Virrasztó, 1971 (1. évfolyam, 4. szám, 2. évfolyam 1-2. szám)
1971-09-01 / 2. szám
Az Olvasó írja ... «... általános jelenség itt..hogy alig akad valaki ..aki komolyabb magyar problémákkal foglalkozna, s ha akad, az elszakított országrészek nem nagyon érdeklik őket. Csodálatos, hogy mennyire hidegen hagyják általában a kijött embereket az elszakított magyarság ügyei. Nem értem, rezignáció, vagy általános érdektelenség, de ismeret hiánya is. Ezért tartom én is örvendetesnek, hogy amint írtad, fiatalabb generációbeliek is érdeklődnek a Virrasztó iránt.. . Egy hazai (erdélyi) levélben írják, hogy «van ugyan hat színházunk, sőt operánk is Kolozsvárott és vannak magyar tannyelvű iskolánk is, de mindez teljesen román szellemben van vezetve és magyarul nevelik a gyermekeinket románnak.» Keserű és vészes, de ott tartunk, hogy már az is óriási dolog lenne, ha valahogy sikerülne az erdélyi magyarok fizikai létét a jövőre átmenteni. Egy fiatal házaspár járt otthon Ausztriából a Székelyföldön. Írták, hogy ott szörnyű a szegénység és az esettség és oly szomorú a helyzet — voltak Kolozsvárott és a Székelyföld több városában —, hogy nem akarnak többet hazalátogatni, mert fizikai fájdalmat éreztek, hogy nem tudnak segíteni. Ilyen esetek alkalmával mindig eszembe jut az a kísérteties esemény, mikor Erdély hazatérése utáni napokban mi Kolozsvárott minden nap ünnepeltünk — hisz volt okunk rá, — egyszer Kolozsvárra jött a budapesti japán követ. Nagy tüntetés volt a szállodája előtt és a tömeg ütemesen kiabálta: Szebent vissza, Brassót vissza, Fehérvárt vissza, Segesvárt vissza, mindent vissza. Ekkor kijött a kis japán a balkonra és harsányan kiáltotta: «Nem, nem, szoba!» Egy pillanatra halálos csönd támadt, de utána feléljenzett a tömeg, barátunk meg mosolyogva integetett és látszott rajta, hogy meg volt önmagával elégedve, gondolván, helyesen válaszolt. Viszont a Kolozsvárott maradt románok magabiztosan mondták, hogy hamarosan vissza fognak a többiek jönni, nekik megígérte ezt Antonescun keresztül Hitler. Nem is volt sok ingatlancsere a kettészakított Erdélyben, mert a románok azt mondták, csak vámunk kell, minden meg fog ismét változni. Ök már 1940-ben tudták, mi még 1944-ben is reméltünk ...» «Címüket. .. barátomtól kaptam... itt küldök három címet, de meggyőződésem, hogy sokkal több van, csak fel kellene rázni a magyarokat fásultságukból és megpróbálni olyan közös nevezőt találni, aminek alapján tömöríteni lehetne az emigrációt vallási és politikai nézetük tiszteletben tartásával. Szerintem a nyelv és az elszakított területek sorsa lehetne ez a közös nevező, mivel az első megtartására és a második visszaszerzésére irányuló törekvés minden magyar elsőrendű feladata, legyen az jobb vagy baloldali, avagy mormon vagy mohamedán.» 42
