Virrasztó, 1974 (4. évfolyam, 2. szám)
1974-07-01 / 2. szám
Volhinia fölötti uralomért, Mátyás lengyel háborúján át, a lengyel trónra erőszakkal törő II. Rákóczi György hadjáratáig. Ami a két népet a jelenben egymás mellé állította és állítja, az a közös sors, a közös funkció érzete. Ez a közös funkció: létükkel megfogalmazni a Baltikumtól le az Adriáig Európa középső részének gazdasági, politikai és kulturális önállóságát. Ez a szerep adott már a középkorban is több alkalommal közös királyokat, fejedelmeket Közép-Európa e két nagy történelmi államának. A magyarság kései letelepedése ellenére rövid idő alatt az akkori Kelet-Európa legerősebb, a Német Birodalomnak egyetlen ellenállni képes államát alkotta meg, s fejlett feudális jogrendszert hozott létre. A török ellen küzdő magyar királyság nemcsak védelmet, hanem menedéket is nyújtott a «pogányok» elől az országba menekülő román és szláv népeknek; s az újkorban, a teoretizálódó magyar nacionalizmus ültetett el új eszméket, gondolatokat, történelmi kezdeményezéseket Európa középső részében, ilymódon meggyorsítva az ott élő többi nép nemzeti öntudatra ébredését is. Ez a fajta elhivatott magyar hazafiság lobbant fel az utóbbi évek márciusi aszfaltja fölött kinyílt kokárdákban. S a kokárda viselője, akár 56-ban a Kossuth-címeré, úgy érzi, hogyha ezidáig a történelem e szimbólumai a Kárpáok medencéjének egységét jelképezték, eljön — s talán már el is jött — az az idő, mikor egységével együtt a szabadságát is jelképezik, szabadságát, mely alapját alkothatja egy felszabaduló Közép-Európának. Szanyi János a Trianon Press Club canadai elnöke «Magyarországot már érték sorscsapások, de Magyarország mindig talpraállott, sohasem is bukhatik el, vagy gyöngülhet meg véglegesen, mert tökéletes földrajzi egység, amelyet ezer év munkája kovácsolt még széttörhetetlenebbé s mert az erős, teljes és független Magyarország a fajták s hatalmi törekvések ezen ütközőpontján Európa békéjének, egyensúlyának s fejlődési lehetőségének pótolhatatlan garanciája.» (Kossuth L.) 729
