Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet
anyag mutatja be a nedvesség-, párolgás-, köd-, harmat-, dér- és zuzmaraviszonyainkat. Világviszonylatban is jelentős tudományos értéket képvisel szinoptikus klimatológiai adatanyagunk, amely számos további éghajlati vizsgálódás alapja. A hazai éghajlatkutatás legközelebbi feladata elsősorban a ma viszonylag még kevésbé ismert elemek (légnedvesség, párolgás stb.) részletesebb feltárása, a természeti viszonyok alakítására kifejtett emberi tevékenység éghajlati kapcsolódásainak (lehetőségeinek és korlátainak) meghatározása és az alkalmazott klimatológia gyakorlati kidolgozása. Fontos feladat még Magyarország éghajlatának további részletezése terén a már megkezdett tájmonográfiák éghajlati fejezeteinek kidolgozása is. Ebben a tudományágban is számos dolgozat és intézeti kiadvány szolgálja a legújabb eredmények megismerését, míg az összefoglaló munkák a tudományág átfogó tanulmányozását teszik lehetővé. 1.22 A VÍZKÉSZLETFELTÁRÁS TERÉN 1960-IG VÉGZETT KUTATÁSOK ÁTTEKINTÉSE 1.221 A felszíni és felszínközeli vízkészlet feltárása A hazánk hidrológiai viszonyainak módszeres tar nulmányozására 1886-ban életrehívott Vízrajzi Osztály működésének kezdetekor még alig volt hozzá hasonló szélesen megalapozott tudományos célkitűzésű vízrajzi intézmény Európában. A Vízrajzi Osztály — számos, világviszonylatban is kiváló magyar mémökelőd, köztük a dunai mappáció készítését irányító Vásárhelyi Pál örökségébe lépve — szervezőjének és első főnökének Péch Józsefnek vezetésével és Kvassay Jenő legfőbb irányításával elsősorban az árvizek elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdések tanulmányozására összpontosította erejét és egyúttal lerakta a hazai hidrológiai kutatás széles alapjait is. Az egész országra kiterjedő vízjelző szolgálatot szerveztek, évkönyvet adtak ki, megindult az árvízjelzés és a vízrajzi felmérések kiterjesztése, sőt rendszeresen végeztek vízhozamméréseket is. A századfordulót követő első két évtizedben történt a Duna helyszínrajzának és hossz-szelvényének kiadása, a vízerőkészlet számbavétele, több előrejelzési segédlet kiadása és az első tiszai hordalékmérések megvalósítása is. Ugyancsak ebből az időből származnak a talajvízszintingadozás megfigyelésére vonatkozó legrégibb adataink. Ekkor kezdte pályafutását Bogdánfy Ödön, a hazai hidrológiai szakirodalom megteremtője. A két világháború közti időben a Vízrajzi Intézetté átszervezett osztály munkája az észlelési anyag regisztrálására szorítkozott. Az ékkor gyűjtött anyag jelentős érték a ma vízgazdálkodója számára is. A második világháború után újjáéledt vízrajzi szolgálat rendszeres és módszeres kutatómunkája az 1948-ban létrehozott egységes vízügyi szervezetben,, méginkább az 1952 júniusában megszületett, szélesen megalapozott Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben (VITUKI) bontakozott ki. Az intézet munkaterve az egész vízgazdálkodás területét átfogja, s a vízgazdálkodási célokra irányuló hidrológiai kutatások mellett egyszersmind a hidrológia tudományának előbbrevitelét is szolgálja. Alapvető adatgyűjteményekkel siet a gyakorlati vízgazdálkodás segítségére. A tartalmilag jelentősen gazdagodott, évenként megjelenő, vízhozam-adatközlést is rendszeresen nyújtó Vízrajzi Évkönyv, a Hidrológiai Atlasz kötetei, a felszíni és felszínalatti vizek mennyiségi és minőségi viszonyait bemutató kiadványok a vízgazdálkodási tervezés számára nélkülözhetetlenek. A legújabb vizsgálatok során kutatóink lerakták a felszíni vizek komplex-szemléletű hidrológiájának elméleti alapjait, az országos vízmércehálózatot kiszélesítették, a kisvízfolyásokat és csatornákat a hidrológiai észlelésbe bevonták, feltárták továbbá Magyarország tározási lehetőségeit is. A részletes észlelési adatok pótlására elkészültek a fizikai-földrajzi általánosításokon alapuló első számítási segédletek a lefolyás, az árvízi vízhozamok, a vízhőmérsékletek és a párolgás jellemző értékeinek meghatározására. Foglalkoztak a hordalékkutatás eredményeinek összefoglalásával, valamint a vízháztartási vizsgálatokkal: a csapadék, a lefolyás, a párolgás és a természetes víztározódás egyenlegének módszeres nyilvántartásával. Kiemelkedik a hidrológiai előrejelzés terén végzett kutató munka. A talajvíz törvényszerűségeinek kutatását az országos talajvízszintészlelő kúthálózat kiépítése alapozta meg, amelyhez Rohringer Sándor által a Duna—Tisza közén 1929—34 közt létesített, világviszonylatban is úttörő jelentőségű kúthálózat szolgált 'kiindulásul. A talajvízszintaüakulás törvényszerűségeinek, a meteorológiai tényezők és a talajvízjárás közti összefüggéseknek, továbbá a talajvízkészlet periodikus ingadozás jellemzőinek tanulmányozása terén értek el eredményeket. Ezeket többek között a maximális talajvízállás előrejelzése, továbbá a talajvízkészlet feltérképezése és számbavétele terén hasznosították. Az ipari- és ivóvízellátásban jelentős súlya van a karsztvízkutatásnak. Elkészült az országos forráskataszter, továbbá eredményes kutatások folytak a kitermelt és utánpótlódó karsztvíz egyensúlyi helyzetének megállapítására. A vizek minőségének rendszeres számbavételi munkáit 1953-ban indították meg, azóta is továbbfejlesztik. 1.222 A mélységi víz feltárása A mélységi vizek vizsgálatával korábban elsősorban a földtani és bányászati kérdések kutatói foglalkoznak. Ez a témakör nem is volt a VITUKI feladata és ott csak 1962-től indult meg az ez irányú rendszeres kutatómunka. A vízkutató szakemberek már a múlt század közepe óta számolnak azzal, hogy a Föld mélyéből valamely területen tartósan kitermelhető vízmennyiség az utánpótlódó vízhozamtól függ. Ennek a sarkalatos tételnek első felismerői bányamérnökök voltak, akik a bányákba betörő, illetve onnan eltávolítandó vízmennyiséget kívánták meghatározni. Több, mint 80 éve, 1871-ben a máramarosi sóbányák környékén csapadékmérő állomásokat létesítettek és folyamatosan mérték a bánya39
