Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)
1971-06-01 / 1. szám
ennek az ősi földjén élő 4 millió magyarnak nem szabad elvesznie, beleolvadnia az egész magyar nemzetet pusztulással fenyegető szomszédos népek tengerébe. Minden magyarnak meg kell borzadnia és tettre kell serkennie, amikor azt hallja, hogy a fiatal felvidéki Gál Pisták, az erdélyi Horváth Jolánok, stb. már nem beszélnek magyarul és szlováknak, ukránnak, románnak, szerbnek, osztráknak vallják magukat. Végül meg kell kérdeznem azt is: Mit tett az elmúlt 25 év alatt, Professzor úr, otthon és az elszakított területeken a magyar nyelv tisztaságának és szépségének megőrzésére? Mert ugyebár, az elmúlt évtizedek alatt nemcsak az «idegenbe szakadt» magyarok ajkán kopott meg, színtelenedéit el és telítődött idegen szavakkal a szépséges magyar nyelv, hanem, sajnos, otthon is, de még inkább az elszakított területeken, ami már végzetes. Nemcsak a hétköznapi nyelv és a napi sajtó, hanem a szép- és szakirodalom, sőt még a tankönyvek is teli vannak újkeletű, torz kinövésekkel és szláv eredetű jövevényszavakkal. De még a Kárpátmedence ősi magyar földrajzi és helyneveit is nemcsak az elszakított területeken, hanem otthon is következetesen csak néhány évtizedes «új nevükön» írják és mondják, mint például: Kassát Kosicenek, Komáromot Komamonak, Pozsonyt Bratislavának, Ungvárt Uzhorodnak, Kolozsvárt Clujnak, Temesvárt Timisoaranak, Szabadkát Suboticának és így tovább. Sőt, még az ékírásos agyagtábláiról híressé vált erdélyi Tatárlakát is a magyar írók és történészek is csak Tartanának írják. Éppen itt lenne az ideje, hogy végre otthon elkezdjék «édes anyanyelvűnk» tisztogatását a rárakódott újabbkori szennytől és salaktól. Hiszem és remélem, hogy a fiatalabb nemzedék, belecsömörölve a zsákutcába rekedt finn—ugor elméletbe és az annak alapján folytatott hamis történészkedésbe, valamint a nemzetveszejtő reálpolitizálgatásba, rövidesen rádöbben arra, hogy első és legfontosabb feladata a nemzettestről erőszakkal leszakított, kis, hatalmi őrületben tobzódó népek martalékául odadobott 4 millió magyar fizikai és szellemi megmentése a magyar jövő számára. New York, 1970. szeptember hava. Tisztelettel: v. Erdélyi István 34
