Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
VIII. fejezet. Ivó- és ipari vízellátás
fő) látja el ivóvízzel, ezenfelül ipari üzemek, ill. üzemi lakótelep részére is szolgáltat vizet. A BRV három víztermelőtelcppel rendelkezik. A I. sz. borsodsziráki víztermelőtelep a Bódva jobbpartján létesített csőkútrendszerből 4000—6000 m3/ínap mennyiségű vasas vizet szolgáltat. A II. és a II/A. jelű vítermelőtelepek Kazincbarcika nyugati határában épültek. A két telep csőkútrend- szere magas talajvízállás esetén együttesen mintegy 7000 m3/nap mennyiségű talajvíz kitermelését teszi lehetővé. A termelt vizet 56 lem hosszú főnvomóvezeték- rendszer juttatja el a fogyasztási helyekre. A vízellátórendszer — topográfiai okokból — három ellátási zónából áll. A víznek településeken 'belüli szétosztását 48 km összhosszúságú elosztóhálózat végzi. A napi 12 000 m3 mennyiségű mértékadó víztermelésiből — az üzemek részére technológiai és szociális célokra leadandó mintegy 2670 m8/nap vízmennyiség levonása után — a lakosság számára átlagban fejenként napi 320 liter ivóvíz jut. Kazincbarcikán a lakosság zöme házibekötések útján kapja ivóvizét, a községekben pedig túlnyomóan közkifolyókról elégítik ki a fogyasztók vízigényeiket. A BRV-ről ellátott településeken további 1700 fő (4,5%) vízellátását mintegy 30 db ásott közkút, valamint 4 db önálló kisvízmű biztosítja. A borsodi iparvidék állandó fejlődése a regionális vízellátás fokozott fejlesztését, kiterjesztését igényli. Tekintettel arra, hogy a borsodi iparvidék nyugati központja — Ózd város — is állandó vízellátási nehézségekkel küzd, a jövőben szükségessé válik a BRV-nek Ózd térségére történő kiterjesztése. Északkeletbükki Regionális Vízmű (ÉRV) A Bükk hegység vízben szegény északkeleti lábánál elterülő öt kisközség (Kandó, Parasznya, Ra- dostyán, Sajólászlófalva, Varbó) egységes v,zellátó műve a Gallya forrásra épült ki. A forrást az 1910-es években eredetileg Pereces község vízellátására foglalták. Később, miután, Pereces vízmüvét a Felső-forrásra kapcsolták át, a Gallya-forrást, valamint a Perecesre vezető fővezeték első 2 km-es szakaszát az ÉRV céljaira használták fel. A forrás napi 380 m3 mennyiségű vize 22 km hosszú csővezetéken, illetve 11 km hosszú elosztóhálózaton keresztül gravitációsan jut a fogyasztókhoz. A nyomás csökkentésére, illetve a tárolás biztosítására 4 db 200 m3 össztérfogatú men denice épült. Ezek magassági elrendezése lehetővé teszi — hálózati összeköttetés esetén — a BRV-vei történő együttműködést. A vízmű 2600 fő vízellátását biztosítja, ami a községek, belterületi lakosságának 60%-a. 1.2232 KÖZPONTI VÍZMÜVEK A Tisza vízgyűjtőjén 1960-ban 22 városi és 5 községi központi vízmű üzemelt, melyek 536 300 fő részére szolgáltattak vizet. A városi lakosság vízellátására, egyben a központi vízellátás színvonalára is jellemző, hogy 33 városból csupán 22-ben üzemelt központi vízmű, egy város (Kazincbarcika) részére a Borsodi Regionális Vízmű biztosította a vízellátást, míg 10 város egyáltalán nem rendelkezett egységes központi vízellátó berendezéssel. Kétségtelenül a múlt hibájaként róható fel, hogy oly fontos városainkban, mint Békéscsaba, Nyíregyháza megyeszékhelyek, továbbá a jelentősebb hajdú városokban (Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás), valamint a közigazgatási, me- mezőgazdasági szempontból jelentékeny Csongrád, Gyula, Hatvan, Makó, Nagykörös városokban hiányoztak a lakosság igényeit korszerűen kielégítő vízművek. (1960 óta több városban kiépült az új vízmű). A központi vízművekről ellátott városi lakosság ellátottsági foka igen szélsőséges. A három megyei jogú város, továbbá a dombvidéken települt városok (Gyöngyös, Eger, Salgótarján) ellátottsága kielégítőnek tekinthető (60—90%). A síkvidéki városok ellátottsága azonban többnyire kicsi (5— 60%). Ez elsősorban a síkvidéki települések kis helyi vízbeszerzésre kedvező hidrogeológiai adottságaival magyarázható. Ezekben a településekben ugyanis a központi vízműveket csupán a városok — általában többszintes épületekkel is rendelkező — központjaiban építették ki, míg a ritkább beépítésű, falusias területek vízellátását körzeti vízművek (pl. Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Szentes), illetve fúrt közkutak (Jászberény, Karcag, Kecskemét, Kisújszállás stb.) biztosítják. A központi vízművel el nem látott 10 város vízellátása szintén körzeti vízművekből és fúrt közkutak- ból történik. A központi vízművek együttes napi víztermelése 147 400 m3. A síkvidéki városok vízmüvei túlnyomórészt rétegvízből biztosítják a lakosság, valamint a vízművekre kapcsolt intézmények és üzemek vízellátását. Kivétel Szolnok város vízmüve, mely tisztított Tisza-vizet szolgáltat. Ugyancsak tisztított felszíni vízből (Saj ó-vízből) elégíti ki az ivóvízigények jelentős részét az ózdi vízmű is. A miskolci vízmű zömmel karsztvizet, a sátoraljaújhelyi pedig talajvizet szolgáltat. A vízművek a termelt vízmennyiségből napi 31 800 m3-t ipari üzemek részére adnak át. Ennek figyelembevételével egy — központi vízműről — ellátott lakos átlagban napi 200 liter ivóvizet kap. Tekintettel arra, hogy az üzemek részére átadott vízmennyiség zöme technológiai és üzemi ivóvízellátási célokat szolgál, az ipari vízelvonást a jövőben sem lehet lényegesen csökkenteni. Az ivóvízművek szempontjából — elsősorban az Alföldön — azok az ipari üzemiek hátrányosak és veszélyesek, melyek felszíni vízkivételi lehetőségek hiányában az ivóvízművekkel azonos vízadórétegekre telepített kutakból fedezik vízigényüket. Általánosságban leszögezhető, hogy a vízművek fejlesztése, bővítése nem tud a viszonylag gyorsan fejlődő városok állandóan növekvő igényeivel lépést tartani. Ezt igazolják az időszakosan jelentkező vízellátásá zavarok is, melyek egyes helyeken a víztermelés csekély, illetve csökkenő mennyisége (Miskolc, Orosháza, Salgótarján, Sátoraljaújhely), másutt a tárolótérfogat hiánya, vagy elégtelen mé467
