Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet
valamint a szennyvíz hozama közötti aránynak. Ez az arány szabja meg, hogy egy szennyvíz káros hatása milyen mértékben érvényesül a vízfolyásban. Ha nagymennyiségű, élettani szempontból (káros hatású szennyvíz jut a befogadóba, a folyóban élő mikroorganizmusok — amelyek biztosítják a folyó öntisztulását és a folyó életét — teljesen elpusztulnak. A szennyezőforrások minősége között is lényeges különbség van, különösen a felhasználhatóság szempontjából. Általában két nagy csoportra oszthatók: a szerves és szervetlen eredetű szennyeződésekre. Az öntisztulást befolyásoló szerves eredetű szennyeződések közül az oxigénháztartáshoz tartozó összetevők, a hidrogénháztartás komponensei, valamint a különböző élettani mérgek, a szervetlen szennyeződések közül pedig a nagy oldott sótartalom, az öntözés szempontjából a nagy Na-tartalom, nehéz fémek stb. jönnek számításba. A felszíni vizek 1960. évi minőségét meghatározó jellemzők közül néhányat térképen is szemléltetünk. Ezek: „Felszíni vizek szennyezettsége az O2 fogyasztás alapján” c. „Települések, ipartelepek csatornázása és a vizek tisztaságának védelme” c., „A felszíni vizek sókoncentrációja, Na %-a és keménysége” és „A felszíni vizek minősítése általános közegészségügyi szempontból” c. 1:500 000 méretarányú térképek. A vízminőség értékelésekor elsősorban a felhasználás célját kell tekintetbe venni. A különböző ipari fogyasztók közül az élelmiszeripar kívánja meg általában a legtisztább vizet. A tejüzemek sokszor még az ivóvízzel szemben támasztott követelményeken is túlmennek. A keményítőgyártást a CaSOi tartalom zavarja, az élesztőgyártásban viszont kedvező, ha a víz CaSCh tartalmú. A mezőgazdasági vízhasznosítás két fő ágának, az öntözésnek és a haltenyésztésnek igényei is különbözők. Míg a haltenyésztésben a szerves eredetű oxigénháztartáshoz tartozó komponensek, valamint az élettani mérgek nagy mennyisége káros, addig öntözésre a szervetlen összetevők (nagy oldott sótartalom) teszik a vizet alkalmatlanná. Fentiek alapján a vizek minőségének, illetve szemnyezettségi állapotának elbírálásakor — ivó- és ipari vízellátásban, a haltenyésztésben — legfontosabb minőségi jellemzők az oxigénháztartás összetevői, amelyek közül az ország felszíni vizeinek jellemzésére, az oxigénfogyasztás értékeit használjuk. Az öntözővíz és a talaj kölcsönhatásával, továbbá ehhez kapcsolódva az öntözővíz minőségével szemben támasztott igényekkel a VI. „Öntözés” című fejezetben foglalkozunk. 2.4 Felszínalatti vízkészlet 2.40 Általános ismertetés 2.401 A felszínalatti vizek osztályozása Felszínalatti vízkészletnek nevezzük azt a vízmennyiséget, ami a laza, üledékes kőzetek, valamint a repedéses, hasadékos kőzetek hézagaiban helyezkedik el. A felszínalatti vizeket több szempontból (eredet, hőfok, kémiai összetétel stb.) csoportosíthatjuk. A vízkészlet megismeréséhez a természetes osztályozás vezet, ami a genetikai jelleg és a jelenlegi vízmozgások szerint két fő csoportot ad. A mozgásállapottól függetlenül a hézagokat kitöltő víz térfogata által meghatározott összes víz- mennyiséget teljes vízkészletnek nevezzük. Ennek a vízkészletnek az a mozgásban levő része, amely a természetes hidrológiai körfolyamatban részt vesz, a felszínalatti dinamikus vízkészlet, az a része pedig, amely a hidrológiai körfolyamatban nem vesz részt, a sztatikus vízkészlet. Minden felszínalatti vízkivétel a természetes vízháztartási egyensúlyt megbontja. Vízelvonás következtében a felszínalatti vízkészletet fogyasztó természetes folyamatok (párolgás, felszíni vizek táplálása, a felszínalatti víztartók egymás közötti vízforgalma) hozama csökken. Hasznosítható felszín- alatti vízkészletnek nevezzük azt a kitermelhető vízhozamot, amelynek elvonása esetén a hatásterületükön bekövetkező változások a vizet felhasználók, vagy a víz jelenlétét igénylők érdekeit nem érintik, vagy csak tűrhető mértékben befolyásolják. A felszínalatti vízkészlet összefüggő, komplex egészet alkot, mégis az elhelyezkedés, valamint a gyakorlati felhasználás és a főbb hidrológiai jellemzők szerint megkülönböztetünk partiszűrésű vizet, talajvizet, karsztvizet és mélységi vizet. a) Partiszűrésű víznek nevezzük a felszínalatti víznek azt a részét, amely utánpótlást — mesterséges megcsapolás esetén — legnagyobbrészt valamely felszíni vízből — a hazai gyakorlatban felszíni vízfolyásból kap. Ezért tulajdonképpen nem felszínalatti vízkészlet, hanem a felszíni vízkészlet része. A vízkivétel módja és a kitermelt víz minősége azonban teljesen azonos a felszínalatti vizekével. Ennek tulajdonítható, hogy a partiszűrésű víz a felszínalatti vizek csoportjában szerepel. A partiszűrésű vízkivétel lehetőségeit a hidrogeologóiai adottságok, a vízfolyások mentén elhelyezkedő durva szemű pleisztocén-holocén rétegek szabják meg. A kitermelhető partiszűrésű víz mennyisége a felszíni vízkészletnek az a hányada, ami a vízfolyás partjához közel elhelyezett kutakkal és galériákkal termelhető ki és nagysága bizonyos határokon belül az előidézett depresszió mértékétől függ. b) Talajvíznek nevezzük azt a földfelszín közelében elhelyezkedő első felszínalatti vizet, ami a laza, üledékes kőzetek szemcséi közötti hézagokat összefüggően kitölti, a nehézségi erő hatása alatt áll, és készletében a felszíni befolyásoló tényezők hatására gyakori, közvetlenül érzékelhető változások állanak elő. A talajvíz alsó elhatárolása egységesen nem adható meg, mindenütt a helyi adottságoktól függően az első vízzáró rétegig tart. c) Karsztvíznek nevezzük a karsztosodott kőzetekben (Magyarországon főleg mészkőben és dolomitban) tározott vizet, illetve azt a vizet, amely földalatti útjának nagyobb részét karsztosodott kőzetben teszi meg. d) A mélységi víz a földkéreg első vízzáró rétege alatt fekvő laza, üledékes kőzetek hézagaiban és szilárd kőzetek likacsaiban, hasadékaiban, vagy 114
