Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet
Főtípus Csernozjom talajok Szikes talaj Réti talajok Láptalajok Mocsári és ártéri erdők talajai Folyóvizek és tavak üledékeinek és hordalékainak talajai Típus Kilúgozott csernozjom Mészlepedékes csernozjom Réti csernozjom Csernozjom jellegű homok öntés csernozjom Szoloncsák Szoloncsák-szolonyec Réti szolonyec Sztyeppesedő réti szolonyec Másodlagosan szikesedett talaj Szoloncsákos réti talaj Szolonyeces réti talaj Réti talaj öntés réti talaj Lápos réti talaj Mohaláp Rétláp Lecsapolt és telkesített rétláp talaj Mocsári és ártéri erdők talajai Nyers öntéstalajok Gyengén humuszos öntéstalajok Lejtőhordalék talajok 2.122 Magyarország fontosabb genetikai talajtípusai A talajképző tényezők különbözősége, a talaj kialakulását befolyásoló — egymással is kölcsönhatásban álló — folyamatok eltérései időben és erősségben magyarázzák az ország változatos talajtakaróját. A fontosabb talajtípusok elhelyezkedéséről az 5. ábrán bemutatott talajtérkép ad nagyvonalú áttekintést. A térkép általánosságban rávilágít azokra az összefüggésekre is, melyek a talaj- képző tényezők és a talaj típusa között állanak fenn. Míg pl. az erdőtalajok topografikus elhelyezkedése a domborzati viszonyokkal, a csapadékosabb régiókkal és az erdővegetációval mutat közvetlen — az e^ső látásra is szemünkbe tűnő — kapcsolatot. addig alföldi táiaink változatos, mozaikos el- rendeződésű talaifoltjai a hidromorf tényezők uralmáról tanúskodnak. Magyarország talajainak rövid ismertetését, jellemzését és elhelyezkedésük törvényszerűségeit az alábbiakban adjuk: A jellegtelen és gyengén humuszos homoktalajok a váztalajok főtípusába tartoznak. Ezen azokat a fizikai mállás útján képződött homoktalajokat értjük, amelyeken az időszakos ráfúvások, a talaj gyakori mozgása és így a talajképződés fiatal kora következtében a genetikai folyamatok (humuszoso- dás, kilúgozás, felhalmozódás) kevésbé tudták hatásukat kifejteni. Jellemzőik a laza szerkezet, a kolloidok hiánya, a kis víz- és tápanyagmegkötőképesség, a nagy vízáteresztő-képesség. Legszélsőségesebb változatai az ún, futóhomok, melyek mezőgazdaságilag alig hasznosíthatók. A jobb, humu- szosabb, iszapos változatai — gyorsan felmelegedő természetük miatt — öntözött körülmények között elsőrendű primőr zöldségtermő területek. Zömmel a Duna—Tisza közi homokháton, a Nyírségben és a Hajdúság keleti részén, kisebb foltokban a fejérmegyei Sárrét környékén és a folyóin- kat követő düne sorokban találjuk őket. Az erdötalajok két főtípust alkotnak. Az ún. sötét színű lithomorf talajok képződésében a talajképző kőzet szabta meg a talajkialakulás feltételeit, a barna erdőtalajok kialakításában a rajtuk uralkodó erdővegetáció hatásai érvényesültek. Az előbbiek főként a Bakony, Vértes, Gerecse, Pilis, Börzsöny, Mátra, Bükk és Zempléni hegység meredek erdős területein, az utóbbiak, a Dunántúli és az Északi Középhegység felsorolt egységeinek lankásabb részein találhatók. Az utóbbiak jelentékeny részén szántóművelés folyik. A barna erdőtalajok szelvényfelépítését hármas tagolódás jellemzi. A legfelső a fakó, szürkés színű kilúgozása szint, melyet „A”-val jelölünk. Az alatta elhelyezkedő rendszerint erősen tömődött, vöröses- színű, felhalmozódás! szint a „B” szint. Ezt követi az anyakőzet, vagy ,.C” szint, melyet a genetikai hatások már nem alakítottak át. Kémiai és növénytermesztési jellemzőik a savanyú kémhatás, a talajkomplexus telítetlensége, a rossz szerkezet, a korlátozott termőképesség. A kilúgzódás következményeképpen sok esetben az agyagásványok a talaj felső rétegében megbom- lanak. Az ilyen talajt podzolos barna erdőtalajnak nevezi a szakirodalom. A talajban a víz lefelé való mozgásakor rendszerint anyagrészecskéket ragad magával. Az elmozdult anyagrészecskék az ún. akkumulációs szintben halmozódnak fel. Az ilyen erdőtalajokát agyagbemosódásos barna erdőtalajoknak nevezzük. Pszeudoglejes barna erdőtalajok az ország délnyugati, legcsapadékosabb részén találhatók. Az ezekben jelentkező időszakos levegőtlen46
