Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-06-01 / 4. szám
1945 tavaszán történt. Mint lábadozó sebesültek, egy sebesültszállító vonattal haladtunk Csehországon át. A vonatot mélyen szálló gépek szétbombázták és tönkrelőtték, rengeteg halottat és haldoklót hagyván a felrobbantott vagonok és szétroncsolt sínek közt. Magam két társammal egy kisvárosba kerültem vándorlásaim során, s a kisváros főterén egy kötelekkel összekötözött, szénné vált «szoborcsoportot» találtunk. Irtózatos látvány volt. Vagy 30—40 ember törpe szénné égve, rettenetes szagot terjesztve. Továbbmentünkben egy nő szólított meg bennünket. Egyenruhánkat meglátván, magyarul ezt mondta: «az isten szerelmére, vigyenek el innen». Félőrültnek látszott, bár lehet, hogy egészen elvesztette — legalább egy időre — az eszét szegény, a látottaktól. Zokogástól meg-megszakítva mesélte el, hogy a téren lévő megszenesedett «szoborcsoport» magyar katonaiskolások csoportja volt, akiket a helyi lakosság, főként nők, a németek kivonulása után elfogtak, összekötöztek, élve, benzinnel leöntve meggyújtották őket és táncolva, kacagva, ölelkezve, csókolózva ünnepelték a «felszabadulást», a halálhörgő, sikoltozó, elevenen égő magyar gyermekekből rakott örömtűz körül...» Mint ismeretes, 1944. decemberében az összes magyar katonaiskolákat kitelepítették Németországba. Így a marosvásárhelyi páncélos hadapród iskolát is, ahol akkor szolgáltam. Ausztriába érve, az 1. éves növendékeket kivették az iskola kötelékéből és 3 tiszt kíséretében a csehországi Eger városába irányították őket. Egy ideig még volt velük kapcsolatunk, de 1945. március elején végleg megszakadt. Azóta sem hallottam róluk. Nem lehetetlen, hogy a levélben említett 30—40 szénné égett magyar katonaiskolás éppen a mi növendékünk volt. Ezért kétszeresen kötelességemnek tartom, hogy ismételten nyilvánosságra hozzam a csehekkel kapcsolatos személyes élményemet. 1939. március 14-én délután riadóztatták a januárban felállított beregszászi 24. határvadász zászlóaljat, amelynek a segédtisztje voltam és azt a parancsot kapta, hogy éjfélkor Tiszaújlaktól északra, Fancsikánál lépje át az ideiglenes határt és csatlakozzon a Szabad csapatok támadásához. A zászlóaljjal egyidőben a határvadász őrsök is megindultak, köztük a feketeardói őrs is. Mikor hajnalban Fancsikára beérkeztünk, a feketeardói csendőr őrs telefonon jelentette, hogy a Póti Károly hivatásos szakaszvezető parancsnoksága alatt álló 50 főnyi határvadász őrsöt a határ átlépése után cseh harckocsik támadták meg és teljesen megsemmisítették. Mikor minden elcsendesült, a cseh kezelők kiszálltak a harckocsikból és a még életben lévő sebesülteket pisztollyal egyenként főbelőtték. 41
