Virrasztó, 1974 (4. évfolyam, 2. szám)

1974-07-01 / 2. szám

Lapszemle EGY MEMORANDUM MARGÓJÁRA 1973. dec. 10-én volt 25 éve, hogy az Egyesült Nemzetek elfogadta az EMBERI JOGOK DEKLARÁCIÓJÁT. Ebből az alkalomból a vi­lágon szétszórt magyarok szervezeteinek vezetői Memorandumot intéztek az Emberi Jogok Bizottságának elnökéhez, amiben leszögez­ték, hogy a magyar nép jogfosztott; a szovjet és magyar kormá­nyok (?) nem tartják be az általuk is elfogadott deklaráció határo­zatait, minek következtében a magyar nép nem gyakorolhatja ön­rendelkezési jogát és a szovjet kormányzat jogtalanul még mindig katonai megszállás alatt tartja Magyarországot. A Memorandumot az Európai Szabad Magyar Kongresszus nevé­ben dr. Közi Horváth József, az Észak-Amerikai Magyar Közös Kül­ügyi Bizottság nevében dr. Varga László, a Dél-Amerikai Magyar Egyesület nevében dr. Gácsér Imre és az Ausztráliai Magyar Szö­vetség nevében dr. Endrey Antal írta alá. ( Lásd a «Katolikus Ma­gyarok Vasárnapja» 1973. dec. 16-i számában megjelent «25 éves az Emberi Jogok Deklarációja» című közleményt.) Amennyire örvendetes ez a látszólagos összefogás, annyira elkese­rítő is, mert a Memorandum még csak említést sem tesz az akaratuk ellenére immár 50 éve idegen népek uralma alatt kettős járomban sínylődő, pusztuló 4 millió magyarról. Már pedig a magyar nép egy és oszthatatlan és annak nemcsak a Csonka­ország 10 millió magyarja, hanem az a 4 millió magyar is el­idegeníthetetlen szerves része, akik a csehek, tótok, oroszok, uk­ránok, románok, szerbek és nem utolsó sorban az osztrákok magyarirtó, elnemzetlenítő uralma alatt teljesen magukra hagyat­va vívják élet-halálharcukat a puszta fennmaradásért. Kiknek a kötelessége ezért a 4 millió magyarért minden­kor, mindenütt és minden alkalommal szót emelni, ha nem nekünk, szabad földön élő magyaroknak, még akkor is, ha a magyarság megsemmisítésére törő pánszláv-bolsevista im­perializmus által a magyarság nyakára ültetett kommunista rendszer vezetői le is mondtak róluk?! A szabad földön élő, nemzethű magyarok is nagyon jól tudják, hogy az ilyenféle memorandumoktól nem lehet várni a magyar 749

Next

/
Oldalképek
Tartalom