Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)

1972-06-01 / 4. szám

az elrabolt föld ahol magyar volt, magyar maradt. Ez a magyar feltámadás legbiztosabb záloga.

Ma Trianon tragédiája nem annyira a magyar tömegekre nehezedő asszimilációs nyomás, hanem inkább sokak hitének elvesztése a végső győzelemben. Nem tudjuk eleget hangsúlyozni: csak az veszett el, amiről mi is lemondtunk. Túléltük a törököt, túl fogjuk élni az orosz imperializmust is. Csak az kérdés: lesz-e új Zrínyi és Rákóczi, aki újra magasra emeli a háromszínű zászlót a romokon, ahol az új Magyarországot kell majd építeni a második ezerévre? (Zrínyi és Rákóczi még az ősi hétsávos magyar zászlót emelte magasra és nem az új háromszínűt. Szerk.)

Valahol a magyar történelem félresiklott, talán Mohácsnál, vagy még előbb. A gyászos következményeket ismerjük. 1945—1956-ban a mélypontra kerültünk. Azóta gyűjtjük az erőt az új, nagy és döntő harcra. Nem lehet reális az a politika, amelyik Magyarország 1947-es állapotát, csak egy ponton is, véglegesnek tekinti. Azok, akik holmi «realitásokra» hivatkozván, alkudozva eladják a Magyar Jövőt kis engedményekért, bárhol is élnek, közönséges hazaárulók. Egy nemzet csak akkor veszítette el nemzeti nagy létét, ha saját vezetői sem hisznek benne. Egy nemzet nagysága nem számok (egy igazi feltámadás gyorsan visszahozná a hiányzó milliókat), hanem a nemzeti hivatásban való hit kérdése. Ha rendületlenül hiszünk a Magyar Nemzet hivatásában, akkor történelmi távlatból Trianon csak egy rövid, gyászos korszak marad. Ha nem tévesztük szem elől történelmi hivatásunkat, akkor semmi sem veszett el. Ami minket az utódállamok népeitől megkülönböztet, az az a tény, hogy a magyar országfenntartó nemzet a Kárpátmedencében ezer év óta, a többi pedig nem. Ez nagy különbség! Nincs ezer évig tartó történelmi «szerencse», amelyik ilyen mostoha körülmények között is egy magárahagyott nemzetet fenntartott volna. Ezeréves létünk mögött egy mélységes nemzeti erő lappang, amelyet a mai napig sem tört meg semmi. Bármi legyen is a látszat, bármit is akarnak ellenségeink velünk elhitetni, hogy reményünket elveszítsük, a magyar potenciálisan egy nagy nemzet és az is marad, ameddig olyan vezetőket képes kitermelni, akik szilárdan hisznek a nemzet nagyságában és történelmi hivatásában.

Ez magyarázza azt az elkeseredett dühöt, amivel irtják 1945 óta a magyarság legjobbjait a trianoni határokon belül és kívül. Ezért kell úgy oktatni a csonkaországban is a magyar történelmet, hogy az új nemzedékek elfelejtsék történelmi hivatásukat és hírüket, nyugodjanak bele a magyarság lassú pusztulásába, mintha az történelmünk természetes következménye lenne.

Bár nem lehet letagadni ezer év történelmét, mégsem maradt eredmény nélkül a magyar ifjúság mételyezése. Ha jól átgondoljuk,

45