Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)

1971-06-01 / 1. szám

Mindszenty József 25 éves bíborosi jubileuma A 79. évét március 18-án betöltött és 1956 óta a budapesti amerikai követsé­gen önkéntes száműzetésben élő Mindszenty Józsefet, Magyarország herceg­­prímását 25 évvel ezelőtt, 1946. február 21-én díszítette fel a bíborral a Szent Péter Bazilikában az Egyház szentéletű, utolsó klasszikus nagy pápája, XII. Pius, aki mint pápai követ 1938-ban résztvett és elnökölt a Szent István Emlékév (halálának 900. évfordulója) alkalmából Budapesten megtartott Eucharisztikus Kongresszuson és aki mindhaláláig szeretettel zárta szívébe Szent István sokat szenvedett népét. Mintegy isteni sugalmazásnak engedve, az új magyar bíboros tituláris templomául a Vatikán közelében álló, ősrégi, omladozó kerek templomot, az első vértanúról elnevezett San Stephano il Rotondo-t jelölte ki. (Érdekes, Vértessomló közelében nemrég ásták ki egy kora árpádkori köralakú templom maradványait.) Mindszenty bíboros az elmúlt 25 év alatt végigjárta a magyar nemzet 20. századi véres kálváriájának minden állomását: Rákosi kínzókamráinak minden borzalmát, a kirakatper megaláztatásait, a börtönök mélyét, hogy az 1956-os néhánynapos szabadság után, önkéntes száműzetésben, némaságra ítélve, mégis minden kísértésnek ellenállva, megalkuvás nélkül, töretlen lélekkel egyedül ünnepelje meg a nagy nap 25 éves évfordulóját. Ennek a nagy magyar szellemóriásnak, a hősi helytállás eleven mártírjának, a magyar szabadság élő jelképének úgy állítunk méltó emléket, ha elfogatása előtti napokban híveihez írt leveléből idézzük a máris történelmi dokumen­tummá magasztosult alábbi sorokat: «... Azon a helyen, ahol nem pártok, de az Apostoli Szentszék kegyéből és és bizalmából őrt állok, a tajtékzó hullámok nem szokatlanok. A történelem változatos. Két elődöm a harctéren esett el, kettőt összes javaitól konfiskálás­­sal megfosztottak. Vitéz Jánost fogságba vetették. Martinuzzi a hatalmasok­tól felfogadott orgyilkosok kezétől esett el. Pázmányt, a legnagyobbat szám­űzték. Károly Ambrus a betegek látogatása, gondozása közepette a pusztító ragály áldozata lett. Elődeim közül senki sem állott annyira eszközök híjjával, mint én. Annyi célzatosan megszőtt, százszor megcáfolt, de konokul továbbhirdetett valót­lanság nem tajtékzott mind a hetvennyolc elődöm körül, együttvéve sem, mint körülöttem. Állok Istenért .Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rójja rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos.» A Magyarok Istene éltesse őt az emberi lét legvégső határáig, hogy el­­gyávult, megalkuvó, egyezkedő egyházi elöljáróit, püspöktársait, papjait, híveit és vaksággal megvert ellenségeit túlélve megélhesse Szent István országának feltámadását és az egyetemes magyar nemzet felszabadulását! Ad multos annos! 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom