Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)
1971-09-01 / 2. szám
verek, lőszerrakaszok és egyéb felszerelési tárgyak tömege borította az egész vidéket. Ennyi maradt a híres szerb hadseregből. Újvidékre mégsem vonulhattunk be, mert a visszavonuló szerbek a Ferenc József-csatomán át a városba vezető hidat felrobbantották. De erre nem is volt szükség, mert a Duna mentén előnyomuló 1. gépkocsizó dandár a várost már birtokba vette. Amint besötétedett, az addig kihaltnak, elhagyatottnak látszó vidéken megindult a partizán tevékenység. A csatorna innenső oldalán szétszórtan épült tanyai házakból, gazdasági épületekből, kazlakból, hol innen, hol onnan csattant fel élesen egy-egy lövés. Mire a járőr odaért, a partizánnak már hült helye volt. Engem is csak az egyik Botond pótkereke óvott meg a partizán golyójától. Másnap, 14-én a zászlóalj egyik megerősített százada azt a parancsot kapta, hogy Titelnél kelljen át a Tiszán és biztosítsa a zászlóalj átkelését. A század azonban a Tisza túlsó oldalán német ellenállásba ütközött és felsőbb parancsra kénytelen volt visszavonulni. Katonáink érdekes módon éppen azokba a csapatokba ütköztek bele, amelyeket néhány nappal előbb a Lengyel Protektorátusból Kassán keresztül irányítottak ide. Már kevesen emlékeznek rá, hogy a magyarellenes hitleri külpolitika önkényesen és sértő módon nem engedte be a magyar csapatokat a Bánátnak Jugoszláviához csatolt területére és német közigazgatás alá vonta. Amint később, a napvilágra került hivatalos adatokból kiderült, Hitler a háború végén Szlovákiához hasonlóan egy második ütköző államot akart létesíteni a Bánátból Donaustaat néven. Apr. 15-én a 2. gépkocsizó dandárt Kula körzetébe vonták vissza, majd 16-án Baján keresztül Villány körzetébe irányították. Apr. 17- én ismeretlen rendeltetéssel átkeltünk a Dráván és Vinkovcin, az első világháborúból emlékezetes Klenákon, az ószerbiai Sabácon és Ubon keresztül erőltetett menetben 19-én kora reggel elértük Valjevót. Itt az országúton rövid pihenőt tartó zászlóalj nagy meglepetésére a legelőn magyar futárgép szállt le és a kiszálló vezérkari tiszt a dandárt azonnal visszafordította. A zászlóaljat a szerémségi, ősi magyar településű Vukovár városkába irányították, ahol a német csapatokkal együtt két hétig volt beszállásolva. (Itt közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy a Szerémség a 200 éves török hódoltság, a granicsár-korszak, a horvát, majd a 23 éves szerb uralom ellenére is megőrizte jellegzetes magyar karakterét; a vidék, a falusi templomok, házak, gémeskutak, a mezőn legeltető juhász a pulijával, minden, de minden olyan volt, mintha az Alföld kellős közepén lettünk volna.) Amint később kiderült, ennek az érdekes kirándulásnak a magyarázata az volt, hogy az ideiglenesen német vezetésnek alárendelt dandárt a németek az olaszok és horvátok között vita tárgyát képező 45
