Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
XII. fejezet. Víztározás és annak többcélú hasznosítása
hozam, amelyet a tározótér teljes kihasználásával folyamatosán szolgáltatni tudunk. Ha a fogyasztás egyenletes és állandó, a tényleges, a fktív teljesítőképességgel egyenlő, ellenkező i ni Hl Ilin jyiTláj Wtflllt I nagyobb is lehet, attól függően, hogy á természetes ítahozamoír és a vízigények időbeli változása ellenkező, vagy azonos jellegű. A két jellemző várható arányát minden esetben közelítően becsülnünk kell, ha az adatok elégtelen volta miatt a fiktív teljesítőképesség használatára kényszerülünk. A tározó teljesítőképességét annak az időtartamnak a megadásával jellemezzük, amelynek víz- mennyiségét a tározás szempontjából kritikus időszakban a tározó az előbbiekben leírt feltételeknek megfelelő jelleggel, veszteség nélkül tudja kiszolgáltatni. Ennek a jellemzőnek az értelmezése változik aszerint, hogy tényleges, vagy fiktív teljesítőképességre vonatkozik-e. Mivel a Kerettervben csak az utóbbi meghatározására volt lehetőségünk, a továbbiakban a definíciókat erre vonatkozóan adjuk meg. Évszakos tározó az adott gátszelvényhez tartozó kis valószínűségű középvízhozamnál (egy kritikus év középvízhozamánál) kisebb vízmennyiség szolgáltatását biztosító tározó. Eves tározó az a tározó, amely a tározás szempontjából 'kritikus 12 hónapos időköz középvízhozamát (ún. kis valószínűségű évi középvízhozamot) folyamatosan és egyenletesen szolgáltatja. Több éves tározó — az előző analógiájára — az a tározó, amely a kritikus időszakon belül meghatározott számú, egymást követő év vízhozamait képes kiegyenlíteni. Ennek a tározónak a megjelölésére mindig alkalmaznunk kell a hidrológiailag kiegyenlíthető évek számát is. Teljes vízhasznosításéi tározó az elzárást szelvény sokévi középhozamával (30—50 év) egyenlő vízhozam szolgáltatására kiépített tározó, amellyel a lehetséges legnagyobb fogyasztás biztosítható. A tározó kiépítettségi fokát a hidrológiai adottságok és az igények összehangolásával kell megállapítani. A hasznosítható vízhozam és a tározótérfogat összevetése nyomán a gazdaságos tározó fogalmához jutunk. Gazdaságos tározó felső határán a tározótér nagymérvű növelése (magasabb gát építése) a. hasznosítható vízhozamnak már csak 'kis emelkedését eredményezi. Alsó határa az a legkisebb fogyaszr tásra történő kiépítés, amelynél kisebb tározótérfogat létesítése esetén az adott elzárási lehetőséget nem használjuk ki. Utóbbi kiépítés a gyakorlatban az éves tározó, tehát általában a többéves tározó a gazdaságos. A tározás témája a domborzati viszonyok szerinti két fő változat, a sík és a dombvidéki tarozás szerint bontva kerül ismertetésre. Ezenbelül külön csoportosítottuk a Duna, Dráva és a Tisza vízgyűjtőjének tározóit. A mellékletek területi vízgazdálkodási egységek, fővízgyűjtök (Duna, Dráva, Tisza), vízügyi igazgatóságok és megyék szerint, összefogó képet nyújtani a múlt és jelen helyzetéről (XII/Í melléklet), valamint a fejlesztés lehetőségeiről (XIJ/2 melléklet). A „Víztározás, vízparti üdülés, fürdés, vízispor- tok és természetvédelem. Ásvány-, gyógy- és hévizek hasznosítása” c. 1:500 000 méretarányú térkép- áttekintést- ad Magyarország víztározóiról. A fejezet a tógazdaság célját szolgáló halastavakkal nem foglalkozik, minthogy ezek nem tartoznak a szoros értelemben vett víztározók fogalmi körébe. A halastavakat a Keretterv „VII. Halászati vízhasznosítás” e. fejezete tárgyalja. 1.2 A víztározás múltja és jelene 1.21 SÍKVIDÉKI VÍZTÁROZÁS A síkvidéki víztározás hazánkban egyidős az ár- vízvédelmi munkálatokkal. A folyószabályozással átvágott és az árvízvédelmi töltések megépítése után művi úton vízteleníthető holtágak, erek, legtöbbjét a múlt század közepétől síkvidéki tározóként hasznosították. Legjelentősebb volt belvízvisz- szatartó szerepük. Az átemelő szivattyútelepek csúcs- terhelésének csökkentése mellett szórványosan öntözési célokat is szolgáltak. Járulékos halászati hasznosításuk gyakran sás-, nádtermeléssel párosult. E természetes terepmélyedések közül legnagyobbak — 2,0—3,3 millió m3 hasznostérfogatúak — a Tisza menti Alcsiszigeti, Cibakházai, Gyála- réti, a Hármas-Körös menti Szarvaskákai, valamint a Szamos menti Cégény—Matolcsi holtágak. A Duna mentén legjelentősebbek a Tolnai és a Faddi holtmeder. 12,0—13,0 millió ms hasznos térfogatuk egyéb hasznosításuk mellett nagy terület öntözését is biztosítja. Elő medrekben, a vízlépcsők feletti duzzasztott szakaszokon a Tiszálöki, a Bökényi és a Békésszent- andrási duzzasztók felett keletkezett síkvidéki tározótereket említhetjük meg. A tiszai vízlépcső 10 millió m8-es medertározása mintegy 120 000 ha részben gravitációs öntözést tesz lehetővé a Hortobágy vidékén. A Körös menti két medertározás 12, illetve 20 millió m3 hasznos vízmennyiség tározásával elősegítette, hogy a Körös vidék öntözött területe 11 500 ha-ra növekedhessen. Körtöltéses körülzárással tározást többségükben ipari létesítmények vízigényének pótlására hoztak létre. E tározók hasznos térfogata 1 millió m3-nél kisebb, s részben cukorgyárak (Petőházi, Ácsi, Selypi, Mezőhegyesi), kampány ideji vízigényének kielégítését segíti, részben vízreőmű csúcsvízigényét (Kesznyéteni), illetve hűtővizét biztosítja. (Mátravidéki Erőmű). Az ipari célú tározókon kívül méreteiben kiemelkedik a Begécsi (8,2 millió m3), az Apajpusztai (3,3 millió m3), a Kecskeri (2,4 millió m3) tározó, a X. sz. tározó (2,2 millió m3) és a KV (1,6 millió m3) tározó. Ezek célja részint öntözővíz tározás, s a tenyészidő előtt belvizeket fogadnak. Többségük halászatilag is hasznosított. Az említett síkvidéki tározók összesített adatait az 1. táblázatban ismertetjük. 656
