Virrasztó, 1973 (3. évfolyam, 3-4. szám)

1973-01-01 / 3. szám

addig, amíg a szélsőséges nacionalzmus irányítja a kormányok és nemzeti kisebbségek magatartását a dunai térségben. Semmiféle határváltoztatás nem segítene sokat a dolgon, miután a legnagyobb magyar tömb, vagy négyszázötvenezer székely Erdély keleti részében lakik, távol a magyar határtól. Területi változás egyenletesebben oszthatná el a kisebbségeket Magyarország és Románia között. Ezt már megpróbálták Hitler bécsi döntése alapján, amely 1 millió magyart juttatott vissza: ez mindennek bizonyult, csak nem tiszta és tartós megoldásnak. Egy nagyobb szabású lakosságcsere teremthetne etnikai vonalat, ahol eddig nem volt ilyen, de ez egyúttal több problémát idézhetne elő, mit amennyit megoldott. Az Egyesült Államok nem készült fel ilyfajta drasztikus megoldásnak a javaslatára, de nem látott sok gyakorlati értéket egy önálló Erdély gondolatában sem. (The United States was not preparad to advocate e drastic solution of this sort, nor did it see much practical value in the idea of an independent Transylvania.)

Az Egyesült Államok, anélkül, hogy az erdélyi probléma alapvető megoldását akarta volna javasolni, azt az álláspontot foglalta el, hogy a háború előtti határ aránylag szerény megváltoztatása, amely Magyarországnak néhány zömében magyarlakosságú várost és járást adott volna vissza, alapját képezhette volna a két ország közti jobb viszonynak. 1945 szeptemberében Londonban Byrnes javasolta, hogy tanulmányozzák ezt a lehetőséget. Sem az oroszok, sem az angolok nem mutattak semmiféle lelkesedést. Az utóbbiak úgy érezték, hogy a határváltoztatás csak arra szolgálna, hogy elkeserítse Romániát, anélkül, hogy Magyarországot kielégítené és inkább csak ártana, mint használna Anglia pozíciójának Kelet-Európábán. Az Egyesült Államoknak ekkor határoznia kellett, vajon nyomást gyakorol-e a revízió érdekében, vagy elejti az ügyet. Miután a statisztikai adatok szerint egy olyan vonal, amelyet azzal a céllal húznának, hogy maximális számú magyart és minimális számú románt csatoljanak Magyarországhoz, az idegen uralom alatt lévők számát csak 150 ezerrel csökkentené, a régi határ elfogadása mellett döntöttek, amennyiben a szerződés tartalmaz egy további kikötést, amely az aláírókkal megigérteti «minden olyan kiigazítás elismerését, melyben később Magyarország és Románia köcsönösen megegyezik és amely lényegesen csökkentené az idegen uralom alatt élő személyek számát». Ezzel annak a ténynek az elismerését akarták jelezni, hogy a trianoni határ visszaállítása nem a végső felelet az erdélyi kérdésre. Midőn a kérdés 1946 májusában a külügyminiszterek tanácsa elé került, Bymes még ezt a kikötést is elejtette. Miután annyi cikkely volt a négy szerződésben, amely vitás volt az Egyesült Államok és a Szovjetunió közt, nem látszott érdemesnek ezen vitatkozni tovább. Sajnos a határozatot, mely egész Erdélyt Romániának adta vissza, anélkül hozták, hogy Magyarországot akár csak meghallgatták volna s ez a

27