Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)

XVII. fejezet. Országos vízmérleg

mennyiségi viszonyainak meghatározására korlátozódott. A feltárás rendszeres és módszeres ki- terjesztése az egységes vízügyi szervezet létrehozásával (1948), méginkább a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet felállításával (1952) indult meg. Ettől kezdve nagy ütemben folyik a kisebb, még számottevő vízfolyások bevonása a hidrológiai megfigyelésekbe, a talaj- és karsztvíz-kutatás, a hidrológiai törvényszerűségek kutatása és vízkészletszámítási eljárások kidolgozása, a felszíni és felszínalatti vizek minőségi feltárása, a kutatási eredmények közreadása.

A vízmérleg másik oldalának, a vízhasználatoknak, állapotfelvétele rövidebb múltra tekinthet vissza és — néhány egyéni kezdeményezés alapján végzett részleges felmérést nem számítva — az utolsó néhány évre korlátozódik. A mezőgazda- sági vízhasznosítások főbb adatairól (köztük a vízkészlet-gazdálkodás számára nélkülözhetetlen vízfelhasználásról) és néhány iparvidék vízigényeiről az egységes vízügyi szolgálat megteremtésétől kezdve van kielégítő áttekintésünk. A vízművek, törpevízművek, körzeti vízművek, csatornaművek, továbbá az ipari és egyéb üzemek, közintézmények víztermelési, vízfelhasználási, szennyvízkibocsátási és szennyvízkezelési helyzetének felmérését az Országos Vízügyi Főigazgatóság első ízben csak az 1957—1959. évek között tudta megszervezni és végrehajtani.

A vízmérlegre támaszkodó vízkészletgazdálkodás szükségszerűsége — egyes, kizárólag a mezőgazda- sági vízhasznosítás követelményeit szem előtt tartó helyi intézkedéseken (öntözési időrend megállapítása) túlmenően — először 1949-ben merült fel, a súlyponti iparvidékeken jelentkező vízellátási nehézségek megoldása érdekében. Ezeknek az 1950- ben készült regionális-jellegű terveknek a lényege a vízmérleg és az ennek alapján tett terv- javaslat volt. Országos viszonylatban az 1953—54. évi Országos Vízgazdálkodási Kerettervvázlat adott átfogó jellegű vízmérleget. Ezt — az élet diktálta ütemben — kisebb területek vízmérlegei követték. Ebben az időszakban tovább folyt a felkészülés az egész országra kiterjedő, a jelentősebb helyi problémákra is választ adó vízmérleg szerkesztésére. Ennek a végrehajtására 1959-ben, a regionális tervezés keretében került sor. A vízgazdálkodás 20 éves távlati terve 1960. évi első fogalmazványának mérleged lényegileg hasonló elvek szerint készültek.

A folyamatos, szervezett vízkészletgazdálkodás megvalósítása terén elsősorban a Vízügyi Igazgatóságoknál a 15/1962. OVF. sz. utasítással létrehívott Vízgazdálkodási Osztályok, különösen az ezek keretében működő Vízgazdálkodás-fejlesztési Csoportok munkáját kell megemlítenünk Ennek alapvető része a vízhasználatok és a vízimunkálatok számbavételéről intézkedő 70 109/1961. OVF sz. utasítás végrehajtása, valamint a vízkészletek részletes számbavétele, azaz a helyi vízmérlegek folyamatos vezetéséhez szükséges alapadatok összeállítása. Emellett operatív intézkedésekkel is segítik a vízkészletgazdálkodás megvalósulását. A hazai vízkészletgazdálkodás eredményeit, módszereit és feladatait az 1963-ban megindított Vízikészletgazdálkodási Évkönyv-sorozat kötetei foglalják

össze.

Végül megemlítjük a Vízkészletgazdálkodási Értelmező Szótárt, amelynek feladata a vízkészletgazdálkodási szakfogalmak egységesítése. Harmadik, átdolgozott változatát 1963. februárjában adta ki a VITUKI, további finomítását jelenleg is végzik.

1.22 A TERÜLETI VÍZMÉRLEG JELENTŐSÉGE

a vízgazdálkodás és a népgazdaság szempontjából

A vízkészletgazdálkodást érintő minden kérdésben csak a vízmérleg alapján lehet állást foglalni. A vélemény kialakítása mindenekelőtt attól függ, hogy a kérdéses terület a vizsgált időpontban ki tudja-e elégíteni — mennyiségileg és minőségileg egyaránt — az igényeket (aktív vízmérleg), vagy nem (passzív vízmérleg).

Aktív vízmérleg esetén is a tartalékok célszerű felhasználására kell törekedni, általában az alábbi szempontok figyelembe vételével:

— vízhiánnyal küzdő szomszédos területek ellátása;

— mezőgazdasági vízhasználatok fejlesztése;

— ipari- és lakótelepülések fejlesztése;

— energiaitermelésre szolgáló vízmennyiség növelése.

Passzív vízmérleg esetén a hiány kiküszöbölésére szolgáló tennivalókat kell meghatározni, figyelemmel a következő főbb lehetőségekre:

— a gazdaságosan kiépíthető felszíni és felszínalatti tározási lehetőségek kihasználása;

— szomszédos területekről történő vízátvezetés;

— vízfolyások csatornázása;

— egyes kritikus -időszakok mértékadó hasznosítható vízkészletének növelése a felszíni és felszínalatti vizek vegyes felhasználásával;

— a vízigények kritikai felülvizsgálata és víz- takarékos technológia kialakítása;

— a szennyvizek fokozottabb tisztítása;

— a szennyvizek tározása és szakaszos lebocsá- tása;

— a mezőgazdasági vízhasznosítás fejlesztési előirányzatainak módosítása;

— a vizek ismételt és többszörös felhasználása, a vízhasználatak közötti együttműködés fejlesztése;

— nagy vízigényű, kevésbé gazdaságos különleges üzembiztonságot követelő ipartelepeknek a területről történő eltávolítása, illetve telepítésük letiltása;

— káros és nehezen tisztítható szennyvizet kibocsátó ipartelepeknek a vízfolyás felső szakaszáról a nagyobb hozamú alsóbb szakaszokra való áttelepítése;

— kisebb biztonságot adó, azaz kisebb tartóssággal várható vízkészletek figyelembe vétele, ami együtt jár a feltételhez kötött vízhasználatok bevezetésével;

— agrotechnikai, agrobiológiai és egyéb módszerek alkalmazása.

A szempontok sokasága megvilágítja a vízmérleg alapvető fontosságát, szövevényes hatásait mind

808