Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)

II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet

hegyvidékek és a síksági árterületek egymástól merőben eltérő jellegű vízhálózata.

A hegy- és dombvidékeken számottevő nagyságú vízfolyások a Közép-hegységben (Marcal, Nádor- csatomia, Zagyva, Tama, Egerpatak), továbbá a nyugat- és dél-dunántúli dombvidéken (Csarta, Zala, Kapós, Fekete-víz, Karasica) erednek. Részletesebb ismertetésüket az V. „Hegy- és. dombvidéki vízrendezés” c. fejezet adja.

A sík területeken nincsenek természetes vízfolyások. Az utolsó 200 évben a nagykiterjedésű mocsarak, lápok, vízjárásos területek eltűntek az ország térképéről. E területek ősi árvanulatainak hálózata, csatornák építésével fokozatosan sűrített, szövevényes belvízrendszerként működik. A belvíz- rendszerek vízhálózatának — amelyet ma már részben öntözővíz szállítására is használnak — gerince általában egy-egy főcsatorna. Legnagyobbak: a

Kisalföldön, a Hansági-főcsatorna, a Duna—Tisza közén a Dunavölgyi-főcsatoma, a Tiszántúlon a Hortobágy—Berettyó-, a Kálló- és újabban a Keleti- (öntöző) főcsatorna, a Nyírségben a Lónyay- főcsatoma, a Körösvidéken a román határon futó Felfogó-csatoma. Az egyes belvízrendszereket a IV. „Síkvidéki területek vízrendezése” c. fejezetben ismertetjük részletesebben.

Az ország állóvizeinek felszíne együttesen az ország területének 1%-a. A három nagy természetes tó közül a Balaton felszíne közepes vízállásnál 596 km2, a Velencei-tóé 26 km2 és a Fertő-tóé 280 km2, az utóbbiból azonban csak 82 km2 tartozik hazánk területéhez. Ezien kívül van még összesen 46 km2 kisebb természetes tó, 44 km2 holtág, továbbá 86 km2 mesterséges tó és tározómedence. A tározók részletes ismertetése a XII. „A víztározás és annak többcélú hasznosítása” c. fejezetben_található.

Valamennyi vízfolyásunk végső befogadója a Duna, részben a Tisza és a Dráva közvetítésével, amelyek az országból távozó vizákét Jugoszlávia területére vezetik át.

A vízjárás — tágabb értelemben véve — számos mennyiségi és minőségi jellemző időbeli változásának összessége. A szűkebb és gyakoribb értelmezés szerint csak a vízhozam és a vízállás változásait nevezik így. E rövid áttekintés is az utóbbiakra korlátozódik.

A nagyságrendileg kiemelkedő Duna, Tisza és Dráva folyók sajátos vízjárása mellett célszerű kü- lön-külön tárgyalni a hegyvidéki vízfolyások, a síkvidéki belvízcsatornák és a tavak vízjárását.

Az alpesi eredetű Duna és a Dráva kisvizei leginkább télen, esetleg késő ősszel, nagy vizei tavasz végén (hóolvadásos árvíz), vagy nyáron (zöldár) jelentkeznek. A tavaszi árvizeket legtöbbször jégtor- lődás okozza. Vízjárásuk kiegyenlített. Az évi víz- mennyiségek (évi vízhozam összegek) ingadozása nem több 1:2-nél. Az előfordult legkisebb és legnagyobb vízhozamok aránya pedig egy-egy esztendőn belül ritkán nagyobb l:5-nél és több éves időszak alatt is csak mintegy 1:10. A Duna vízjátéka — a mederviszonyoktól függően — 7,10 m, a Dráváé mintegy 6 m.

A Tisza kisvizei augusztus—október hónapokban, nagyvizei áprilisban jelentkeznek, emellett rendszerint júliusban zöldár vonul le, ennek hozama

azonban általában lényegesen kisebb, mint a. tavaszi árvízé. Vízjárása a Dunáénál szélsőségesebb, a többi kárpát-medencei vízfolyáshoz viszonyítva azonban kiegyenlített. Az évi vízmennyiségek ingadozása nem több, mint 1:4. Az előfordult legkisebb és legnagyobb vízhozamok aránya a Szamos torkolata felett egy-egy esztendőn belül legfeljebb 1:70, sokéves időszakban pedig 1:100 körüli. A Tisza alsó szakaszán e viszonyszámok 1:30-ra, illetve l:60-ra csökkennek. A vízjáték a mederviszonyoktól és a mellékfolyók hatásától függően 8—11 m,

A Rábának. Alpokból eredő mellékvizeinek és a Lajtának vízjárása jellegében a Dráváéhoz hasonló; a többi (közepes és kis) hegy- és dombvidéki természetes vízfolyás vízjárásának közös vonása az, hogy kisvizedk augusztus—szeptember hónapokban, hóolvadásos nagyvizeink pedig március—áprilisban jelentkeznek. Okozhatnak a nyári záporok is áradást. A vízhozamok ingadozása lényegében a meteorológiai viszonyok változásait követi. A vízhozamok ingadozásának mértéke rendkívül különböző az egyes vízfolyásokon, elsősorban a vízgyűjtőterület nagyságától és tározóképességétől függ. Általában minél nagyobb egy vízfolyás vízgyűjtőterülete és minél nagyobb a vízgyűjtőterület természetes táirozóképessége, annál kevésbé ingadozik a vízfolyás vízjárása. Különösen nagy tározóképessége van a karsztos kőzeteknek. A zömmel ilyen kőzetből felépített vízgyűjtőterületeken az egészen kis patakok vízjárása is kiegyenlített lehet, mert a felszínen közvetlenül lefolyó vizek mennyisége a karsztos kőzetek víznyelése miatt aránylag csekély, viszont a források száraz időszakokban is jelentékeny vízhozamot biztosítanak.

Az évenként lefolyó vízmennyiségek (évi vízhozamösszegek) ingadozása az alpesi eredetű és a karsztos vízfolyásokon 1:3—1:5, a vastag lösztakaróval fedett területeken (a dunántúli dombvidéken) kb. 1:5, egyéb kisvízfolyásokon 1:5—1:10. Az előforduló legkisebb és legnagyobb vízhozamok aránya ugyanebben a sorrendben nagyságrendileg 1:10—1:100 és 1:1000. A vízgyűjtőterület jellegétől függően 100—200 'km2 az a határ, amelynél kisebb vízgyűjtőterületű vízfolyások — az alpesi eredetű, továbbá a karsztos és a löszös vízgyűjtőterületű vízfolyások kivételével — hosszabb szárazság esetén rendszerint kiszáradnak.

A síkvidéki belvízcsatornák — bár nyomvonalaikat általában a természeti adottságok (terepmélyedések, hajdani, vagy élő árvonulatok stb.) kihasználásával tűzték ki — többnyire nem tekinthetők már természetes vízfolyásoknak.

Míg a hegy- és dombvidékek kisvízfolyásainak hidrológiája döntően a természeti viszonyoktól függ s azt a hidrotechnikai és egyéb beavatkozások (mederállandósítás, vízhasználatok stb.) általában csak kis mértékben módosítják, addig a belvízcsatornák vízjárását elsősorban a mindenkori műszaki adottságok (kiépítettség, műtárgyak, völgyeletek össze- kapcsoltsága, esetleg szivattyúkapacitás stb.) -határozzák meg s a természeti tényezők hatása általában csak másodsorban érvényesül. Pl. valamely belvízcsatorna vízhozama még nagy és heves csapadék esetén is lehet zérus, ha az általa szállított vizet átemelő szivattyú nem működik. A terme-