Virrasztó, 1972 (2. évfolyam, 4. szám, 3. évfolyam, 1-2. szám)
1972-10-01 / 2. szám
vinciája, ahol éppen ezért a romanizálás jóformán meg sem indulhatott, s ami megindult is, nyomtalanul eltűnik a római légiók tervszerű visszavonulása után beállt zűrzavaros korszak során. A kiürítés után a területet germán törzsek szállják meg, majd a hun nyomás elől nyugatnak zúduló gótok húzódnak keresztül rajta. Utána a IV. század végén és az V. század első felében a hunoké lesz. A hun birodalom nyugati részének összeomlása után a gepidák alapítanak itt mintegy 100 évre államot, amelyet az avarok semmisítenek meg. Kr. u. 678-ban e terület politikailag kettéoszlik. A Kárpátoktól nyugatra eső rész, amelyet a magyarok később Erdőelvének — latinul «Transsylvania» — neveznek el, avar fennhatóság alatt marad és a Kárpátokon túli rész meg bolgár fennhatóság alá kerül, 888-ig, amikor az érkező magyarok a bolgárokat leszorítják innen az Al-Dunától délre eső területre. A Kárpátokon túli területet a magyarok 896-ban elhagyják, amikor elfoglalják a Kárpátmedencét s így a terület uraivá, mintegy másfél évszázadra a besenyők válnak. A besenyőket a kunok igázzák le, akik megalapítják Kunországot, — Kumániát —, amelyet három évszázad után, 1241-ben a tatárok dúlnak fel, néptelenítenek el és vesznek uralmuk alá a XIV. század elejéig. A területen ekkor két hercegség alakul, az északi részen Moldva, a déli részen Havasalföld, Vlachia. Mindkettő magyar hűbéres tartomány, kisebb-nagyobb megszakításokkal a XVI. század közepéig, míg a török, a magyar nagyhatalom megsemmisítésével egyidejűleg, ezt a területet is uralma alá vonja. Ettől kezdve 1864-ig török hűbér. E változatos történet során — Kr. u. 271-től kezdve — az egykori római lakosságból írmag sem maradhatott volna a markoman, gót, gepida, avar, bolgár, magyar, besenyő, kun, tatár, újra magyar, majd török fennhatóságok véres és mozgalmas 16 évszázada alatt. Hiszen például a Kr. u. 35-ben meghódított és Kr. u. 380-ban kiürített — tehát több, mint három évszázados — másik és sokkal romanizáltabb kárpátmedencei provinciában, Pannóniában, már a magyar honfoglaláskor, vagyis ezer évvel ezelőtt, nyoma sincs a római őslakosságnak, mint ahogy nincs Noricumban (Ausztria), sem Illyriában (Horvátország), sem Egyiptomban és Kis-Ázsiában sem, azon egyszerű oknál fogva, mert ezen a területen lakó népek mindegyike tudja, honnan származik, tehát nincs szüksége római ősökre. A «római eredetre», amit a románok «dákoromán» elmélete állít, azért volt szükség, hogy a román propaganda a 16 évszázaddal azelőtti, 164 évig tartó római megszállásból «történelmi jogot» vezessen le a magyarok által több, mint ezer éven át birtokolt Erdélyre.» Eddig a történész. Ennek a népnek, — mely egy hazug mesére alapított birodalmat — történelmi szerepe ijesztő példája az államalkotásra alkalmatlan népeknek. Katonai szempontból értéktelen tömeg, akiket tisztjeik 27
