Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)

1973-04-01 / 4. szám

Foglalkozik a Trianon következtében kisebbségi sorsba kényszerített, majdnem 4 millió magyarság és a II. világháborút megelőző «Bécsi döntések» határkiigazító rendelkezéseivel. Kissé ingadozó talajra lép, amikor a Kárpátmedencében élő népek ’történelmi tömörítő’ erejét idézve azt állítja, hogy ”az ottlakó népek közös akarata alapján bármikor egyesíthető». Az ingadozó talaj természetesen az ottlakó népek «közös akaratára» vonatkozik leginkább. Ez a közös akarat nem bizonyítható és ma csak az irreális álmodozók kis csoportjának kedvenc vesszőparipája. Hiszen még Tito Jugoszláviájában sem, Csehszlovákiában sem fedezhető fel közös akarat még a status quo fenntartására sem, nemhogy a (valószínűleg Nagy-Magyarországra gondolok) Kárpát Medencei Birodalomhoz akarnának tartozni.

És most ért el Országh a legveszélyesebb, de leginkább megfontotolandó javaslatokhoz, amikor azt mondja, hogy az egyesíthetőség megfelelő garanciák mellett kivihető. A garanciákat két pont alatt ismerteti. 1. Az új ország neve nem Magyarország lenne. 2. Hét, teljesen egyenrangú hivatalos nyelv bevezetése: magyar, román, szlovák, rutén, szerb, német és horvát. A teljes politikai egyesítés mellett a legmeszebbmenő kulturális autonómia, amely kiterjed a birodalom egész területén élő, közös nyelvet beszélő minden alanyra. Ország ezt a «birodalmat» az Egyesült Európa kísérleti laboratóriumának nevezte.

A gondolat mélységét azonnal kétségek furdalják át meg át. Egyesült Európa? Valahogy a Kárpátmedence és a felsorolt népek csak egy cseppnyi részét képeznék az Egyesült Európának. Az is kétségtelen, hogy kísérleti laboratórium létrehozása önkéntességen aligha lenne elérhető. Még akkor is, ha a kérdés kulcsát — Országh szerint — a mai magyarországi «hivatalos vezetők» kezébe tennénk.

Továbbá az sem használ az egyébként elgondolkoztató tervnek, hogy annak alátámasztására az író «nyílt titokként» kezeli Jugoszlávia teljes felbomlását és «aminek eredménye a Kárpátmedence egyesítése lesz» kifejezésekkel elködösíti a realitás képét. A horvátok és az usztasával tárgyaló kremlim vezetők minden valószínűség szerint másra gondolnak és ha egyesítésről lenne szó, az inkább hasonlítana a balti államok «egyesítéséhez», mint az Egyesült Európa képzetéhez.

Az a kedvenc ábránd, miszerint a szovjet hatalom Magyarországot megajándékozná akár Erdéllyel, akár a Vajdasággal, ha ebben a térségben kavarodás támadna, csak nehézkesebbé teszi a konkrét összegezések és levonások diplomáciai trigonométriáját, különösen, ha a Kárpátmedence egyesítését tűztük ki célul. Minden külső jel ellenére a magyar kérdés nem áll olyan közel a Politbüro szívéhez, mint azt sokan oly kényelmesen feltételezik. Ha nem így lenne, akkor a mostanság tapasztalható fejlődés Magyarországon nem az ottani kor43