Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet
az ezeken belül kialakult makro-, mező- és mikroklímák viszont a terület sajátos adottságainak hatását mutatják. A tengerszint feletti magasság csak a magasabb hegyvidéken' jelentős tényező az éghajlat alakulásában. Hazánk földjének kereken kétharmad része alföldi (150 m A. f. magasság alatti), csaknem egyharmad része domibvádéki (150—400 m A. f. magasság közötti) és csupán 3%-a hegyvidéki (400 m A. f. magasság feletti) terület, ezért a temgerszint feletti magasság csak 'kisebb területeken okoz éghajlati különlegességeket. A napsugárzási energia érvényesülésének hatásos módosítói lehetnek a domborzati formák. Hazánkban a mérsékelt helyi domborzat éghajlati hatása azonban többnyire csak a közvetlen környezetben, mikroklíma-alakító tényezőként mutatkozik, főleg a Dunántúlon és az Északi hegyvidéken. Az ország területének alig 3%-a a szabad vízfelület, ebből 1% állóvíz. Hatásuk (hőmérsékleti csúcsok tompítása, fokozott párásság, fénybőség, élénfcebb széljárás) általában csak a közvetlen környezetükre korlátozódik. Ezen kívül a különböző hő- és vízgazdálkodású talajok is résztvesznek a mikroklíma, kialakításában. Jelentős éghajlatalakító tényező az ember tevékenysége is, amely nemcsak a mikroklímát szabályozza, hanem nem egyszer a mező-, sőt a mikroklímát is kimutathatóan módosítja. Így az Alföld ősi növénytakarója, az erdős puszta helyett a mesterséges kultúrpuszta kialakítása a növényzet, a talajminőség és az éghajlat közötti kölcsönhatások miatt mérhető változást okozott az éghajlatban is. Hasonló az ármentesítésnek, belvízrendezésnek, öntözőművek létesítésének és újabban a mezővédő erdősávok — tudatos klímamódosító célzattal történő — telepítésének hatása is. 2.212 Éghajlati körzeteink Az eddig vázlatosan áttekintett éghajlatkáalakító és módosító, — sokszor sajátosan helyi — adottságok és hatások eredményeképpen az ország különböző vidékeinek éghajlata (az általános, mérsékelten szárazföldi jellegen belül) többé-kevésbé egységes, s más vidékekétől határozottan eltérő, jellegzetes vonásokat mutat. Az éghajlati tényezőket és elemeket számbavéve az ország éghajlati körzetekre osztását a 6. ábra mutatja. Az I. körzet a Nagyalföld és a vele domborzat és éghajlat szempontjából összefüggő Mezőföld. Éghajlata egyöntetű, tipikus síksági mikroklíma. Legfőbb jellemvonása a kontinentalitás. Itt a legnagyobbak mind évi, mind napi vonatkozásiban a léghőmérsékleti ingadozások, itt fordul elő a legtöbb téli és zord, valamint nyári és forró nap, itt a legbizonytalanabb, legszeszélyesebb és egyben legkevesebb a csapadék. A nyári forróság tartós szárazsággal párosulva gyakran aszályt okoz, a téli lehűlések nagyon erősek. Ez a körzet kapja a legtöbb besugárzást is, ugyanakkor itt a leggyakoribbak a későtavaszi és koraőszi sugárzási fagyok. Télen a hótakaró gyakori elégtelensége károsítja a mezőgazdaságot. Az I. körzet három al- körzetre osztható: az I/a jelűn átlagban legerősebb a tél hidege és ez, a gyakori hófúvások ellenére, a hótakaró szegénységével párosul; az I/b jelű az aszályos és télen is legszárazabb, az I/c jelű pedig nyáron legmelegebb, általában télen is enyhébb éghajlatú, a másik kettőnél kevésbé aszályos vidéke. A főváros háztömegének, ipari üzemeinek, nagyvárosi közlekedésének hatásával önálló városklímát alakít ki, amit az erős légszennyezettség okozta fokozott borultság, párásság, fülledtség jellemez. A város dinamikus hatásai a felhőszakadások kialakulásának is kedveznek. A II. körzet, a Kisalföld éghajlata ugyancsak egyöntetű, mező- és mikroklímákban szegény. Északibb fekvése, fokozott borultsága és élénk, többnyire tengeri eredetű légáramlatai miatt kon- tinentalitása kisebb mértékű, mint az I. körzeté. A hőmérséklet korlátozottabb ingadozása (a téli zordság és. a későtavaszi-koraőszi fagyok hiánya stb.) jellemzi és — bár átlagos csapadéka alig tér el a Nagyalföldétől, sokkal ritkábban és mérsékeltebben sújtják aszályok, mint azt. Vízgazdálkodási és mezőgazdasági szempontból egyaránt jelentős a téli csapadékbőség, ami gyakran kiadós havazások és tartós, vastag hótakaró alakjában jelentkezik. Legkevésbé kontinentális jellegű a III. körzet, a dunántúli hegyes-dombos vidék. A hőmérsékleti ingadozások itt a legmérsékeltebbek. A körzet csapadéka aránylag bőséges. Változatos domborzata miatt mezon és mikroklímákban gazdag vidék. Három alkörzetre osztható. A IlI/a jelű nyugati határsáv hazánk legkiegyensúlyozottabb, legcsapadékosabb, nyáron hűvös, de kielégítő napfénytartalmú, télen sem túl hideg, hóban gazdag vidéke. A Ill/b jelű alkörzet, a Balatontól délre fekvő dombvidék a Mecsekkel Földközi-tengeri (hatást mutató, eléggé csapadékos, mező- és mikroklímákban rendkívül gazdag területünk. Végül a kevésbé csapadékos, hűvösebb, helyenként kemény telű III/c alkörzet, a Bakony, Vértes, Gerecse, Pilis és a Budai hegyek területe és közvetlen környékük, éghajlati választó szerepét tölti be. A Balatonnak és környékének nincs önálló éghajlata, nem különül el a környező éghajlattípusoktól; ezeknek ellentétes vonásait harmonikusan összekapcsolja, de nem változtatja meg. IV. körzetünk az Északi hegyvidék. Kontinentális jellege az alföldekénél kisebb, a Dunántúlét azonban meghaladja. A Kárpátok csapadékárnyékában fekszik, ezért magasságához képest száraz, sőt helyenként szárazságra hajlamos vidék. Erős tagoltsága miatt mező- és mikroklímákban gazdag: a hegyek, hegyoldalak napsütöttek, kiegyenlített csapadékjárásúak, míg a völgyek napfényben szegények, gyakran ködösek. A nyár melege és az itt igen tartós tel hidege is mérsékelt. összefoglalásképpen az 1. táblázatban tájékoztatásul közöljük éghajlati körzeteink legjellemzőbb adatait. Az ország területének éghajlati körzetekre való osztása elegendő áttekintést és alapot ad a népgazdaság olyan tervezéseihez, amelyeknek — miként különösképpen a vízgazdálkodási kerettervezésnek is — e hatalmas természeti és gazdasági tényező hatásával is számolniok kell. 7 OVK 49
