépcsők megvalósítása — a népgazdasági igények alakulásán kívül — döntő mértékben a folyamatban! levő országok közötti tárgyalások erdetményétől függ. A fenti szempontok figyelembevételével a Duna- (ffl. Dráva-) völgy főbb vízügyi létesítményeinek jelenlegi helyzetét és kívánatos kiépítési sorrendjét az 1—3. ábrák mutatják be. A Tisza vízgyűjtőre lényeges kötöttséget jelent az, hogy a felhasználható mértékadó természetes vízkészlet gyakorlatilag már az 1960. évi vízhasználatok lekötötték. A további fejlesztés előtt tehát meg kell valósítani a szükséges vízpótló berendezéseket, nagyjából az alábbi sorrendiben: A Tiszalöki Vízlépcsőre kapcsolt vízhasznosítások és a Körös völgy öntözései csak a Tisza II. vízlépcső megépítése után használatok ki teljesen. A Tisza II. vízlépcső teljes mértékű kihasználását a Tisza III. vízlépcső megépítése teszi majd lehetővé. Ezekhez a vízlépcsőkhöz csatlakozó meder- és hullámtéri víztározók az igények fejlődésével párhuzamosan, fokozatosan állíthatók üzembe. A Tisza I. és II. vízlépcsőkhöz tartozó területek a jövőben már olyan mértékben igénybeveszik ezen vízlépcsők és tározóik vízkészletét, hogy a Körösök vilii OVK 881
