Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1965)
II. fejezet Természeti adottságok, országos vízkészlet
Románia A Felső-Tisza észak-erdélyi mellékvizei, továbbá a Túr, a Szamos, a Kraszna és a Berettyó mellett, különösen nagyjelentőségű az Alföld öntözővízellátása szempontjából a Körösök és a Maros vízkészlete, amelynek alakulását nagymértékben befolyásolják a Románia területén végzett vízimunká- latok és az utóbbi évek során mindinkább fejlődő vízhasználatok. A román részről tervezett tározók építése után sem remélhető a tenyészidei hasznosítható vízkészlet növekedése, sem pedig az árvíz- hozamok tetemes csökkenése, sőt a kisvízi készlet jelentős csökkenése várható. A Tisza és a Túr érkező vize általában tiszta. A Szamos kissé szennyezett, míg a Kraszna — leginkább mellékvize a Lápi-csatoma — időnként nagyon szennyezett vizet hoz. E nagyfokú szennyeződést a határ közelében települt Berven-i kender- gyár okozza. A Berettyó vize elfogadható, illetve kissé szeny- nyezett, a Sebes-Körös és a Kettős-Körös vize tiszta. A Marosban érkező víz szennyezett. 2.314 A felszíni vizek jelentősége az ország vízgazdálkodásában A csapadék-lefolyás-tározódás-párolgás körfolyamatában, azaz a hidrológiai ciklusban Magyar- ország területén ez idő szerint óriási mennyiségű víz vesz részt: vízforgalmunk átlag 170 km3/év, 5500 m3/s. Ez az a vízmennyiség, amely az ország területén átlagosan évről-évre megújul mindaddig, amíg a természeti adottságok meg nem változnak lényegesen. Ennek azonban bizonyos hányadával gazdálkodhatunk, azzal, ami kellő biztonsággal és kellő tartóssággal rendelkezésre áll akkor, amikor arra szükség van. A felszíni vízfolyások és tavak augusztusi 85% tartóssiágú természetes vízkészlete mintegy 2000 m8/s. Ez a kb. 2000 m3/s felszínalatti készletnek csaknem tízszerese. A határainkon túl jelentkező és a vízikészletünket terhelő vízigény, továbbá a hajózás, vízerő- hasznosítás, szennyvízelhelyezés (hígítás), a külterjes halászat, valamint a sport, üdülés víziigénye, azaz egyszóval a medrekben hagyandó vízmennyiség a felszíni készletet terheli s azt mintegy felére csökkenti. Ehhez járul a belföldi ivó-, ipari- és ön- tözővízigény, amelynek mintegy 85%-a hárul a felszíni készletre és csak a többi 15%-a a felszínalattira. A vízkészletben és annak terhelésében várható változásokat a XVII. „Országos vízmérleg” c. feje- zet tárgyalja. A fentiekből kitűnik, hogy hazánk vízikészletének döntő része felszíni készlet, amiből következik, hogy vízgazdálkodásunkban a felszíni vizekkel kapcsolatos feladatok uralkodnak. A felszínalatti készlet jóval kevesebb, kitermelése általában költségesebb, jelentékeny mennyiségű vízhozamot a talaj, illetve kőzetviszonyoktól, a'kutak egymásra hatásától függően meglehetősen terjedelmes megcsapoló hálózattal lehet csak biztosítani. Az is megállapítható, hogy vízkészletünk látszólag bőven fedezi a vízigényeket. Valójában azonban sokkal kedvezőtlenebb a helyzet. A vízkészlet ugyanis a nagy folyókban „vonal mentén” helyezkedik el (22. ábra), viszont a vízigények az ország területén elszórtan jelentkeznek. Ebből következik az, hogy miközben egyes területeken, különösen a Duna mentén vízfeleslegeink, vannak, ugyanakkor másutt a nagy folyóktól távoli területeiken ma mar szinte mindenütt, ahol vizigényes telepítésre kerül sor — vízhiánnyal küzdenek. (Lásd XVII. „Országos vízmérleg” c. fejezetet, a hozzátartozó „Jelenlegi vízmérleg” c. táblázatot és a „Vízmérleg” c. 1:500 000 méretarányú térképeket). A vízhiányok pótlásának lehetőségei: a felszíni és felszínalatti készletek kombinált felhasználása, a felszíni vizek tározása, a felszíni vizek átvezetése a szomszédos vízgyűjtőterületekről, a felszínalatti talajvizek dúsítása.. Ma már arra törekednek, hogy ezeket az eljárásokat ne esetenként, egy-egy konkrét igény kapcsán alkalmazzák, hanem egy-egy nagyobb terület ivó-, ipari- és öntözővízellátását egységes rendszerbe illesszék. Az egész, vidékre felmerült vízigények mennyiségi és minőségi összehangolása, és az egész vidék hidrológiai lehetőségének komplex kihasználása egy ilyen vízellátási rendszer keretében eredményezi a leggazdaságosabb megoldást. 2.32 vízállás, vízhozam 2.321 Vízállás Hazánk felszíni vizeinek vízjárását az előzőekben általánosságban ismertettük. A vízrajzi megfigyelésbe bevont jelentékenyebb vízfolyások vízmércéinek szelvényére a szélsőséges vízállások értékét is közöltük a 27. táblázatban. Az általános és tájékoztató adatok kiegészítéseképpen a 28. táblázatban néhány vízmércére részletesebben feldolgozott vízállás-adatokat is összefoglaltunk. Ezek az adatok a vízállásnak a szélsőségeken belüli eloszlásáról nyújtanak felvilágosítást. A vízmércéket úgy válogattuk ki, hogy felszíni vizeink vízjárásának legfontosabb típusai képviselve legyenek: két főfolyónk, legnagyobb tavunk, egy alpesi, egy kárpáti és egy középhegységi vízfolyásunk egy-egy vízmércéje szerepel a táblázatban. Az egyes vízállás-értékek jelölésiére a vízrajzi gyakorlatban szokásos és a Vízrajzi Évkönyvekben is alkalmazott betű-szimbólumokat használtunk: KV. NV KKV, KNV LKV, LNV — a megjelölt időszakban észlelt legkisebb, illetve legnagyobb jégmentes vízállás — a megjelölt időszakban (pl. 30 egymásutáni évben, vagy 30 év azonos hónapjában) észlelt legkisebb, illetve legnagyobb vízállások középértéke, tekintet nélkül arra, hogy egyikük, vagy másikuk jéggel befolyásolt volt; — az eddig észlelt legkisebb, ill. legnagyobb, a jelenlegi mederviszonyok közt is lehetséges vízállás; 83
