Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-06-01 / 4. szám
KERTÉSZ LÁSZLÓ USA, Garfield, 1970 HATÁRTALAN MAGYARSÁG Ha dalaimból kicsordul a szó, bomlottnak hisznek, ha mozdul a szám . . . Pedig csak szomjas népem itatom, szegett kenyérként hordozom Hazám. Nekem minden magyar betű szent jel, hangzók fölött égre írt ékezet: nevem fölött is úgy hordom őket, mint nemzetemre szabott vértemet. A nép bennem megújuló szép kert, sírokon is élő, új nemzedék, mely ősgyökérből felkapaszkodva, homlokkal érinti Isten egét! Az én szívemben örök a ritmus, a vérpezsdítőén nagy dobogás, a lovas ősök, a szárnyas utódok nyomán daltserkentö regemondás! Bennem már nincs idő, tér . . . úgy vagyok, mint az akarat, mely életet visz, ölelésemben: halottak, élők ... ! Számban a Nyelv örök és édes íz! Istennel is e Nyelven beszélek: templomi csendben, szabad ég ölén, fönt karomban tartom a szédülőt, népemmel történelem ül körém. Hamis trombiták harsogásában csak a salakból formált anyag vész, én megmaradok, mert magyar vagyok: embergúlában a beton, a mész! Benne születtem, benne épülök . . . Ha ledöntenek, újra kezdem el, ha szétszaggatnak, világba szórnak; sírból is kinyúl építő kezem! Ez az én nagy, szívós magyarságom, mely életre kelti a holtat is, fáknak parancsol, adjon gyümölcsöt... ! Ha kell, váljak kenyérré magam is! Ha kell, mint a bor, adjak új erőt, hogy több legyen a termő nászi csók, hogy balladákból, új legendákba vezethessem az életben bízót! Mert élet kell. . . Állj meg halálharang! Hű szívek, csak ti harangozzatok! Hisz él a magyarság mindörökké, dalolnom kell, el nem némulhatok! Dalolnom kell: Földnek és a Mennynek . . . Népem csillagtestéből lettem én, diadalmas, határtalan lelkem örök ének már, nem csak költemény ... !
