Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet
1948-ban indult. A szabad vízfelületek párolgásának továbbá a hótakaró vastagságának és víztartalmának rendszeres mérésére a legutóbbi években került sor. További tényezők méréstechnikájának kialakítása és a különböző tényezők közti összefüggések kutatása céljából több kísérleti területet rendeztek be. Az országos állomáshálózat elsősorban nem számszerű, hanem minőségi fejlesztést igényel. Ennek keretében a legfontosabb feladat — különösen a kisvízfolyások on — a jól felszerelt, helyi adottságokhoz alkalmazkodó (országosan kb. 180) vízhozamnyilvántartó állomás kialakítása. Ez a különféle hidrológiai vonatkozású kérdések megoldásának alapja. Az országos állomáshálózat megfigyelési anyagára és az azt kiegészítő — rendszerint különleges célú, vagy rövid időtartamú — helyi megfigyelésekre támaszkodva a területi problémákra is megadható a kívánt mélységű válasz. E téren mind nagyobb feladatok várnak a vízügyi igazgatóságokra, illetve az ott működő mérnök-hidrológusokra. A viszonylag ritka, váz-szerű országos állomáshálózat — mint lényegében állandó, törzshálózat, — említett fejlesztésén kívül törekedni kell a közvetlenül a vízügyi igazgatóságok hatáskörébe tartozó helyi állomáshálózatok kialakítására. Ennek keretében lehetne megoldani a vízfelhasználás mérését és e hálózaton alapulhatna a vízügyi igazgatóságok operatív vízgazdálkodása, a terület vízfcormányozása is. A vízhasználatok számának és vízigényének növekedésével, a káros vizek elleni védekezés fejlődésével s a gyakorlati, operatív vízgazdálkodás, azaz a vízgazdálkodási üzem kibontakozásával együtt, a VITUKI kezelésében lévő országos állomáshálózat és a vízügyi igazgatóságok kezelésében kifejlesztendő helyi állomáshálózatok egyre in|kább a vízkészlet- és a vízhasználatnyilvántartás, továbbá a vízkormányzás, vagyis végeredményben a vízgazdálkodási üzem eszközévé válik. Ezzel párhuzamosan egyre fokozódik a természeti (hidrológiai) törvények kutatása, még pedig az egész országra kiterjedő állomáshálózat adatai mellett egyre inkább, egyre nagyobb súllyal a 'kísérleti területeken — és csakis a kísérleti területeken folytatható módszeres megfigyelések alapján. Mind a vízgazdálkodási üzem, mind az ezt szolgáló hidrológiai tervezés és kutatás hazánkban most kialakuló magasabb foka új mérése és feldolgozás technikai követelményeket is támaszt az említett országos és helyi állomáshálózatokkal, a kísérleti telepekkel és általában a vízrajzi adatgyűjtéssel szemben. E körülmények: a mérési munkák műszerezése, a vízügyi központokból (VIZIG-ok, öntöző vállalatok, vízi főművek, Országos Víz jelző Szolgálat stb.) végezhető vezetékes, illetve rádiós távmérések bevezetése, az adatok többféle szempontból is egyidejűleg lehetséges gyors osztályozását, feldolgozását és értékelését biztosító gépi adatfeldolgozás alkalmazása,, valamint a rendszeresen ismétlődő feladatok végrehajtásának automatizálása. Az ország 1960. évi állomáshálózatát „Hidrológiai észlelőhálózat” c. térkép szemlélteti. A térkép feltünteti a kísérleti területeket is. A vízmérceállomás az állomások alaptípusa; vízállásadatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztásközű öntöttvas lapvízmércén olvassák le előírás szerint minden reggel és délután, (nyáron 7 és 19, télen 8 és 16 órakor). A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azonban minden esetben a vízállásadatsor folyamatosságát. Heves vízjárású vízfolyásokon teljes árhullámok kimaradhatnak az észlelésből és a nagyobb, nyugodtabb vízfolyásokon sem lehet általában a finomabb vízállásingadozásokat, a tetőző vízállásokat észlelni. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson rajzolóvízmérce írja folyamatosan a vízállást. Az állomások zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsatornák közül sajnos igen kevés van ellátva vízmérceállomással. A legfontosabb vízmércéknek — amelyekről a további alfejezetek részletes vízállás, vízhozam, jég stb. adatokat közölnek — a törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges vízállásokat a 27. táblázat tartalmazza. A táblázat tájékoztatásul feltünteti a jellemző vízhozamokat is. A határvízfolyások vízhozamainak nem az államok között megosztott, hanem a teljes értékét adtuk meg. (Az alkalmazott betűszimbolu- mok értelmezését lásd a 2.321 és 2.322 alfejezetek- ben.) Vízhozamnyilvántartó állomásnak az olyan víz- méroeállomást nevezzük, ahol meghatározták a vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti összefüggést (rendszerint számos vízhozammérés, azaz keresztszelvényfelvétel és egyidejű vízsebességmérés alapján); időnkénti vízhozammérésekkel ellenőrzik ennek érvényességét, a vízállásészlelések és a vízhozamgörbe segítségével pedig megállapítják a napi vízhozamokat. A napi vízhozamadatok pontossága a vízhozamgörbe, illetve az egyes vízhozammérések pontosságától, az adatsor folyamatossága a vízállásészlelés folyamatosságától (pl. rajzolómércék alkalmazásától) függ. Vannak vízhozammérő állomások, amelyeken időszakonként vízhozammérést végeznek, a vízhozamgörbét azonban nem határozták meg, vízhozamnyilvántartást nem vezetnek. Ezek az állomások tehát csak szórványos adatokat szolgáltatnak, nem pedig folyamatos adatsort. Vízhőf okmér és egyelőre csak közepes és nagyvízfolyások, továbbá a nagy állóvizek vízmérceállomásainak egy részén folyik. A mérést higanyos hőmérővel, a partról a felszínen,, naponta egy alkalommal, reggel végzik. A hordalékmérő állomásokon, — amelyek egyben vízhozamnyilvántartó állomások is —, vízhozam- méréssel egyidejűleg vett vízminták segítségével meghatározzák a lebegtetett hordaléktöménységet és hordalékhozamot, továbbá hordalékfogóval mérik a fenéken görgetett hordalék hozamát is. A vízhozam és a hordalékhozam kapcsolata igen laza, ezért a hordalékhozam-adatsar megbízhatósága egészében véve csekély. Valamennyi állomás a hónap elején küldi be adatait a VITUKI-ba, van azonban néhány kiválasztott állomás, amely naponta táviratilag jelenti, sőt kiépülőben van az automatikus távjelzőrendszer is, 71
